kapubanner for mobile

126 cikk a(z) elégedettség címkével - 3. oldal

A magyarok 90 százaléka nem elkötelezett a munkahelye felé

9 éve Döbbenetes eredményeket hozott egy globális felmérés: a magyar munkavállalók 90 százaléka nem elkötelezett a munkahelye iránt, 45 százalékuk aktívan állást is keres a meglévő munkája mellett. Mivel pedig ha valaki manapság tehetséges munkavállalókat akar találni, akkor egyáltalán nincs (akár szó szerint) határok közé szorítva, hiszen a technológiának köszönhetően a globális munkaerőpiacról válogathat – akár a máshol elégedetlen munkavállalók közül. Ugyanez igaz a másik oldalra, az álláskeresőkre, akik ha megvan hozzá a képzettségük, tehetségük, nyelvtudásuk, akkor bárhol találhatnak munkát, ahol éppen az ő készségeikre, képességeikre van szükség. Mindez már nem a jövő, hanem egyre inkább a jelen, amivel a HR szakembereknek is szembe kell nézniük, mert egyrészt a tehetséges munkaerőért egyre nagyobb a verseny, másrészt bizonyos területeken egyre nagyobb a szakemberhiány, és ha valaki nem nyit az új toborzási módszerek, lehetőségek felé, valamint nem igyekszik saját márkájával meggyőzni a megfelelő munkavállalókat, akkor lemarad. Egy globális felmérés szerint az elismerés már sokkal komolyabb motiváló erő, mint a pénz, Magyarországról pedig minden második ember hajlandó lenne külföldön dolgozni. Teljes cikk...


Ki lehet rúgni a közmunkást?

9 éve Azt szeretném kérdezni,hogy a hibásan elvégzett közmunka egyenes arányos a kirúgással ? Teljes cikk...


Hallgatók elégedettsége befolyásolhatja a fizetést

9 éve Feltételekkel, de támogatják az egyetemi oktatók, hogy a munkájuk értékelésekor fontos szempontként vegyék figyelembe a hallgatók elégedettségét, értesült a Magyar Nemzet. Jövőre egységes minősítési rendszer jöhet az egyetemeken, amely befolyásolná a béreket is. Teljes cikk...


Óvónőket véleményezhetnek névtelenül a szülők

9 éve A III. kerületi önkormányzat kérdőíveket tett ki az óvodákban, amelyeken a szülők névtelenül véleményezhetik az óvónőket, dadákat, tudta meg az Origo. Teljes cikk...


Tippeljen! Mivel nincsenek megelégedve a magyarok?

9 éve Újfajta statisztikákat közölt hétfőn az Eurostat uniós statisztikai hivatal, amelyek arra hivatottak rávilágítani, mennyire elégedettek az unió lakói életükkel. Magyarország az uniós átlagnál elégedetlenebb, de a megkérdezettek a közepesnél jobbra értékelték életkörülményeiket. Teljes cikk...


Boldoggá tesz a szabadság tervezése

9 éve Az utazás tervezgetése már önmagában boldogságot okoz. Sokkal nagyobb örömet szerez, mint az előléptetés. Ráadásul ezzel nemcsak a saját, hanem az ország boldogságindexét is növelhetjük - írja friss bejegyzésében a Travelessabbaticalcoaching Blog. Teljes cikk...


Hogy érdemes cafeteriát választani?

9 éve Ahhoz, hogy a cafeteria-csomag a dolgozó elégedettségét is kiváltsa az adóvonzatokon túl néhány további szempontot is érdemes tekintetbe venni, írja a Profession.hu. Teljes cikk...


Nézze meg Európa elégedettségi térképét!

9 éve Finnországban, Dániában és Svédországban élnek a legelégedettebb emberek, írja az Eurostat felmérése alapján az Index. Teljes cikk...


Nők: rosszabb munkaerő-piaci helyzet és életminőség

9 éve Nőnap közeledtével nem túl rózsás képet fest a nők helyzetéről egy friss elemzés. Kevesebben dolgoznak és kevesebb a fizetésük is, az életminőségükkel elégedetlenebbek, viszont tovább élnek, mint a férfiak, írja a Figyelő. Teljes cikk...


Szatmári Gabriella, az NI Hungary Kft. HR vezető helyettese

9 éve A filozófus és közgazdász végzettségű szakember 2005-ben, egyik volt debreceni tanára ajánlása alapján került kapcsolatba a National Instruments-szel, ahol kompenzációval, juttatásokkal kezdett foglalkozni. Tavaly nevezték ki helyettes HR vezetővé. Teljes cikk...


Jobb a teljesítmény és a csapat aktív kikapcsolódással

9 éve Átadták a BSI (Budapest Sportiroda) által szervezett "Fut a cég extra" díjat, melyet immáron harmadik alkalommal nyert el a HP Magyarország Kft. csapata, akik kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a sportnak, nemcsak a csapatépítés, hanem az egyéni motiváció szinten tartása érdekében is. Teljes cikk...


Az emberek kevesebb mint fele elégedett a munkahelyével

9 éve Az USA-ban a 80-as évek óta minden évben felmérik a dolgozók elégedettségét. Az eredmények azt mutatják, hogy 5 fő oka van annak, hogy az emberek boldogtalanok a munkahelyükön. Az első két helyen természetesen az alacsony fizetés és a munkahely biztonsága áll, utóbbi főként a gazdasági világválság óta. A másik három ok azért érdekesebb - írja a hvg. Az okok 30 éve nem változtak. Teljes cikk...


Nem mindenki elégedett az e-mailes ügyintézéssel

9 éve Személyes és telefonos kiszolgálásban viszonylag jól teljesítenek a hazai vállalatok, az elektronikus ügyfélkiszolgálás területén viszont van még hova fejlődni, bár jelentősek a különbségek az egyes cégek között - mutat rá a ClientFirst Consulting felmérése. Teljes cikk...


Nem váltanak munkahelyet a magyarok

9 éve Bár a Randstad Mobilitási Index szerint a globális munkaerőpiacon évek óta élénkülés figyelhető meg, Magyarországon az emberek nem szívesen váltanak munkahelyet. Teljes cikk...


Kevesebb stressz, ha gyalogolunk munka közben

9 éve A gyalogló munkaállomások növelik a fizikai és szellemi egészséget, csökkentik a stresszt egy amerikai kutatás szerint. Teljes cikk...


Felmérjük a motivációt!

10 éve Töltse ki a beeSatisfaction és a HR Portál kérdőívét! Magyarországon nagyjából fele-fele arányban elégedettek illetve elégedetlenek az emberek a munkahelyükkel. De vajon mi járul hozzá a munkahelyi jól lét-létünkhöz? Mi motiválhatja a dolgozót, ha a pénz nem minden, ez a HR-esek számára különösen fontos kérdés. Teljes cikk...


Nem túl elkötelezettek a munkavállalók

10 éve Magyarországon a munkavállalók mindössze 10 százaléka vallja magát maximálisan elkötelezettnek jelenlegi munkaadója iránt, míg ez az arány Dániában 45 százalék, Norvégiában 42 százaléka Oroszországban 37 százaléka, derül ki a Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérés legfrissebb eredményeiből. Teljes cikk...


Hol a legjobb a munkavállalónak? Költözni vagy maradni?

10 éve A REED 2014-es Bérfelmérése segít összehasonlítani a magyar munkavállalók helyzetét és véleményét más nemzetek munkaerő-piaci helyzetével, írja a psycruitment a HR Blogon. Teljes cikk...


Kutatás a hazai egészségügy megítéléséről

10 éve Általánosságban nem, de részleteiben elégedettek vagyunk az állami egészségügy minőségével. Az aktív korú lakosság nagy többsége elégedett a hazai egészségügy személyzetével és körülményeivel. Ugyanakkor csupán egynegyede gondolja úgy, hogy az állami egészségügy általánosságban jól teljesít, derül ki egy felmérésből. Teljes cikk...


Elégedetlenek vagyunk az EU-val, de kilépni nem akarunk

10 éve Az Ipsos tíz tagállamban – köztük Magyarországon – végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az EU-ban. Ennek ellenére csak kevesen, 19 százaléknyian szeretnének kilépni az európai közösségből – írja a kutatóintézet lapunkhoz eljuttatott közleménye. Teljes cikk...


/cimkek/elegedettseg.html