kapubanner for mobile

371 cikk a(z) kutatás címkével - 2. oldal

Mars-kutató, fizikus, programozó - soha nem érezte hátránynak a szakmájában, hogy nő

2 éve Pál Bernadett számára természetes volt, hogy fizikusnak tanul. Mára nemzetközi együttműködésekben kutat, jelenleg éppen disszertációt ír, a védés után pár évig Japánban tervezi építeni a kutatói kapcsolatokat. Miközben népszerűsíti a tudományt szeptember 29-30-án a Brain Bar rendezvényén. Soha nem érezte hátránynak a szakmában, hogy nő, sőt mint mondta a Csillagdában van baba-mama szoba, és nyitottak a különleges munkarendre is, ha egy kutatónőnek gyereke születik. Egyébként is, „az a jó a kutatásban, hogy minden nap szombat, és az a rossz, hogy a kutatók szombaton is dolgoznak”. Teljes cikk...


A bérfejlesztés és a kiégés a top problémák között a munkahelyeken

2 éve Szemléletváltással, rugalmas munkaidővel, hibrid munkavégzéssel, a dolgozókra való nagyobb odafigyeléssel sikeresen válságállóvá tehető a vállalat a jelenlegi bizonytalan időkben is, derül ki a hazai nagyvállalatok vezetőinek véleménye a SEED Executive School átfogó kutatásából. A vezetőkkel szembeni új elvárásokat és a hatékony motivációs eszközöket is felmérő tanulmány szerint a legnagyobb kihívás, hogy egyszerre kell kezelni a dolgozókat tömegesen érintő kiégést és a munkaerő egyre nehezebb megtartását, a fluktuációt. Teljes cikk...


Elkészült a tipikus magyar vállalkozó portréja

2 éve Rózsaszín öltönyös? Lesötétített autóval jár? Baseballsapkás? Mobilozik? Sok sztereotipikus kép él a magyar vállalkozókról a fejekben. A BGE Budapest LAB reprezentatív kutatása alapján most többet tudhatunk meg arról, hogy milyenek valójában a vállalkozók. Teljes cikk...


Kilábalás Covid után: Egy felmérés szerint a gazdaság már túl van a mélyponton

2 éve Kilenc magyarországi és egy határon túli egyetem kutatói közel 1200 intézmény és vállalat tapasztalatai alapján mérték fel, hogy a világjárvány okozta gazdasági krízisből való kilábalás kapcsán milyen hatások várhatók a gazdálkodás és menedzsment terén. Teljes cikk...


Cafeteria: mi motiválja a munkavállalókat?

2 éve A munkavállalók leginkább az alapbér, a jó megközelíthetőség és a vonzó munkakör miatt döntenek egy munkahely mellett. Ugyanakkor a béren kívüli juttatások is az élbolyban szerepelnek, mint a döntést befolyásoló tényezők. „Az OTP SZÉP kártyához kapcsolódó reprezentatív cafeteria kutatás eredményei szerint a válaszadók 38%-a számára fontos szempont a cafeteria-csomag, 24% pedig a TOP 3 tényező között jelölte meg” – mondta el a HR Portalnak Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletágvezetője. Teljes cikk...


Visszavonulás, állóháború, kitörés - céges stratégiák járvány idején

2 éve Magántaxisból kis logisztikai cég, beszállítóból önálló kereskedelmi vállalkozás, virágüzlet helyett helyben termesztett árukra alapozó zöldséges, kiszállítás és digitalizáció. Stratégiák, kitörési lehetőségek, amiket egyes vállalkozóknak, vállalkozásoknak, gyakran a generációk együttműködése révén sikerült megvalósítaniuk a túlélés érdekében. A járványhelyzettel járó erősen korlátozott mozgástér és a fenyegetettség innovatív megoldásokra kényszerítette a cégeket, és megerősödtek az együttműködésekre épülő hálózatok – állapítja meg a Budapesti Metropolitan Egyetem professzora által vezetett, mélyinterjúkra épülő kutatás. Teljes cikk...


A kutatók száma Magyarországon

2 éve Meghaladta az 50 ezret a kutató-fejlesztő helyek tényleges állományi létszáma 2020-ban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikáiból. Teljes cikk...


Csak az emberek fele szerint van helye az érzelmeknek a munkahelyen

2 éve A munkavállalók fele szerint van helye az érzelmek kimutatásának egy munkahelyen. A kollégák többsége együttérző, ha elgyengül a főnöke, és a vezetők mindössze 21 százaléka gondolja úgy, hogy van jelentősége annak, ha a beosztottjai félnek tőle. Teljes cikk...


Tévhit, hogy az idegsebészek okosabbak, mint más szakmák képviselői

2 éve Az idegsebészek és a rakétatudósok sem különösebben okosabbak az átlagnál - erre a megállapításra jutott egy új kutatás, amelyben repülőmérnökök és idegsebészek adatait elemezték. Teljes cikk...


A cégek több mint fele tárol adatokat a koronavírussal diagnosztizált munkatársakról

2 éve A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több mint fele rendelkezik adatokkal a koronavírussal diagnosztizált foglalkoztatottakról és ötödük megosztotta a fertőzött munkatársak nevét más kollégákkal vagy kormányzati szervekkel – derül ki az EY és az adatvédelmi szakértők nemzetközi szövetségének (IAPP) közös kutatásából. Teljes cikk...


A virtuális cégek és irodák is feladják a leckét a járvány után

2 éve A pandémia előre nem látható ütemben változtatta meg a munka világának több aspektusát is: a távmunka térnyerésén túl létrejöttek az akár teljesen virtuális vállalatok, a munkaerő-toborzás lokálisból globális lett, a munkáltatók és a munkavállalók is tudatosabbá váltak a fenntarthatóság terén. Közben az újabb generációk erősebben keresik a virtuális élményeket – derül ki a Deloitte kutatásából. Teljes cikk...


A koronavírus-járvány három hullámának HR tapasztalatai

3 éve A koronavírus-járvány hasonlóan a világ más országaiban tapasztaltakhoz, számos munkakört leértékelt és veszélyessé tett, túlmunka és túlterhelés (pl. egészségügy) miatt. A munkaadóknak a korábbinál sokkal összetettebb és innovatívabb megoldásokkal kell a dolgozóik megtartását elérni. Többek között ezekre derült fény a KoronaHR elnevezésű kutatás három felmérési eredményeit összegző tanulmányból, melyben a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársai mellett számos más hazai egyetem kutatói is közreműködtek. Teljes cikk...


A számítógéppel dolgozók háromnegyede a hibrid munkavégzésre esküszik

3 éve A számítógéppel dolgozók több mint háromnegyede a hibrid munkavégzés valamilyen formáját tartaná ideálisnak – állapítja meg a Telenor szeptemberi kutatása. A járványhelyzet elmúltával várhatóan sok pozícióban megmarad a részbeni home office lehetősége, ahogyan az online állásinterjúk és állásbörzék is a munkavállalók mindennapjainak részévé válnak. Teljes cikk...


Az újfajta munkavégzésről szóló posztok és kommentek kétharmadát férfiak írják

3 éve Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az IFUA Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában. Teljes cikk...


A munkavállalók 62 százaléka nem aggódik az állása miatt

3 éve Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából. Teljes cikk...


Az önmegvalósítás motiválja leginkább az egyetemistákat

3 éve A pozitív megerősítés mellett az önmegvalósítás motiválja leginkább a diákokat – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem 600 fős kutatásából. A hallgatók legnagyobb arányban szabadidős tevékenységekből merítenek inspirációt, és 46 százalékuk önállóan érvényesülne szakmájában a diploma megszerzése után. Teljes cikk...


Duplájára emelkedik az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának összege

3 éve 2022-től 124 ezer forint helyett 250 ezer forintot kaphatnak a Bolyai-ösztöndíjasok. Teljes cikk...


Poszt-Covid-jelenségeket vizsgáló kutatókat támogatna az MTA

3 éve Pályázatot hirdet a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára a Magyar Tudományos Akadémia: olyan kutatók jelentkezését várja, akik a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális és egyéb problémák feltárására és megoldására adhatnak válaszokat. Teljes cikk...


Kihívások és HR válaszok a koronavírus válságra

3 éve Kutatás készült a koronavírus-járvány harmadik hullámának HR kihívásairól. A jelentéshez 288 céget, intézményt és szervezetet kérdeztek meg tapasztalataikról, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem vezetésével. Teljes cikk...


HR Benchmarking

2 éve Modern menedzsment eszköz, jelentése "szintjel", mérce. A módszer segítségével a különböző szervezetek, szervek, vezetők, munkatársak között információcsere zajlik, melyek segítik a piaci helyzet elemzését, a saját piaci pozicionálást. Teljes cikk...


/cimkek/kutatas.html