2058 cikk a(z) fizetés címkével - 90. oldal

Pokorni kétféle pedagógust szeretne

15 éve Pokorni Zoltán szerint a költségvetési hiányt jelentős részben az oktatásra terheli a kormány. A volt oktatási miniszter úgy véli, az államilag finanszírozott státuszok mellett az önkormányzatok is alkalmazhatnának tanerőt. Teljes cikk...


Új illetményrendszer és karcsúsítás a BKV-nál

15 éve Ősszel új illetményrendszert akar bevezetni a BKV-nál a cég vezérigazgatója. Kocsis István az Országgyűlés albizottságának ülésén azt mondta: az új struktúra mellett változtatna a kollektív szerződésen is, adja hírül a Magyar Rádió. Teljes cikk...


Több 10 ezer állás szűnik meg az EU pénzügyi szektorában

15 éve Az idén és jövőre még több tízezer állás szűnhet meg az EU nagybani pénzügyi szolgáltatási szektorában, de 2011-től kilábalás kezdődik, és 2013-ig már több új munkahely létesül az ágazatban, mint amennyi 2009-2010-ben elvész - áll a londoni City pénzügyi központjának irányító testülete által kedden kiadott éves jelentésben. Teljes cikk...


Keresetcsökkenés lesz a rendvédelemben?

15 éve A kormány 4,6 milliárd forintot húzott ki a rendfenntartók zsebéből, így 2009-ben a magyar rendvédelmi hivatásos állomány a legfőbb vesztese és kárvallottja a 13. havi különjuttatás megvonásának, és az ezt kompenzáló kereset-kiegészítések csökkentésének - áll a Rendészeti Védegylet (RV) közleményében. Teljes cikk...


Hol fizetik meg a legjobban a HR-eseket?

14 éve A HR-menedzserek bruttó átlagfizetése Magyarországon 376 ezer forint - áll egy friss fizetési felmérésben. A szakma kedvez a hölgyeknek: a kutatásban résztvevők 80 százaléka nő, ez a pozíció azon ritka esetek közé tartozik, ahol a szebbik nem képviselői többet keresnek férfi kollégáiknál. Teljes cikk...


Kormányhatározat az állami cégvezetők juttatásainak nyilvánosságáról

15 éve Jóri András adatvédelmi biztos üdvözölte az állami és önkormányzati cégvezetők jutatásainak kötelező nyilvánosságra hozataláról szóló pénteki kormányrendeletet. A biztos az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett rá: ezek az adatok jelenleg is nyilvánosak, a kormányrendelet jelentőségét az adja, hogy a jövőben kérés nélkül kell ezeket az adatokat megjelentetni. Teljes cikk...


Bértárgyalások: nehéz időszak következik

15 éve Újabb elbocsátáshullám várható, ezúttal a kkv-szektort fogja elsősorban érinteni. A gazdasági válság miatt jelentkező munkanélküliség, a leépítés a bértárgyalásokra is hatással lesz, a szociális partnerek az utóbbi évek legnehezebb egyeztetésére készülnek - áll a Népszavában. Teljes cikk...


PDSZ: támogatható a pedagógusok pihenőideje

15 éve A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint támogatható az az elképzelés, hogy a pedagógusok 8-10 év után egyéves, fizetett pihenőidőt kapjanak, amelynek idején nem kell pedagógiai munkát végezniük - mondta Kerpen Gábor, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek. Teljes cikk...


Thaiföldi szinten a kelet-európai fizetések

15 éve Az Európai Unió keleti bővítése után öt évvel még mindig nagyon eltérnek a bérek és fizetések a régi és az új tagországokban. A svájci UBS nagybank összeállítása szerint Nyugat-Európában az alkalmazottak nominálisan átlagosan háromszor annyit keresnek, mint például a román vagy a bolgár dolgozók. Eközben az árak - egy reprezentatív árukosár szerint - átlagosan csak 35 százalékkal alacsonyabbak a keleti tagországokban, mint nyugaton. Teljes cikk...


Bajnai "pofátlanságnak" tartja a végkielégítési ügyeket

15 éve "Pofátlanságnak" nevezte Bajnai Gordon az utóbbi hetekben kirobbant végkielégítési ügyeket az RTL Klub híradójának nyilatkozva szerdán. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a jövőben nyilvánosságra kell hozni az önkormányzati vagy állami társaságok vezetőinek fizetését és végkielégítési feltételeit. Teljes cikk...


Sokat dolgoznak az alulfizetett rendőrök

15 éve Cáfolta a Rendészeti Védegylet szerdán azt a kijelentést, amely szerint túl sok a rendőr Magyarországon. A szakszervezet az MTI-vel azt közölte, hogy a magyar rendőrök kevesen vannak és alulfizetettek. Teljes cikk...


Így lehet előzetes letartóztatásban is százezreket keresni

15 éve Mintegy negyedmillió forintot keres Hunvald György, erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt előzetes letartóztatásban lévő polgármester - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Nem a minimálbér lesz a bérmegállapítás alapja

15 éve Jövőre nem a minimálbér lesz a bérmegállapítás alapja, hanem egy úgynevezett tevékenységre jellemző kereset szerint kell meghatározni a havi kifizetést - írta a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Két hónapja nem kapnak fizetést a Vagép dolgozói

15 éve Két hónapja nem fizet bért dolgozóinak a nyíregyházi Vagép Fém Kft. - írta a Kelet-Magyarország pénteki számában. Teljes cikk...


Felülvizsgálhatják az önkormányzati vezetők juttatásait

15 éve Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint a fővárosban kifizetett végkielégítések összege vérlázító. Az MSZP kezdeményezi, hogy vizsgálják felül az önkormányzati vezetők juttatásait. Teljes cikk...


Milliós fizetésük lehet a Költségvetési Tanács tagjainak

15 éve Első körben háromszáz-, majd 410 millió forintot különített el a kormány a Költségvetési Tanács idei működésére. A háromfős tanács tagjainak milliós fizetésük lesz, és további mintegy negyven közgazdász munkatársat is alkalmaz a hivatal titkársága, akik szintén kiemelt juttatásban részesülnek majd, értesült a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Elbúcsúzhatunk alulfizetett orvosainktól

15 éve A Magyar Orvosi Kamara nem tartja etikátlannak, hogy külföldi munkára bíztatja az orvosokat. A kamara szerint inkább az az inkorrekt, hogy a politika egy évtizede elengedi a füle mellett: rendbe kell tenni az orvosi fizetéseket, mert eltávoznak a doktorok, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


"Az állami vezetők súlyos milliókat tesznek zsebre havonta"

15 éve A Magosz szövetségi igazgatója felszólította Bajnai Gordon miniszterelnököt: kezdeményezze a köztársasági elnöknél Tátrai Miklós felmentését a vagyongazdálkodási tanácsban betöltött tisztségéből; Budai Gyula ezt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjének munkaszerződése alapján tartotta indokoltnak. Teljes cikk...


A Pannon Egyetem rektora részesül az egyetemi jövedelmekből

15 éve Valóban részesül a Pannon Egyetem rektora és pénzügyi vezetője az elvonás alapját képező bevételből, ám annak mértéke nem azonos a kedden a Magyar Nemzetben megjelentekkel. Mint az érintettek közölték, a rektor és pénzügyi vezető a költségvetési támogatáson kívüli, évente csökkenő, az elvonás alapját képező bevétel 0,02 százalékában részesül. Teljes cikk...


Másfél milliárdot is költhetett a BKV végkielégítésekre

15 éve Másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007 óta, mivel Antal Attila korábbi vezérigazgató csaknem nyolcszáz embert küldött el a cégtől egy átalakítás során - mondta a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. A Magyarok Egymásért Szövetsége átvilágítaná az állami szféra egészét. Hiszen az összes tanácsadói állás feltérképezése nélkül elképzelhetetlen a társadalmi adótudatosság létrejötte. Teljes cikk...


/cimkek/fizetes.html