695 cikk a(z) Európai Unió címkével - 8. oldal

Ha már kilépünk a komfortzónából, lépjünk ki nagyon

7 éve Az Európai Unió finanszírozásában minden 17-30 év közötti fiatal lehetőséget kap arra, hogy megismerjen más kultúrát, embereket. Mindezt úgy, hogy közben tehet is egy-egy közösségi ügyért. A beszámolók alapján komoly tanulási folyamaton mennek keresztül a fiatalok. Társadalmilag fontos ügyekről, a másik emberről, közösségépítésről, és nem utolsó sorban saját magukról tudhatnak meg többet a különböző programokba bekerülő fiatalok. Önkéntesként szerzett tapasztalatot az a négy fiatal, aki a Messzelátó Egyesület legutóbbi élménybeszámolóján mesélt a kihívásokról, előnyökről, és a legfontosabb tanulságokról. Teljes cikk...


Több női vezető, igen kevés pénzért

7 éve Magyarországon 40 százalék felett van a női menedzserek aránya, ami Európában a felső harmadba teszi az országot a statisztikák szerint. Az uniós átlag 35 százalék körül van. Ugyanakkor itt a legnagyobb a bérszakadék, a nők nagyjából harmadával kevesebbet keresnek, mint a férfi menedzserek. Teljes cikk...


Legalacsonyabbak között a magyar minimálbér Európában

7 éve Bár jelentősen emelkedett január 1-től a magyar minimálbér, európai összehasonlításban így is a legalacsonyabbak között szerepel. Az Unióban a legmagasabb a minimálbér Luxemburgban, a legalacsonyabb pedig Bulgáriában, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Széchenyi 2020 program: 12 milliárd humánerőforrás-fejlesztésre

7 éve A Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió 12 milliárd forintos támogatásával szociális humánerőforrás-fejlesztési programot indított a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság konzorciuma - tájékoztatta az NRSZH az MTI-t. Teljes cikk...


Továbbra is sok a betöltetlen munkahely Európában

7 éve Az előző negyedévhez képest nem változott a betöltetlen munkahelyek aránya a harmadik negyedévben az Európai Unióban, az euróövezetben viszont enyhén csökkent - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat. Arányaiban a legtöbb betöltetlen munkahely Csehországban volt. Teljes cikk...


10 százalék alatt a munkanélküliség az euróövezetben

7 éve Az euróövezetben 2011 áprilisa óta első alkalommal csökkent tíz százalék alá a munkanélküliségi ráta - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett kimutatásából. Az Unió tagállamait vizsgálva Csehország áll a legjobban, Görögország a legrosszabbul munkanélküliség szempontjából. Teljes cikk...


Két évvel többet dolgozunk

7 éve Két évvel emelkedett átlagosan a munkában töltött idő az Európai Unió tagországaiban az elmúlt tíz év alatt - írta az unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn kiadott jelentésében. Így átlagosan 35,4 évet dolgoznak az Unió állampolgárai. Teljes cikk...


Brexit: Skóciában is több tízezer állás szűnhet meg

7 éve Munkahelyek tízezreibe kerülhet Skóciában a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból, még akkor is, ha a legkedvezőbb megállapodást sikerül elérni az EU-val a kilépés utáni kereskedelmi kapcsolatokról - áll az egyik legnagyobb skót pénzügyi-gazdasági kutatóintézet tanulmányában. Teljes cikk...


Brexit: kevesebb a citybeli állás

8 éve Jelentősen visszaesett az újonnan meghirdetett állások száma a londoni City pénzügyi szektorában a brit EU-tagságról rendezett népszavazás óta. Teljes cikk...


Megvétóznák a V4-ek a munkavállalás korlátozását Nagy-Britanniában

8 éve A Visegrádi 4-ek nem kötnek kompromisszumot Robert Fico, szlovák miniszterelnök szerint. Megvétóznának minden olyan megállapodástervezetet az EU és Nagy-Britannia között, amely korlátozná az ott dolgozó magyar, lengyel, cseh vagy szlovák állampolgárok jogait. Teljes cikk...


Európai alappal küzdenének a munkanélküliség ellen

8 éve Az olasz kormány javasolni fogja, hogy az Európai Unió hozzon létre 50 milliárd eurós alapot a munkanélküliség leküzdésére és a gazdasági válságok áthidalására - értesült az Il Sole 24 Ore. Teljes cikk...


Sok a menekült, küzd az EU

8 éve Továbbra is nagy migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra, és ismét emelkedésnek indulhat az illegális határátlépők száma, ha kudarcba fulladna az EU-Törökország menekültügyi megállapodás - mondta az uniós külső határokon folytatott határigazgatási együttműködésért felelős uniós ügynökség (Frontex) vezérigazgatója egy hétfői német lapinterjúban. Teljes cikk...


Új engedély az EU-n kívüli munkavállalóknak - mit kell igazolni?

8 éve Speciális tartózkodási engedélyt kaphatnak a nem EU-s állampolgár külföldiek idén szeptember 30-tól, amennyiben az őket foglalkoztató vállalatcsoporton belül, áthelyezéssel kívánnak Magyarországon, illetve az Unió egy másik tagállamában dolgozni - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban. Teljes cikk...


Brexit: új dátum látott napvilágot

8 éve A korábban jósoltnál egy évvel, 2019 végére csúszhat az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, mert a brit kormány nem áll készen a távozásról szóló tárgyalások megindítására. Teljes cikk...


Alacsony maradt a munkanélküliség az EU-ban

8 éve Több éves mélyponton, 10,1 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta júniusban az Európai Unióban és az euróövezetben is. 2011 júliusa óta ez a legalacsonyabb érték. Görögországban és Spanyolországban van még mindig a legtöbb munkanélküli, a legkevesebb pedig Máltán. Teljes cikk...


Nagyvonalú megállapodást ígér az EU-migránsoknak a Brexit-ügyi miniszter

8 éve Nagy-Britannia Brexit-ügyi minisztere szerint "nagyvonalú" megállapodás várható London és Brüsszel között a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogainak csorbíthatatlanságáról, de azt nem zárta ki, hogy a jövőben, "egy bizonyos időpont után" az újonnan érkezőkre már nem vonatkoznának ugyanezek a jogok. Teljes cikk...


Nem vonzza a kutatás-fejlesztés a munkavállalókat

8 éve Nem tud növekedni az ágazat, a kutatóhelyek és a foglalkoztatottak száma is csökkent. A cél az lenne, hogy Magyarországon a GDP 1,8 százaléka fordítódjon kutatás-fejlesztésre 2020-ra, hiszen az uniós ráfordítás már most is 2 százalékon vagy inkább felette van, írja a VG Online. Teljes cikk...


"Ha nincs Nagy-Britannia, nincs angol nyelv sem"

8 éve Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetésével (Brexit) kikerülhet az angol az Európai Unió hivatalos nyelvei közül - figyelmeztetett hétfőn Danuta Hübner, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője. Teljes cikk...


Zűrös helyzetre számíthatnak az Angliában dolgozó uniós állampolgárok

8 éve Az Egyesült Királyság és az Európai Unió viszonya a kezdetektől ambivalens volt. Ennek hátterében túlnyomórészt az ország függetlenségének a féltése állt. Az is tényként állapítható meg azonban, hogy az Egyesült Államokkal legalább olyan szoros kulturális és politikai kapcsolatokat ápolt, mint a kontinenssel. A Maastrichti Szerződés, mely 1993-ban az Európai Közösséget Európai Unióvá alakította, illetve célul tűzte ki a közös valuta bevezetését is, különösen sok feszültséget okozott a függetlenségét féltő ország és az unió viszonyában. Thatcher azonban a Maastrichti Szerződésről szóló vitában 1993 nyarán úgy érvelt a Lordok Házában, hogy habár a szerződéssel és a közös valutával nem ért egyet, az emberek Európához szeretnének tartozni és ő is. Az ország egyebekben 1975-ben már egyszer szavazott a kilépésről, ám akkor a bennmaradás pártiak voltak erős többségben. Teljes cikk...


A népvándorlás miatt döntöttek a britek a Brexit mellett?

8 éve Orbán Viktor szerint a migrációs válságra adott válasz döntötte el a brit népszavazás eredményét. A miniszterelnök ezt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában mondta péntek reggel. Teljes cikk...


/cimkek/europai-unio.html