kapubanner for mobile

338 cikk a(z) megváltozott munkaképességű címkével - 4. oldal

Fogyatékosság-barát Munkahelyek - idén is taroltak a nagyvállalatok

6 éve Kilencedik alkalommal jutalmazta díjjal a Fogyatékosság-barát Munkahelyeket a Salva Vita Alapítvány. Idén 28 cég kapta meg a kitüntetést, a díjátadót december 1-jén a Nemzeti Színházban rendezték meg, ahol az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány képviselői adták át a díjakat. Teljes cikk...


Javítani kell a megváltozott munkaképességű dolgozók bérezésén

6 éve A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) mintegy 6000 megváltott munkaképességű dolgozót képviselő testület közleményében hangsúlyozta: tovább küzd a megváltozott munkaképességűek jogaiért. Javítani akarnak a bérezésen és a munkakörülményeken - írja az MTI. Teljes cikk...


Nyugdíjprémium 2017

6 éve Nagyjából szeptember óta a csapból is a nyugdíjprémium folyik, akkor jelentették be, hogy idén először nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok. De mi is az valójában? Kik kapják mikor és mennyit? - ezekre a kérdésekre gyűjtöttük össze a válaszokat. Teljes cikk...


A munkavállalás volt a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság ülésének témája

7 éve A fogyatékossággal élők munkavállalása volt a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság őszi ülésének egyik kiemelt témája - írja az MTI. Teljes cikk...


Az LMP javaslatcsomagot nyújt be a nyugdíjasok érdekében

7 éve Schmuck Erzsébet a párt frakcióvezető-helyettese bejelentette ötpontos javaslatcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé az LMP a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében - írja az MTI. Teljes cikk...


Látni kell, hogy ki mire képes és eszerint kell terhelni a munkavállalót

7 éve Közel 700 ezer megváltozott munkaképességű ember él és dolgozik vagy próbál dolgozni Magyarországon. Az ő munkaerő-piaci helyzetükről, foglalkoztatásuk körülményeiről nyilatkozott a Motiváció Alapítvány szakembere, valamint jártunk egy nyolcadik kerületben működő kávézóban, ahol mindenféle pozíciókban megváltozott munkaképességűek dolgoznak. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességű miért nem kaphat álláskeresési járadékot?

7 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, C1 kategóriába soroltak, rehabilitációs ellátásban részesülök, 2015 év eleje óta. 2015 tavaszán elhelyezkedtem, dolgoztam másfél évet, majd munkanélküli lettem. Álláskeresőként szerettem volna regisztrálni, de megváltozott munkaképességű, ellátásban részesülőket nem regisztrálhatnak jogszabály miatt. Kérdésem a következő lenne. Nem értem a jogalkotó szándékát, miért ne regisztrálhatna egy megváltozott munkaképességű (m.m.k.)személy az állami foglalkoztatási szolgálathoz, és esetleg részesülhetne álláskeresői járadékban, mint más munkáját vesztett ember? A m.m.k mellett is dolgozhattam, kaptam kb. 40 ezer Ft-t, és most hogy nincs állásom, nekem is hiányzik a megélhetés mint más, egészséges embernek. Én utánam is fizettek járulékokat vagy rosszul tudom? Talán a foglalkoztatónak nyújtott járulékkedvezményt úgy spórolta meg az állam, hogy a m.k.k. személy nem kaphat álláskeresési járadékot/ aktív korúak ellátását sem? Másik kérdésem az lenne, hogy a c1 kategória után ha olyan leletem van, amelyen az áll, hogy állapota végleges, a felülvizsgálat hozhat e másik eredményt, hogy nem vagyok rehabilitálható? C2 kategóriában úgy tudom 140.000.-Ft az ellátás. Most csak 42.000 Ft-t kapok. Teljes cikk...


Kapok utazási kedvezményt, ha rokkantellátásban részesülök?

7 éve Én azután érdeklődnék, hogy a rokkantellátásban részesülök, tavaly kaptam utazási kedvezményt az idén viszont nem. Változott a törvény ebben az ügyben? Teljes cikk...


Egységes irányítás alatt foglalkoztatja a megváltozott munkaképességűeket három állami cég

7 éve A 174 telephelyen összesen több mint 8000 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat a Kézmű, a Főkefe és az Erfo. A három állami céget a hatékonyabb működés érdekében, fél éve egy ügyvezető irányítja, írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


Milyen járulékot kell fizetni a rokkantellátás mellett dolgozó után?

7 éve Férjemnek és nekem is szépségiparban szerzett végzettségünk van. Sajnos ő rokkantsági ellátásban részesül hosszú évek óta. Milyen összegű járulékot kellene fizetnünk/fizetnem magunk után, ha én mint vállalkozó alkalmaznám őt 4 órában? Teljes cikk...


Ha nem történt állapotváltozás, miért adnak más minősítést a komplex vizsgálaton?

7 éve Férjem 2009.05.28-tól rehabilitációs járadékban részesült 2012.05.29-ig (ÖEK: 51%), rokkantsági ellátásban részesült 2012. május 30-tól 2014.szeptember 10-ig (ÖEK:52%), 2014. szeptember 11-től ismét rokkantsági ellátás (ÖEK: 50 %). A 2016.október 27-i I.fokú orvosi vélemény: ÖEK: 50 %, egészségi állapot: 50 %, diagnózisa megegyezik a korábbiakkal. Komplex minősítést végző I. fokú szakértői vélemény: rehabilitációs ellátásra jogosult, egészségi állapot: 50%, ÖEK: 50%, minősítés: C1, rehabilitálható, foglalkozási rehabilitáció javasolt. Az lenne a kérdésem, hogyha egészségi állapotváltozás nem történt, miért minősítették vissza C2-ről C1-re? Hozzá kell tennem, hogy férjem a törvény adta lehetőség alapján napi 8 órában dolgozott a felülvizsgálat időpontjában, szakmai minimálbérért. A visszaminősítés miatt a korábbi 150.300,-Ft helyett 48.000,-Ft rehab.ellátás illeti meg november 18-tól. Nem tudom él-e még a 2011.évi CXCI.törv.34.§ (5-6) bekezdése, mely szerint ha a 2011.december 31-én rehabilitációs járadékban részesülő személy részére 2014. január 1-ét követően megváltozott munkaképességű személyek ellátása kerül megállapításra, az ellátás összegének meghatározása során, ha az számára kedvezőbb, havi átlagjövedelemként a megszűnést megelőző hónapra járó rehabilitációs járadék összegének 140%-át kell figyelembe venni. Vagy: A megállapított ellátás összege - az állapotjavulás kivételével - nem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegénél. Szeretném kérdezni, hogy mivel szerintünk állapot változás nem történt, kérelmezhetjük-e minősítés módosítását, illetve a korábban megállapított ellátási összeg folyósítását, és ha igen, hol. Teljes cikk...


Még erősebb ösztönző a munkáltatóknak: emelkedik a rehabilitációs hozzájárulás

7 éve A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 2010 óta változatlanul 964 500 Ft/fő/év volt. Az új szabály értelmében a rehabilitációs hozzájárulás összege a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér havi összege kilencszeresének megfelelő mértékére emelkedik. Teljes cikk...


Így változik a rehabilitációs hozzájárulás

7 éve A munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma a 25 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek átlagos statisztikai állományi létszáma a teljes állomány 5 %-át (kötelező foglalkoztatási szint) nem éri el. Teljes cikk...


Visszavonhatom a felmondásomat?

7 éve A táppénzem alatt mondtam fel, nem voltam tudatában mit teszek, rehabos státuszban voltam és pont kórházból jöttem ki. Most már a C2 kategóriába sikerült átkerülnöm. A kérdésem az lenne, hogy megtámadhatom-e az akkori aláírásom vagyis a felmondásom? Szeretnék visszakerülni oda, ha lehet. Teljes cikk...


Hogyan kell elintézni a komplex minősítést?

7 éve Felnőtt húgomnak szelektív mutizmusa van. Rengeteg helyen jártunk már vele, ahol próbálták belőle kigyógyítani, de mind sikertelen volt. Viszont szeretne elhelyezkedni a munka világában. Mi szükséges hozzá, hogy dolgozhasson, alkalmazhassák? Milyen papírokat kell hozzá beszerezni, és ennek mi a menete? Szüksége van a megváltozott munkaképességű komplex minősítésére. Ennek az elintézésének mi a menete? Teljes cikk...


A rehabilitációs ellátásban részesülő is kérhet méltányossági emelést?

7 éve A testvérem rehabilitációs, nincs 30 000 forint a jövedelme, ő is kérhet méltányossági alapon emelést? Teljes cikk...


Kapok-e végkielégítést, ha egészségi állapotom miatt nem tudok dolgozni?

7 éve Jelenleg 2016. január óta táppénzen vagyok. Leszázalékolásomra vonatkozó határozat szerint - amely a héten érkezett - C2 besorolással, több mint 50%-os egészségkárosodást állapítottak meg. Rehabilitációm nem javasolt, így a jövőben rokkantsági ellátásban részesülök. Sajnos fájdalmaim miatt munkavégzésre nem vagyok alkalmas. Munkahelyemen 15 éve dolgozom, az elmúlt 10 évben vezető beosztásban. Munkáltatóm közös megegyezéssel történő felmondást javasol, azonban úgy tudom, ebben az esetben nem jár végkielégítés. Jól tudom, hogy munkáltatóm köteles felmondani - megváltozott egészségi állapotom miatt -, valamint köteles végkielégítést adni? Teljes cikk...


A keresetkorlátba beleszámít maga a rokkantsági ellátás összege is?

7 éve Megváltozott munkaképességű vagyok C2 minősítési kategóriába tartozom egészségi állapotom mértéke 50%, rokkantsági ellátásra lettem jogosult 2015.10.01-től. Jelenleg 6 órában és 4 órában dolgozom. A 6 órási munkabérem bruttó: 96750 Ft a 4 órási munkabérem bruttó 64500 Ft. A két bér összege: 161250 Ft. A rokkantsági ellátás összege 70730 Ft. A kérdésem az lenne, hogy a minimálbér 150%-ba, ami 2016-ban 166500 Ft /ha jól tudom/, beleszámít-e a rokkantsági ellátás összeg 70730 Ft? Ha igen akkor sürgősen meg kell szüntetnem a 4 órás munkámat? 4 órási munkát 2016.10.17-től végzem. Nagyon ideges vagyok és emiatt éjjeleket nem alszom. Teljes cikk...


Évek óta nem emelkedett a rehabilitációs támogatás

7 éve A rehabilitációs támogatás emelését kérik az érintett nonprofit szervezetek - mondta a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke. Balogh Zoltán kiemelte, hogy a probléma az, hogy a támogatás az elmúlt években nem változott, nem követte a minimálbér növekedésének mértékét. Teljes cikk...


/cimkek/megvaltozott-munkakepessegu.html