kapubanner for mobile

1943 cikk a(z) munka címkével - 90. oldal

ELTE Állásbörze 2010

14 éve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Karrierközpontja 2010-ben is állásbörzét szervez. A rendezvénynek a Lágymányosi Campuson található Gömbaula ad otthont május 5-én és 6-án, tudta meg portálunk. Teljes cikk...


Program a fogyatékkal élők foglalkoztatásáért

14 éve Hermész néven képességfejlesztő program indul cégvezetőknek és alkalmazottaknak, amelynek célja a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjának erősítése - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. Teljes cikk...


Nyugat-Dunántúl: milliárdok bérekre, képzésekre

14 éve A korábbi évnél nyolcszor nagyobb összeget fizetett ki a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (NYDRMK) 2009-ben a bérgarancia alap terhére a felszámolás alatt lévő, de bért fizetni nem tudó cégek dolgozóinak. Teljes cikk...


Észak-Magyarország: 100 ezer fölött a munkanélküliek száma

14 éve Egy év alatt mintegy tízezerrel nőtt az állástalanok száma Borsod-Abaúj-Zemplénben; jelenleg 72 ezer munkanélküli van a megyében - mondta Ódor Ferenc, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnöke. Teljes cikk...


Száz új munkahelyet teremt Kecskeméten a Phoenix Mecano

14 éve Bővíti kecskeméti gyárának kapacitását a svájci székhelyű Phoenix Mecano - számolt be kedden a handelszeitung.ch svájci hírportál. Teljes cikk...


A Fidesz megszüntetné, a kormány folytatná a nyugdíjkorrekciót

14 éve Nem lenne nyugdíjkorrekció, átla­gosan 20 százalékkal csökkenne az ellátások összege, 2011-től nem lenne pénz nyugdíjprémiumra, és "koldusnyugdíjat" kapnának a nők - idézi a Népszava Lendvai Ildikót a Fidesz által tervezett nyugdíjrendszerről. Teljes cikk...


Hatott a kontroll a BKV-dolgozókra

14 éve Továbbra is fennakadások vannak a BKV-buszok közlekedésében a fővárosban, de már jobb a helyzet, mint az elmúlt napokban, adja hírül az MTI alapján a Népszava. Teljes cikk...


Munka helyett segély - a megélhetés mindent felülír

14 éve A munkaerő-piaci problémák igen összetettek. Az egyik oldalon ott van a hatalmas munkanélküliség, a másikon pedig a megélhetési probléma. A szegénységtől tartva sokan választják inkább a segélyt és a feketemunkát a bejelentett állás helyett. Teljes cikk...


Ellehetetlenítik a fogyatékosok szociális foglalkoztatását

14 éve Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a megváltozott munkaképességű személyek szociális foglalkoztatásával kapcsolatos változások jelentősen nehezítik az érintettek helyzetét, megélhetését. Szabó Máté megoldásért a miniszterelnökhöz és az illetékes szakminiszterhez fordult. Teljes cikk...


Hangsúlyt kap a foglalkoztatáspolitika

14 éve Andor László szerint a gazdasági válság miatt hangsúlyos szerepet kell kapnia a foglalkoztatás- és szociálpolitikának az Európai Bizottságban (EB). A magyar uniós biztosjelölt erről az európai ügyek bizottságában tartott meghallgatásán beszélt szerdán. Teljes cikk...


Utálják a munkájukat az amerikaiak

14 éve Az amerikaiak a Gallup felmérése szerint derűlátóbban tekintenek a gazdaság helyzetére idén januárban, mint az előző két évben bármikor, de az állásukkal évtizedek óta nem voltak ennyire elégedetlenek. Teljes cikk...


Nem szabotálnak a BKV-dolgozók?

14 éve A BKV vezetése által megbízott kontrollcsoport egyelőre nem talált szabotázyra utaló jelet, állítja Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. Teljes cikk...


Újévi fogadalmak, amelyek a munkahelyen hasznot hozhatnak

14 éve Rendet tenni az íróasztalon, fejleszteni a képességeinket, kevesebbet túlórázni - újévi fogadalmak, melyek hasznot hozhatnak a munkahelyen. A Hír Tv összeállítása. Teljes cikk...


Idén is sok cég fog tönkremenni

14 éve Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15.066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon és az idei év sem kecsegtet túl sok jóval. Szakemberek szerint 2010 első felében sem lehet számítani érdemi javulásra ezen a téren. Teljes cikk...


Jó hír a külföldön dolgoztató cégeknek

14 éve Az APEH elnöke levélben értesítette az ÉVOSZ elnökét arról, hogy a tartósan külföldön dolgozók munkajövedelme a forintban meghatározott összeg, az euróban meghatározott valutaellátmány egyéb munkajövedelemnek minősül, és mint ilyen "nem képez járulékalapot" - közölte az ÉVOSZ az MTI-vel. Teljes cikk...


Ha álláskeresőt alkalmaz, a cégé a munkanélküli segély

14 éve Jól járhat az a munkaadó, aki olyan munkaerőt alkalmaz, aki a válság miatt vált álláskeresővé. Megkapja ugyanis az álláskereső után járó munkanélküli segélyt és annak járulékait. A támogatási forma érv lehet a munkanélküli kezében az állásinterjún, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Idén 255 munkanapot kell dolgoznunk

14 éve Magyarországon tavaly 254 munkanapból állt az év, az idén viszont 255 munkanappal kell számolni. Az egy plusz nap néhány tized százalékot lendíthet az éves GDP-n - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Fülöp-szigetek: kiképzés kalózok ellen

14 éve Kalózok elleni képzésben részesülnek a Fülöp-szigeteki tengerészek, akik a világ kereskedelmi forgalmában szolgálatot teljesítő matrózok mintegy egyharmadát adják. Teljes cikk...


Kétezer embernek ad munkát a Vas megyei repülőtér

14 éve Repülőtér épül a Vas megyei Vát és Porpác községek határában. A legutóbbi értesülések szerint mintegy kétezer főt foglalkoztatnak majd a repülőtéren, és az ahhoz kapcsolódó területeken, írja az MTI alapján a Népszava. Teljes cikk...


/cimkek/munka.html