99 cikk a(z) munka-magánélet címkével:

A legújabb, munkát segítő mobilappok

4 éve Az okostelefon használata egyre elterjedtebb, és egyre többen vesznek igénybe olyan mobilapplikációkat, melyek a munkát, az intéznivalókat, a tervek megvalósítását megkönnyítik. Van olyan alkalmazás, amely az ügyeink nyomon követését segíti, a másik a munkahelyi közösség kommunikációját támogatja, és olyat is találunk, amely a saját weboldalunk látogatottságát, statisztikáját mutatja meg. Természetesen azok a munkavállalók használják főként a mobilt, akik nincsenek helyhez kötve, akár a munkahelyen belül, az irodák között mozognak, vagy gondoljunk a kalauzokra, akik már mobiltelefonnal tudják ellenőrizni a digitális jegyeket. Teljes cikk...


51 családbarát munkahely biztosan van hazánkban - íme

5 éve Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait kedden Budapesten. Az elismerést 51 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át, köztük van a K&H is, amely többek között a szenior programjával vívta ki az elismerést. Teljes cikk...


Egyre több a túlóra és még csak meg sem fizetnek?

5 éve Egyes vélemények szerint ma már nem létezik egyensúly munka és magánélet között, inkább azt kell jól eltalálni, hogy hogyan szabjuk meg a határokat és különítsük el egymástól a két területet. Míg más nézőpont szerint igenis meg kell találni egy egyensúlyt az életünk e két szelete között, amit egyes helyeken (akár földrajzilag, akár munkáltatói szempontól) jobban, másutt rosszabbul csinálnak. Az Egyesült Államokban decembertől kiterjesztik azoknak a körét, akik jogosultak lesznek túlórapénzre, ami akár több mint 4 millió munkavállalót érinthet (majdnem annyit, ahányan Magyarországon összesen dolgoznak). A magyar munkavállalók átlagosan 2-3 órával teljesítik túl a 40 órás munkahetet. Teljes cikk...


Év Családbarát Vállalata 2016 - pályázati kiírás

5 éve A Kopp Mária professzor asszony által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek. Ezért kiírták a Év Családbarát Vállalata 2016 pályázatot. A díjat azon cégek kaphatják meg, amelyek családbarát, munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatásához. Teljes cikk...


Városok, ahol a legjobb a munka-magánélet egyensúlya

5 éve A ledolgozott órák, a kivett szabadságok alapján készített listát az Expert Market azokról a világvárosokról, ahol a legjobb arányban áll ezek alapján az adatok alapján a munka és magánélet egyensúlya, írja a Business Insider. Teljes cikk...


Akár 2 milliót is kaphat családbarát munkahely kialakításáért

5 éve Összesen 40 millió forintos keretösszeggel rendelkezik a "Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása" című pályázat. Célja családbarát munkahelyek kialakítása, amelyek segítik a munka és a magánélet összeegyeztetését. 2016. június 3-ig lehet pályázni, írja a Portfolio. Teljes cikk...


Fontos a munka-magánélet egyensúlya

5 éve Ha két állás közül választani kell, akkor a munkavállalók 70 százaléka inkább oda menne dolgozni, amelyik munkáltató figyelemmel van a munka és a magánélet egyensúlyára, derül ki a Kelly Services felméréséből, írja a Metropol. Teljes cikk...


Visszafogadó Munkahely Díjat nyert az ExxonMobil

5 éve A sérült gyermekeket nevelő nők korábbi munkahelyükre történő visszatérését is segítő ExxonMobil nyerte a 2016. évi Visszafogadó Munkahely Díjat, melyet a JÓL-LÉT Alapítvány idén harmadszor hirdetett meg, és adott át a vasárnap tartott Alternatív Anyáknapja című eseményen - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...


Reális lehetőség-e a munka-magánélet egyensúlya?

5 éve Inkább az a kérdés valóban ott tud-e lenni valaki abban, amit éppen csinál, oda tud-e figyelni a meetingen, vagy a családjával töltött, akár rövidebb, de intenzívebb időszakban? Ha valaki teljes figyelemmel, hatékonyan csinál valamit, azzal hamarabb végez, több idő jut másra, írja a Figyelő. Teljes cikk...


Ajánlott módszerek a jobb munkaerő-menedzsment érdekében

5 éve Egy tanulmány szerint az emberek többet várnak el munkájuktól és a munkahelyi környezettől, mint valaha. A magyar munkavállalók maguk szeretnék kialakítani a munka és a magánélet megfelelő egyensúlyát, ami fontos szempont egy állás elvállalásakor. Teljes cikk...


Hol lehet a munka mellet magánéleted is?

5 éve A munka és a magánélet egyensúlya igen fontos kérdés a dolgozói jóllét szempontjából. Ezt azonban nem mindenütt egyformán könnyű elérni, a Pénzcentrum listájából kiderül melyik 10 országban lehet mégis a legjobban megvalósítani. Teljes cikk...


Még mindig az apa dolgozik, az anya pedig főz

5 éve Ma rendkívül nehezen összeegyeztethető a gyermeknevelés és a munka, ugyanis Magyarország ma csak a szavak szintjén követ családbarát politikát - ezt állítja az Együtt és pártalapítványának, a Váradi András Alapítvány programja, amelyből a Napi.hu szemezgetett. Teljes cikk...


Ki áll nyerésre vagy vesztésre a munka-család konfliktusban?

5 éve A munka-magánélet tematika egyre inkább a munkáról való beszélgetések középpontjába kerül, létezik-e egyensúly, és milyen következményei vannak, ha az emiatt keletkező stressz az egészséget is megrontja? Erről ír, kutatási adatokkal is alátámasztva a StressM blog a HR Blogon. Teljes cikk...


Munka-magánélet: a férfiaknak sem megy

5 éve A munkavállalók 18 százaléka tapasztal problémát a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában, ami főként a karrierjük közepén lévő, gyermekes férfiakat érinti hátrányosan. A probléma kapcsolatba hozható az egyén fizikai és lelki egészségének romlásával. Teljes cikk...


Így érdemes stressz-szintet mérni

5 éve Miként lehet hatékonyabban kezelni az egyre intenzívebben jelentkező stressz-tüneteket egyéni és szervezeti szinten? – erre keresték a választ szeptember 10-én a Stressz-M konferencián. A rendezvény egyik kiemelt témája az a Stressz-M program keretében zajló országos kutatás volt, mely egy új online felmérő rendszer segítségével kíván körképet adni a magyar vállatok stressz-szintjéről. Teljes cikk...


Alkoholhoz nyúlunk a munka-magánélet felborulása miatt

5 éve A munkavállalók 18 százaléka tapasztal problémát a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában, ami főként a karrierjük közepén lévő, gyermekes férfiakat érinti hátrányosan. A probléma kapcsolatba hozható az egyén fizikai és lelki egészségének romlásával. Teljes cikk...


Magasabb fizetés helyett új ismeretek és idő élni

6 éve Számos munkavállaló hajlandó lenne feladni a magasabb fizetést és az előléptetést, ha ennek fejében esélyt kap rá, hogy új ismereteket szerezzen, javítsa a munkája és a magánélete közötti egyensúlyt vagy akár szociális-társadalmi szempontból tartalmas, a személyes elégedettségét növelő munkát végezzen, derül ki a Kelly Services felméréséből. Teljes cikk...


Hogyan menedzseljük az életünket? - Élet és mókuskerék

6 éve Az egyik legnehezebb feladat megtalálni a helyes egyensúlyt az életünkben: hogy éppen annyi időt és energiát szánjunk a munkára, a családra, a hobbinkra, amennyitől jól érezzük magunkat a bőrünkben. Persze irreális azt elvárni, hogy mindig minden terület harmóniában legyen, írja a Coaching blog a HR Blogon. Teljes cikk...


Így teremts harmóniát a munkád és az életed közt!

6 éve Sokszor úgy érezhetjük, lehetetlen megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Hogyan lehet helytállni a munkahelyünkön, és közben elég időt fordítani a barátokra, a családra és a kikapcsolódásra? Teljes cikk...


Ilyen a munkaheteim rendszere - Cser Orsolya, a CE HR Solutions Tanácsadó Kft. társtulajdonosa

6 éve Cser Orsolya cégét, a CE HR Solutions Kft-t szakmabeli férjével együtt alapította „boutique” felső és középvezetői kiválasztásra és HR tanácsadásra szakosodva. Orsolya cégvezetői és szakmai vezető feladatait egymással párhuzamosan látja el, jelenleg öt ember munkáját irányítja operatív jelleggel, mint HR OD Manager. Rovatunkban Orsolya nem egy kiragadott munkanapját mutatja be, hanem munkaheteinek rendszerén keresztül nyerhetünk bepillantást mindennapjaiba. Teljes cikk...