133 cikk a(z) Bosch címkével - 4. oldal

Közösen képez logisztikai szakembereket a BGF és a Bosch

9 éve Évente 22 hetet töltenek majd a Boschnál a Budapesti Gazdasági Főiskola 2015-ben induló duális képzésében részt vevő nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatói, akik így közel másfél év szakmai tapasztalatra tesznek szert tanulmányaik alatt. Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá a vállalat és a Főiskola. Teljes cikk...


Az áttelepülés gondja-baja is a HR-es feladata

10 éve Az olyan cégeknél, ahol sok külföldi dolgozik, kell lennie valamiféle rendszernek arra vonatkozóan, hogy milyen módon foglalkozzanak a külföldi munkavállaló gondjával-bajával, beilleszkedésével. Hogy világos legyen, mi jár neki és mi nem. Ha csak ad hoc módra történnek a dolgok, a messziről jött szakember egyszer csak fogja a kalapját és távozik - valami olyan helyre, ahol a HR-nek, a vezetésnek legalább némi képe van arról, hogy milyen nehéz is lehet az ő dolga: be kell illeszkednie egy idegen országban, idegen emberek közé - és nem csak a munkahelyén, hanem az élet minden terén. Persze a cég pedig nem árt ha magát védi: rengeteg pénz úszhat el, ha az áttelepülés irányítása kicsúszik a kezük közül. Teljes cikk...


Új tréningközpontot hoz létre a Bosch

10 éve A duális képzést szolgáló tréningközpontot hoz létre Hatvanban a Bosch Kft. 170 millió forintból. Teljes cikk...


Új Bosch gyár Kolozsvár mellett

10 éve Várhatóan 750 embert foglalkoztatnak majd a cég új autóvillamossági gyáregységében. Teljes cikk...


Így leanesít a gyártás

10 éve Múlt héten tartotta idei Lean Fórumát a Kvalikon. A konferencia Lean Szervezetfejlesztés szekciójában a Chinoin (a Sanofi vállalata), az Audi Hungária Motor, a Magyar Suzuki, a National Instruments Europe és a Bosch Rexroth egy-egy vezetője mutatta be, hogyan illesztették be a szervezetükbe a lean elveit. Teljes cikk...


Egyre több diákot fogad a miskolci Bosch-gyár

10 éve Továbbfejleszti a tanműhelyét a Bosch, és egyre több diákot fogad a miskolci gyárában. A tervek szerint a 2015-ös tanévben már 96 diák gyakorlati képzését tudják ellátni a miskolci Bosch-gyárban. Teljes cikk...


Új munkahelyek a Boschnál

10 éve Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban. Teljes cikk...


Több mint száz állás a Boschnál

10 éve 8500 magyarországi dolgozója mellé több mint 100 embert készül felvenni a Bosch. Az előzetes adatok szerint a Bosch csoport a nehéz gazdasági körülmények ellenére is 2,7 százalékkal, 46,4 milliárd euróra növelte árbevételét 2013-ban a 2012. évi 45,2 milliárd euróról. Teljes cikk...


Átszervezések a magyar Boschnál

10 éve A Bosch eladja arnstadti gyárának egy részét, Hatvanból pedig áthelyezik egy termék gyártását, de magyar alkalmazottakat nem bocsátanak el. Teljes cikk...


Új munkahelyek a miskolci a kéziszerszám gyárban

10 éve A faipari szegmens termékeivel tervezi bővíteni a gyártást a Bosch Miskolcon, ahol 2016 végéig 320 új munkahelyet teremtenek. Teljes cikk...


320 új munkahely a miskolci Boschnál

10 éve A német Bosch Miskolcra hozza a faipari elektromos szerszámok gyártását és a fejlesztés egy részét, így 2016-ig 320 álláshellyel bővül a cég. Teljes cikk...


Itthon bővít, Németországban leépít a Bosch

10 éve A Bosch miskolci üzemében jövőre kisméretű beruházást és ezzel a létszám szerény mértékű emelését tervezi - mondta Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs igazgatója. Hogy mennyivel lesznek többen, az csak az év végén derül ki. Teljes cikk...


Bővítette üzemét a Bosch Erdélyben

11 éve Átadták a Bosch-csoport új autóalkatrész üzemét Balázsfalván (Blaj), amivel 300 új munkahelyet hoztak létre - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Kétszáz új munkahelyet teremt Miskolcon a Bosch

11 éve Az Új Széchenyi Terv segítségével 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kap a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., amellyel kétszáz új munkalehetőséget teremt Miskolcon és környékén. Teljes cikk...


A Bosch újabb alapkövet tett le

11 éve A német Bosch csoport tovább építi új központi bázisát Budapesten: a második ütem építése pénteken kezdődött, az épület alapkövét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében tették le. Teljes cikk...


Új vezető a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ élén

11 éve 2013. január 1-től Oliver Schatz váltotta Dr. Jan Peter Stadlert a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ élén. A műszaki területekért felelős új elnök 52 évesen vette át a stafétabotot a fővárosi központot 2008 szeptembere óta vezető elődjétől. Teljes cikk...


Az alkalmazottak ötleteivel spórolnak a cégek

12 éve Százmillió eurós nagyságrendben érnek el megtakarítást német óriáscégek az alkalmazottaktól származó ötletek megvalósításával. Teljes cikk...


Száz új állást teremt a Bosch

12 éve Új magyarországi központot épít a Bosch. Az első épület már 2013 tavaszán elkészül. A második ütem idén indul, és várhatóan 2015-ben fejeződik be. A létszám száz fővel nőhet az év végéig - tájékoztatta szerkesztőségünket a cégcsoport. Teljes cikk...


Ezerhétszáz munkahelyet teremtett Magyarországon a Bosch

12 éve A Bosch tavaly 1700 új munkahelyet teremtett, így munkavállalóinak száma hazánkban először érte el a nyolcezret, ami az előző üzleti évhez képest 27 százalékos létszámnövekedést jelent - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


A Bosch az év vállalkozása Hatvanban

12 éve Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete „Az év vállalkozása” díjat 2011. évben a Robert Bosch Elektronika Kft. részére adományozta, melyet Volker Schilling, a hatvani Bosch gyár gazdasági ügyvezető igazgatója és Roger Seemeyer műszaki ügyvezető igazgató vettek át tegnap. Teljes cikk...


/cimkek/bosch.html