kapubanner for mobile

52 cikk a(z) javaslat címkével - 2. oldal

Reggelbe nyúló vita a munka törvénykönyvéről

12 éve Kedden reggel fél 8-kor sem fejeződött be az Országgyűlés hétfői ülése; a képviselők éjjel negyed háromkor kezdték meg a munka törvénykönyvének részletes vitáját. Az ülésteremben mindvégig többségben lévő MSZP-frakció a vita során többször is amellett tette le voksát, hogy a Ház mintegy száz szakaszban tárgyalja az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokat. Az ülést levezető Ujhelyi István azonban ebből egyet tudott lezárni az első öt órában. Teljes cikk...


Köznevelési törvény - 174 módosító javaslatot nyújtott be a Fidesz

12 éve Több mint háromszáz módosító indítványt nyújtottak be képviselők a köznevelési törvényjavaslathoz. A Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár jegyezte előterjesztésén csak fideszes képviselők 174 indítvánnyal változtatnának. A nagyobbik kormánypárt javaslatai közül több jelentősen átalakítaná a kormány terveit, a Fidesz-frakció oktatási kabinetje által beterjesztett módosító indítványok szövege ugyanakkor csak szerda késő este lesz hiánytalanul elérhető a Ház honlapján. Teljes cikk...


Száz módosító indítványt nyújt be az LMP a munkatörvénykönyvhöz

12 éve Az LMP közel száz módosító indítványt nyújt be a munka törvénykönyvére vonatkozó kormányjavaslathoz, amelyet családbaráttá szeretne tenni -– jelentette ki szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón Kaufer Virág. Teljes cikk...


Sok a buktató a kompenzációs javaslatban - inkább elbocsátanak majd a cégek?

12 éve Egy, az adótörvényhez benyújtott módosító indítvány szerint adókedvezményt kapnának azok a vállalkozások, amelyek a folyamatosan foglalkoztatott, bruttó 300 ezer forint alatt kereső dolgozójuknál végrehajtják a kormány által elvárt béremelést. Az egész rendszer azonban elképesztően bonyolult. Olyan sok benne a buktató, hogy bizonyára lesznek munkaadók, akik nem bajlódnak a visszaigényléssel, hanem a dolgozóik elküldésével csökkentik a költségeiket – írja a Népszabadság. Teljes cikk...


94 módosítás a munka törvénykönyvéhez

12 éve Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) további három együttműködő szakszervezeti konföderációval egyeztetve 94 módosító javaslatot juttatott el a parlamenti pártok frakcióvezetőihez a munka törvénykönyve tervezetének megváltoztatása érdekében - közölte Borsik János hétfőn Egerben. Teljes cikk...


Lázár felborítaná a "képmutató" javadalmazási rendszert

13 éve Változtatna az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén a Fidesz frakcióvezetője, a jelenlegit ugyanis rendkívül képmutató szisztémának tartja. Teljes cikk...


Visszatér a többkulcsos adórendszer? - meglepő javaslatok a kormánytól

13 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a kormány első lépésben javaslatot fog tenni a minimálbér 92.000 forintra emelésére, valamint létrehoz egy olyan célzott kompenzációs rendszert, amely azokat a munkavállalókat segítené, akik ténylegesen alacsony jövedelemmel rendelkeznek. A magasabb jövedelmű munkavállalóknak átmeneti hozzájárulást kellene majd fizetni a kompenzációs rendszer működéséhez. Teljes cikk...


Oszkó: Egykulcsos hitelkonverzió

13 éve Ezermilliárdos nagyságrendű veszteséget hozhat a bankoknak a Fidesz pénteki javaslata, amely szerint 180 forinton rögzítenék a végtörlesztés és az előtörlesztés árfolyamát. A történet nem áll meg itt. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter elmagyarázza, mivel kellene kalkulálni. Teljes cikk...


Többkulcsos adórendszert sürget az MSZP

13 éve Az MSZP szeretné, ha az Országgyűlés és a kormánypártok elfogadnák az MSZP-nek a többkulcsos adórendszerről és a tb-járulék csökkentéséről, illetve a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatait - mondta vasárnapi, a fővárosi Orczy-kertben tartott sajtótájékoztatón Török Zsolt. Teljes cikk...


Miért nem szeretjük a részmunkaidős állást?

13 éve Egy új javaslat nem csak a gyermeknevelésből a versenyszférába visszatérőket segítené, de elméletileg javíthatná a részmunkaidős foglalkoztatás arányát is. A foglalkoztatási forma alacsony aránya azonban nemcsak ezen múlik. Teljes cikk...


Járulékkedvezmény a részmunkaidőért - itt a KDNP-s javaslat

13 éve Járulékkedvezményért cserébe a versenyszférában is részmunkaidős foglalkoztatás segítené a gyermeknevelésből visszatérőket a családok védelméről szóló kétharmados törvényjavaslat szerint; a jogszabálytervezetben újradefiniálják a család fogalmát is - mondta el Harrach Péter az MTI-nek. Teljes cikk...


Csúszik az egységes életpályamodellről szóló javaslat

13 éve Hamarosan az Orbán-kormány elé kerül a köztisztviselők, a rendvédelmi és a fegyveres dolgozók, illetve a hivatásos és szerződéses állományú katonák egységes életpályamodelljéről szóló javaslat –- tudta meg a Magyar Nemzet. A Belügyminisztérium és a rendvédelmi szakszervezetek között a nyugdíjszabályokról folytatott egyeztetések okoztak némi csúszást a menetrendben. Teljes cikk...


Öt dolog, ami hiányzik A munka törvénykönyvének tervezetéből

13 éve Eltérő hangsúllyal bár, de számtalan oldalról komoly kritikákat kapott az elmúlt hetekben A munka törvénykönyve (Mt.) átfogó módosításának tervezete. Van néhány olyan terület azonban, melyről alig esett szó. A BDO alábbi összegzése öt olyan fontos kiegészítő javaslatot mutat be, amelyek alkalmazása mind a munkavállalók, mind a munkáltatók érdekeivel összhangban lenne. Teljes cikk...


Munka törvénykönyve: A Fidesz hiányolja a szakmai álláspontokat

13 éve Mindenki tegyen javaslatot az új Munka törvénykönyvvel kapcsolatban - erre szólította fel a parlamenti pártokat a Fidesz parlamenti frakciója. Kara Ákos országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: vannak, akik érdemben állnak hozzá a munkatörvénykönyvéhez, de vannak, akik csak vádaskodnak és egyetlen ötletük sincs a munkanélküliség megoldására, ahogy kormányon, úgy ellenzékben sem. Teljes cikk...


Munkahelyteremtéshez is lehetne ingatlant kisajátítani

13 éve Az alkotmányügyi bizottság azt javasolja, hogy a munkahelyteremtő beruházás is legyen olyan közérdekű cél, amelynek esetében lehetséges ingatlanokat kisajátítani - adja hírül az ATV. Teljes cikk...


Orbán: Az állam jobban kezeli a nyugdíjpénzeket a magánkasszáknál

13 éve Orbán Viktor szerint mostanra összeomolhatott volna a nyugdíjrendszer, ha a kormány nem avatkozik bele a magánkasszák működésébe. Erről az LMP-s Vágó Gábor kritikájára válaszul beszélt a miniszterelnök a parlamentben - adja hírül a Klubrádió. Teljes cikk...


A MÁV-ot is bevonnák a közmunkaprogramba?

13 éve Bevonná a MÁV-ot is a közmunkaprogramba a kereszténydemokrata Spaller Endre, aki erről szóló módosító indítványát már be is nyújtotta az Országgyűlésnek. Teljes cikk...


Menetrend készült az életpályamodellre

13 éve Már Orbán Viktor miniszterelnök asztalán van az a tizenhat pontból álló javaslat, amely a közszolgálati életpályák összehangolásához szükséges lépések pontos menetrendjét tartalmazza - számolt be szerdai számában a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Október elsejétől megszűnne az üdülési csekk adókedvezménye

13 éve Október elsejétől megszüntetné az üdülési csekk adókedvezményét a költségvetési bizottság parlament elé terjesztett módosító javaslata. Teljes cikk...


Új közfoglalkoztatási javaslat - minimálbért sem kapnak majd a rászorulók?

13 éve Általános vitára alkalmasnak találta Pintér Sándor belügyminiszter közfoglalkoztatási javaslatát hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága - adja hírül az InfoRádió. A javaslat országos közmunkaprogramokat hozna létre, egyes számítások szerint azonban a kormány a minimálbérnél kisebb bért is megállapíthat a rászorulóknak. Teljes cikk...


/cimkek/javaslat.html