77 cikk a(z) létszámcsökkentés címkével - 4. oldal

A legnagyobb létszámleépítő cégek listája

15 éve Miközben lényegében változatlan maradt Magyarországon a foglalkoztatás szintje, 2006-ról 2007-re jelentősen átalakult az álláspiac. A teljes gazdaságra vonatkozó számokból az derül ki, hogy enyhén csökkent a foglalkoztatottak száma, ez szinte teljes egészében a költségvetési szférát érintette. Teljes cikk...


Több mint kétezer tanárt építették le

16 éve Idén július 28-ig több mint kétezer pedagógus és háromszáz pedagógiai előadó, illetve szakértő állása szűnt meg - értesült a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Létszámcsökkentés helyett kevesebb fizetést adna az MNB elnöke

16 éve Alacsonyabb bérnövelésekkel is lehetne alkalmazkodni a megváltozott makrofeltételekhez, ám pillanatnyilag a gazdálkodók inkább nagyobb béreket adnak és csökkentik a létszámot - nyomatékosítja Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. Teljes cikk...


Milliárdok az önkormányzati leépítésekre

16 éve Másfél milliárd forinthoz jutnak azok a települések, megyék, többcélú kistérségi társulások, amelyek sikeresen pályáztak az önkormányzati minisztérium idei létszámcsökkentési pályázatának első ütemében. Az összegek néhány százezer forintnál kezdődnek, és elérik a százmilliós nagyságrendet. Teljes cikk...


Demonstráció és új munkaszerződés az egri kórházban

16 éve A HospInvest Zrt. új szerződéseket készít elő az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház dolgozóinak, mivel 1400 fős állandó gárdájából 935-en nem írták alá. Az érdekképviseletek pedig újabb demonstrációt hirdettek, írja a Népszabadság. Teljes cikk...


15 ezer munkahelyet szüntet meg a Siemens?

16 éve A Siemens világszerte mintegy 15 ezer munkahely megszüntetését tervezi - értesült a német Handelsblatt. Teljes cikk...


Citigroup: újabb tömeges elbocsátás

16 éve Tíz százalékos leépítés bejelentésére készül az amerikai Citigroup vezető pénzintézet befektetési banki üzletágában, a jelentések szerint ez mintegy 6 és félezer állás megszüntetését jelenti. Teljes cikk...


Támadás a Yahoo-vezér ellen

16 éve A Yahoo vezérigazgatójának leváltását szeretné elérni a társaság augusztusi közgyűlésén Carl Icahn. A befektető szerint ugyanis Jerry Yang az oka annak, hogy a Microsoft nem akar újabb ajánlatot tenni - írja a Bloomberg alapján a a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Pozícióharc az önkormányzatoknál

16 éve Az önkormányzati képviselők, pártállástól függetlenül minden lobbieszközt bevetnek annak érdekében, hogy ne csökkenjen a létszámuk, szemben azzal, amit a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma javasolt - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Két debreceni iskolát zárhatnak be

16 éve A debreceni műhelytelepi iskola bezárásról született döntés a helyi testületben tavasszal, ráadásul egy másik, az újkerti iskola is veszélybe került, májusban dönt a városi közgyűlés a végleges megszüntetés idejéről. Az önkormányzat gondoskodni kíván a dolgozók foglalkoztatásáról, várhatóan nyolc százalékos létszámcsökkenésre lehet számítani - értesült a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Hullámzó munkanélküliség az Egyesült Államokban

16 éve Annak ellenére, hogy a munkanélküliek száma az egy héttel korábbi adatokhoz képest visszaesett az Egyesült Államokban, a segélyért először fordulók száma még mindig magas - adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Kiutasítás létszámcsökkentés megtagadása miatt

16 éve Szombaton tíz nemkívánatos személynek minősített amerikai állampolgár utazott el a fehérorosz fővárosból. Azután utasították ki az országból a minszki amerikai nagykövetség tíz munkatársát, hogy Washington nem volt hajlandó drasztikus mértékben csökkenteni nagykövetsége létszámát - áll a Népszavában. Teljes cikk...


40 ezer fővel csökken a francia hadsereg

16 éve A francia védelmi miniszter bejelentése szerint a következő 6-7 évben évi mintegy 6 ezerrel csökkentik a hadsereg létszámát. Ez egyben azt jelenti, hogy minden második nyugdíjba vonuló katona helyére már nem vesznek fel újat. A pontos munkahely-csökkentési számot júniusban teszik közzé. Teljes cikk...


Leépít a közszféra vagy nem?

16 éve Nem tervez újabb elbocsátást a kormány a közszférában idén, a háromezer fős létszámcsökkentés a tavaly megkezdett leépítések 2008-ra áthúzódó hatása - tájékoztatta közleményben az MTI-t a Kormányszóvivői Iroda. Teljes cikk...


Alitalia: szerdáig tárgyalnak

16 éve Árpilis 2-ig meghosszabbította a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat az eladás előtt álló Alitalia és az ajánlattevő Air France-KLM. A hétfőn késő este megszületett döntést az olasz nemzeti légitársaság tudatta egy közleményében. Teljes cikk...


Hatalmas létszámcsökkentésre készül a Citigroup

16 éve A CNBC értesülései szerint nagy létszámcsökkentésre készül a vagyonát tekintve elsőszámú amerikai bankcsoport, a Citigroup a következő hónapokban. A bank egyelőre nem kommentálta az értesülést. Teljes cikk...


Létszámapasztás a nemzetvédelmi egyetemen

21 éve A honvédelmi miniszter a közelmúltban jóváhagyta a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem átalakítási terveit: a 2004-es tanévtől az intézményben három helyett két kar működik majd, és az oktatók létszámát is tovább csökkentik, várhatóan 15 százalékkal. Teljes cikk...


/cimkek/letszamcsokkentes.html