1010 cikk a(z) munkavállaló címkével - 9. oldal

A britek többsége biztosnak érzi munkahelyét

5 éve A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett felmérése szerint a relatív többség, 41 százalék biztosnak érzi saját állását. 11 százalék "kis javulást" vár, és mindössze 2 százalék számít arra, hogy anyagi helyzete komoly mértékben erősödik 2019-ben - írja az MTI. Teljes cikk...


Felmondásnál ki tudom-e elkerülni a 30 napos felmondási időt?

5 éve Rehabilitációs ellátott vagyok. 8 órát dolgozom, de szeretnék felmondani. Kiszabhatnak 30 napos ledolgozást? Hogyan tudnám elkerülni! Teljes cikk...


Folytatódik az egészségügyi dolgozók béremelése

5 éve Horváth Ildikó az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, az ágazatban július 1-jén folytatódik a 2016 óta tartó béremelés, 2020-ban januárban és novemberben, majd 2022-ben is lesz emelés - írja az MTI. Teljes cikk...


Ellenzéki pártok és civilek tüntettek Egerben

5 éve A szervezők interneten közzétett felhívása szerint a tüntetéssel azt akarták demonstrálni, hogy Egerben is vannak "gondolkodó emberek", akik nem kérnek a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló, általuk "rabszolgatörvényként" említett jogszabályból és akik képesek magukat megszervezni, és összefogni a közös cél érdekében. Emellett elutasítják a szerintük a városban is zajló "pofátlan lopást" - írja az MTI Teljes cikk...


Tömeges leépítés az Állami Számvevőszéknél

5 éve Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az intézménytől, negyvenen már el is fogadták az ajánlatot - írja az MTI. Teljes cikk...


A jövő évi cafeteria-változásokról

5 éve 2018. decemberének közepén - ha óvatosan is, de - talán elmondható, hogy több törvényt már nem hoznak a béren kívüli juttatásokhoz kapcsolódóan. Ezért a MacPherson Hungary Alapítvány röviden összefoglalta, milyen változásokat hoz 2019. Teljes cikk...


Az államfőnél tiltakoztak a szakszervezetek a túlóratörvény ellen

5 éve A munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke - írja az MTI. Teljes cikk...


Ismét tüntettek Budapesten

5 éve A túlóratörvény ellen demonstráltak szakszervezetek, civil szervezetek, az ellenzéki pártok támogatásával vasárnap Budapesten. Több vidéki városban is szerveztek megmozdulást - írja az MTI. Teljes cikk...


Nem fogják érezni a dolgozók a túlóratörvény változását

5 éve A Figyelő újságírója szerint nem lesz érezhető változás a túlóratörvény módosítását követően. Teljes cikk...


Mit tehetek azért, hogy kifizessék a túlórámat?

5 éve Túlóra kifizetéssel kapcsolatosan érdeklődnék. 2018. novemberben felmondással megszűnt a munkaviszonyom. Nem köztisztviselő voltam, hanem munkavállaló az MT szerint. Kilépéskor fennmaradó 570 túlórámat /több hónapról keletkezett/ nem akarják kifizetni arra hivatkozva, hogy havi csak 200 órát fizetnek ki, /de ezt sem fogják/ és egyébként is nem volt elrendelve rendkívüli munkavégzés. A túlóra hétvégi és ünnepnapoki munkavégzésből adódik. Először azt mondták majd kifizetik, majd hogy szabadnap megváltással kell felhasználni. A túlórákról hivatalos ellenjegyzett minden hónapban aláírt papírom van. Segítséget kérnék, hogy ilyenkor mi a teendő hogy kifizessék. Teljes cikk...


Adhatunk-e más összegben Erzsébet - utalványt a dolgozóknak?

5 éve Dolgozóinknak szeretnénk év végi jutalomként Erzsébet utalványt adni, mivel a dolgozók jobban járnak vele. Az összeg mindenkinek más lenne, mivel az éves teljesítésétől függ az összeg. A kérdésem, hogy Erzsébet utalványt adhatunk a dolgozóknak differenciáltan? (Mindenkinek más összegben) Teljes cikk...


A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre

5 éve A fiatalok nagyobb arányban számítanak fizetésemelésre, mint korábban - ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból. Az eredmények azt mutatják, hogy a 19 és 29 éves kor közöttiek több mint 70 százaléka számít fizetésének növekedésére. Teljes cikk...


Fluktuációt okoz, ha a munkáltató nem tartja be, amit ígér

5 éve Azt gondolnánk, hogy a magasabb fizetés reményében váltanak munkahelyet a munkavállalók. Valójában az elmúlt két évben a kékgallérosok 41,5%-ánál az volt a felmondás legfőbb oka, hogy a munkáltató nem tartotta be, amit ígért, sorozatosan csalódást okozott. Csak ezt követte a pénz és az embertelen bánásmód. Előbbi a dolgozók 39%-ánál, utóbbi 34,5%-nál volt felmondási indok - derült ki a HR-Evolution Kft. reprezentatív kutatásából. Teljes cikk...


1 órával többet dolgozik a mobil munkás

5 éve Megjelent egy új társadalmi csoport, a mobil munkásosztály, amely bármikor elérhető és az eszközeivel szinte bárhol, akár mozgás közben is tud dolgozni – hívta fel a figyelmet Nyíri Kristóf filozófus az „Okostelefon: az életmódreformer” című kerekasztal-beszélgetésen. Teljes cikk...


Jaj a munkavállalóknak

5 éve A múlt hét második felében bemutatott bürokráciacsökkentő program a munkaadóknak ad – hiszen a vállalkozók anyagi terheit számos lépéssel csökkeni –, ugyanakkor a munkavállalóktól számos korábban kiharcolt vívmányból visszavesz – állapítják meg a Világgazdaság cikkének szerzői. Teljes cikk...


Tulajdonosok lehetnek a munkavállalók

5 éve Kedvezményesen vásárolhatnak állami részt a munkavállalók azon nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos; az erről szóló szakértői koncepciót őszre készíti el a Munkástanácsok Országos Szövetsége, miután javaslatát pozitívan fogadta a kormányfő - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Újra külfödre indulnak a szlovák munkavállalók

5 éve A Szlovák Statisztikai Hivatal legújabb adatai szerint 6 ezer fővel nőtt a külföldön dolgozó szlovák állampolgárok száma. Teljes cikk...



Sokba kerülhet, ha betegen megyünk dolgozni

5 éve Ha betegen is dolgozunk, az negatív hatással lehet a termelékenységre, elfertőzhetjük kollégáinkat, ami jelentős anyagi kárt okozhat a munkáltatónak - írja az Origo. Teljes cikk...


Magasabb béreket követelnek Szlovéniában

5 éve Közel ezer szakszervezeti tag tüntetett a szlovén fővárosban, magasabb béreket és nyugdíjakat követelve, valamint válaszképpen a munkáltatók egyesületének fenyegetéseire, miszerint ha megemelik a minimálbért az országban, felbontják a kollektív szerződéseket - írja az MTI. Teljes cikk...


/cimkek/munkavallalo.html