110 cikk a(z) gyakorlat címkével:

Népszerű a duális képzés a felsőoktatásban

5 éve A vállalati szektor bevonásával indított szakok felkeltették a jelentkezők érdeklődését. Az Oktatási Hivatal adatai szerint hét százalékkal többen jelentkeztek 2015-ben azokra az egyetemekre, főiskolákra, amelyek indítanak duális képzésben szakokat, mint tavaly - írja a napigazdasag.hu. Teljes cikk...


Átalakulnak a szakképző iskolák

5 éve Átalakulnak a 2016/17-es tanévtől a szakképző iskolák: a szakközépiskolák szakgimnáziumok, a szakiskolák pedig szakközépiskolák lesznek. Ingyenessé válik a második szakképesítés megszerzése. A többi között ezt tartalmazza az Országgyűlés által május 27-én elfogadott, a szakképzésről, a felnőttképzésről és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat. A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslatot a parlament 112 igen szavazattal, 58 nem ellenében fogadta el. Teljes cikk...


Ezek a munkák várják a diákokat 2015-ben

5 éve Termelő- illetve gyártóüzemek egyszerű betanítást igénylő pozíciók, adatrögzítő, archiváló vagy éppen szezonális munkák várják a dolgozni akaró diákokat. A diákok órabére egyébként nagyjából 560-600 forint, a szakképzettek (vagy például kiváló nyelvtudással rendelkezők) pedig már 1000 forintot is kaphatnak - írja a Pénzcentrum.hu. Teljes cikk...


A magyar cégek is érdekeltek a coachképzésben

5 éve Jelentős hazai cégek, köztük a Samsung, a Mol, a Bosch, az ELMŰ, a Decathlon, és kisebb vállalkozások is fogadták gyakorlatra az ELTE üzleti coachképzés végzős hallgatóit. Teljes cikk...


Szeptembertől 80 szakon indulhat duális képzés

5 éve Minden adott ahhoz, hogy szeptemberben az országban mintegy 80 szakon sikeresen elindulhasson a duális képzés - közölte a képzésért felelős miniszteri biztos szerdán Debrecenben. Teljes cikk...


Munkatapasztalatot szereznek a közigazgatási ösztöndíjasok

5 éve Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot. A program tavaly kibővült a fogyatékossággal élő hallgatóknak szóló közigazgatási ösztöndíjprogramjával. Az esélyegyenlőséget szolgáló program célja, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezzenek a minisztériumokban. Teljes cikk...


Közösen képez logisztikai szakembereket a BGF és a Bosch

5 éve Évente 22 hetet töltenek majd a Boschnál a Budapesti Gazdasági Főiskola 2015-ben induló duális képzésében részt vevő nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatói, akik így közel másfél év szakmai tapasztalatra tesznek szert tanulmányaik alatt. Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá a vállalat és a Főiskola. Teljes cikk...


Duális képzés indul a Debreceni Egyetemen MÉK Karán

5 éve A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási (MÉK) Kara hat szakot hirdetett meg új gyakorlatorientált formában. Teljes cikk...


Négyszeres a túljelentkezés a duális gépészmérnökképzésre

6 éve 219-en jelezték, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a meghirdetett ötven helyre négy és félszeres a túljelentkezés - mondta Németh István, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának dékánhelyettese. Teljes cikk...


Hamarosan indulnak a duális képzések

6 éve A Duális Képzési Tanács megalakulását előkészítő egyeztetést tartottak Palkovics László felsőoktatási államtitkár kezdeményezésére - közölte a felsőoktatási államtitkárság szeptember 30-án. Teljes cikk...


A mérnök-hallgatókat már diploma előtt elkapkodják

6 éve Egyre több másod és harmadéves mérnök-hallgató dolgozik tanulás mellett. Már diploma előtt magukhoz csábítják őket a nagy cégek, írja a feol.hu. Teljes cikk...


Min múlik, hogy lesz-e munkája, miután szakmát tanult?

6 éve Egy átfogó GVI kutatás szerint leginkább az javítja az esélyeket, ha a fiatalt az adott szakma valóban érdekli, a tanulmányok alatt gyakorlatot is szerez, nyelvet tanul, írja a portfolio.hu. Teljes cikk...


Sikeres a duális képzés a Siemensnél

6 éve A fiatalok képzése, szakmai támogatása alapvető jelentőségű a Siemens Zrt. magyarországi vállalatánál, ezért támogatja az Európában már kiválóan működő duális képzési rendszert. A siker érdekében a cég tanműhelyét és tantermeit is korszerűsíti, bővíti - tudta meg az Edupress. Teljes cikk...


Duális szakképzés: tervezik növelni a normatív támogatást

6 éve A munkanélküliség újratermelődését akkor lehet megakadályozni, ha a fiatalok versenyképes tudást szerezhetnek, amellyel képesek lesznek helytállni a munkaerőpiacon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten a Siemens Zrt. tanműhelyében, a duális szakképzést népszerűsítő sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


A válság gyökeresen átalakította a turisztikai szakemberképzést

7 éve Húszezerrel nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon, és ezzel a válság előtti szinthez közelít a hazai szállodaipar, mind a vendégforgalom, mind a bevételek tekintetében. Ezzel együtt jelentősen megváltoztak a turisztikai szakemberekkel szembeni elvárások. A BKF oktatói szerint ma már magától értetődő a külföldi tapasztalatszerzés és a gyakorlatban egyből bevethető, sokoldalú tudás az első munkanaptól kezdve. Teljes cikk...


Tehetség és innováció hozza lendületbe a Henkelt

7 éve Miközben a fiatalok munkanélkülisége okozza a legnagyobb fejtörést az Európai Unióban, a vállalatok fő célkitűzése nem változott: megtalálni a tehetségeket. Ez a látszólagos ellentmondás gyorsan semmivé foszlik, ha megértjük a cégek célját, amely nem más, mint megnyerni az innovatív ötleteket hozó, lendületes munkaerőt. A tavaly példátlan bevételt elérő Henkel magyarországi leányvállalatának HR-vezetőjével, Gera Csillával készült interjúból számos más érdekességre is fény derül. Teljes cikk...


A Y-generáció nem talál munkát - főleg ha nincs gyakorlata

7 éve A fiatalok közül kevesebben dolgoznak, mint 2010-ben. A statisztikák szerint ugyan őszre már 170 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépése óta, azonban az újonnan munkára fogott emberek jelentős része közfoglalkoztatott, számuk szeptemberre elérte a 145 ezret, írja a vs.hu. Teljes cikk...


Felbőg a motor: versenyautóból ülhetnek át a multik irodáiba a fiatalok

7 éve Munkára szocializálódás, kreatív csapatmunka, proaktivitás és kommunikáció - ezekkel a tulajdonságokkal lehetnek gazdagabbak azok a hallgatók, akik részt vesznek a Formula Student versenyen. A csapatoknak meg kell tervezni, és létre kell hozni egy olyan autót, amivel versenyezni tudnak. A zsűri pontozza az autó műszaki felépítését és azt, hogy milyen eredményt tud elérni a versenypályán. A cél egyben az is, hogy az egyetemisták kapcsolatot építsenek a szakma szereplőivel. Teljes cikk...


Kilépni az árnyékból - hazai példák fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására

7 éve Munkáltatók az Esélyegyenlőségért - ezzel a címmel tartott szakmai konferenciát néhány nappal ezelőtt a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma. Az előadások célja az volt, hogy konkrét példákkal, praktikus tanácsokkal mondhassák el az egyes munkáltatók, hogy náluk miként sikerült a szervezetbe fogyatékkal élő embereket integrálni. Teljes cikk...


Felmérés a felsőoktatásban tanuló fiatalok pénzügyi kultúrájáról

7 éve Lezárult a felsőoktatásban tanuló fiatalok pénzügyi ismereteit új módszertani megközelítéssel vizsgáló, nemzetközi tudományos standardokon alapuló felmérés - írja az asz.hu. Teljes cikk...