kapubanner for mobile

61 cikk a(z) nővér címkével - 2. oldal

Megkapják a januári bérkülönbözetet az egészségügyi szakdolgozók?

6 éve Megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók, az emelés ezt követően már beépül a bérbe, a februári fizetéssel már az emelt alapbérrel számolt keresetek érkeznek majd a dolgozók számlájára - írja az MTI. Teljes cikk...


Letöltendő börtönre ítéltek egy ápolónőt bántalmazó sérültet

6 éve Egy év nyolc hónap börtönre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság kedden, első fokon egy férfit, aki tavaly tavasszal szidalmazta, majd többször fejbe rúgta a kórházban őt ellátó ápolónőt - írja az MTI. Teljes cikk...


MSZP: nem történt valódi béremelés az egészségügyben

6 éve Az MSZP szerint a kormány csak a sajtóban emelte meg az egészségügyben dolgozók bérét. Az ellenzéki párt 2020-ig uniós szintre hozná az ágazat munkavállalóinak keresetét - írja az MTI. Teljes cikk...


Emelték a bért, mégsem vihetnek több pénzt haza az egészségügyi dolgozók

6 éve Decemberben 12 százalékkal emelték 90 ezer egészségügyi dolgozó fizetését, mégsem vihetnek több pénzt haza - írja a 444. oldal. Teljes cikk...


Szegeden bezár egy kórházi osztály munkaerőhiány miatt

7 éve A hónap végén bezár a szegedi orvosi egyetemhez tartozó Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Geriátriai és Krónikus Osztályának férfi részlege - tudta meg a hvg.hu. Teljes cikk...


A Brexit miatt nem mennek a nővérek

7 éve Azt írja a The Guardian, hogy a legfrissebb adatok szerint az Angliában újonnan regisztrált, uniós országokból érkező nővérek száma a Brexit szavazás óta 92 százalékkal visszaesett - írta a HVG. Teljes cikk...


"Nem a halál ellen, az életért dolgozunk" - ilyen Gyermekhospice házban dolgozni

8 éve A magyarországi Tábitha Ház 2011 szeptemberében nyílt meg a betegek előtt. A ház főorvosa, főnővére és pszichológusa mesélt arról, milyen a munkájuk, kik dolgozhatnak náluk, milyen elvek elsajátítása a szakembereik feladata, a hétköznapokban mi az, ami örömöt ad számukra, s milyen nehézségekkel kell küzdeniük. Teljes cikk...


Mely országokban dolgoznak a legtöbbet az orvosok?

8 éve Az egy orvosra jutó konzultációk száma olyan országokban a legnagyobb, mint például Korea vagy Japán. Őket szorosan követi Törökország és Magyarország. Valamivel kevesebb munkájuk van a svéd és finn orvosoknak, hisz itt a nővérek jelentős terhet vesznek le az orvosok válláról - derül ki az OECD statisztikájából. Teljes cikk...


Nem gyógyítanak, inkább ingatlant árulnak

8 éve Magyarország mellett Angliából és Németországból is jóval több orvos megy más országokba dolgozni, mint ahány külföldi érkezik a pótlásukra, a hazai orvosok egy része pedig mára inkább ingatlanügynök, mint egészségügyi szakember - írja a Magyar Nemzet egy nemrégiben megjelent kutatást idézve. Teljes cikk...


Nővérként dolgozna Angliában? Íme egy önéletrajz-minta

8 éve Az egészségügyi szakdolgozók hiánya szinten mindenhol, külföldön is jellemző. Az alábbi angol nyelvű önéletrajzmintával angol nyelvterületen pályázhat nővér állásokra. Töltse le a TJobs önéletrajzát! Teljes cikk...


Az Erzsébet hídon tüntettek reggel egészségügyi dolgozók

9 éve Kora reggel, nagyjából 18 percre lezárták az Erzsébet hidat egészségügyi dolgozók, tiltakozásul a dolgozók alacsony bérei miatt, írja a 444.hu. Teljes cikk...


Segédápoló lesz a fekete ruhás nővérből

9 éve Az egészségügy helyzete miatt lemond a szakápolói jövedelméről és beosztásáról Sándor Mária, aki nem kíván a kamarának tagdíjat fizetni, ezért inkább még kevesebbért dolgozik, mint eddig, írja a VS.hu. Teljes cikk...


Ön nemet mondana a 4000 eurós fizetésre, ha szakorvos lenne?

9 éve Európai munkahelyekre toboroz egészségügyi dolgozókat egy nemzetközi ügynökség május 9-án Budapesten. Rezidenseknek és ápolóknak 2200, szakorvosoknak 4000 eurótól induló fizetést kínálnak - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Értelmet nyert a fekete ruhás mozgalom: kifizetik az elmaradt túlórákat

9 éve Több sajtóorgánum foglalkozik a egészségügyi dolgozók alacsony béreivel, a fekete ruhával tiltakozni kívánó, majd felmondó nővér esetével. A szaktárca bejelentette: az ápolóknak járó elmaradt túlórapénzeket valahogy megpróbálják kifizetni. A kormány pedig hamarosan tárgyal az egészségügyi törvények módosításáról. Teljes cikk...


Hálapénz és alacsony fizetés miatt nem jó itthon orvosnak lenni

9 éve Az elmúlt hat évben naponta három orvos és két nővér hagyta el Magyarországot. A magyar doktorokat toborzóirodák is segítik a kijutásban. Kint nincs hálapénz, és az itthoni fizetés tízszeresét is meg lehet keresni,a kinn lévő orvosok kétharmada nem is tervez hazajönni - írja a Hvg.hu. Teljes cikk...


Megölte az idegesítő betegeket az ápolónő

10 éve A gyanú szerint 39 betegét ölte meg egy olasz ápolónő. A 44 éves nőt az után vették őrizetbe, hogy káliuminjekcióval megölte egyik 78 éves páciensét, írja az Index. Teljes cikk...


Egészségügy: rengeteg túlmunka, nagyon kevés pénzért

10 éve Akár 280 órát is dolgoznak havonta, 24 órát vannak szolgálatban, mindezt gyakran havi bruttó 180 ezer forintért. Szinte mindenki kénytelen másodállást vállalni a pihenőnapján a megélhetésért, derül ki a delmagyar.hu cikkéből. Teljes cikk...


Béremelésért tüntetnek az egészségügyiek Szlovákiában

11 éve Újabb tiltakozó akcióval folytatódik szerdán a szlovákiai egészségügyi dolgozók béremelésért folytatott, csaknem két és fél éve tartó küzdelme. Teljes cikk...


Minden egészségügyi dolgozóra kiterjesztenék a béremelést

11 éve Az egészségügyi államtitkárság azt tervezi, hogy a rendelkezésre álló források függvényében a jövőben valamennyi egészségügyi, illetve egészségügyben dolgozóra kiterjesztik a béremelést - írta Szócska Miklós államtitkár levelére hivatkozva a Weborvos egészségügyi portál kedden. Teljes cikk...


A munkaruhák adományként érkeznek a kórházakba

12 éve Ne tévesszen meg senkit, ha egy magyar kórházban német vagy angol nevet olvas egy orvos vagy nővér köpenyén, esetleg egy külföldi intézmény nevét látja a kórházi ágyneműjén. A betegágyak mellett ugyanis kórházi textíliák, ezen belül is munkaruhák érkeznek a legnagyobb tételben adományként a nyugat-európai kórházakból - cikkezi a Világgazdaság. Teljes cikk...


/cimkek/nover.html