22 cikk a(z) Papp Magor címkével - 1. oldal

Ma még pályázható az ösztöndíjprogram

5 éve Ma még jelentkezhetnek a szakorvosjelöltek arra az ösztöndíjprogramra, amelyben a képzésüket kezdő fiatalok öt évig havi nettó havi százezer forintos támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt. A rezidensszövetség elnöke szerint náluk nagyjából tízen érdeklődtek az ösztöndíjról. Teljes cikk...


A hálapénz ellen fog harcolni a rezidensszövetség

11 éve A hálapénz-rendszer ellen küzd majd a Magyar Rezidens Szövetség új vezetése, ennek érdekében először kérdőíveken fogják felmérni a hálapénz megítélését – mondta el Dénes Tamás, a szövetség új elnöke újságíróknak. Teljes cikk...


Hosszú távú alapbéremelést szeretnének az egészségügyi szakmai szervezetek

11 éve Az orvosi és az egészségügyi szakdolgozói kamara elnöke szerint alapjaiban és hosszú távra kell rendezni az ágazati béreket, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke pedig azt tartaná komoly ajánlatnak, ha legalább ugyanolyan mértékű béremelést kapnának mint tavaly, és ez az alapbérben jelenne meg. Teljes cikk...


Papp Magor tovább képviselné a rezidensek érdekeit

11 éve Papp Magor úgy döntött, hogy a Magyar Rezidens Szövetség decemberi tisztújításakor - korábbi terveivel ellentétében - nem vonul vissza a szövetség éléről, hanem elnökként folytatná eddig megkezdett munkáját, s bízik benne, hogy jövő tavasszal sikerül elérniük a bérrendezés folytatását is. Teljes cikk...


Motiváló az orvosjelölteknek szóló ösztöndíjprogram

11 éve A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az orvosjelölteknek szóló ösztöndíjprogram mint áthidaló megoldás "mindenképpen motiváló" tényező a kezdő orvosok itthon tartásában. Ha pedig a bérek és a háziorvosi praxisok finanszírozásának emelése is folytatódik, annak már komoly hatása lehet az orvos migráció visszaszorításában - mondta Papp Magor szombaton az MTI-nek, reagálva a nap folyamán tett kormányzati bejelentésekre. Teljes cikk...


Vadásznak a HR-esek az orvosokra

12 éve Becslések szerint az orvosok negyede - megközelítőleg 4-5 ezer doktor - vándorolt külföldre az utóbbi években. Az állam igyekszik itthon tartani az egészségügyi dolgozókat béremeléssel, röghöz kötéssel, de az itthoni fizetések és körülmények nem tudják felvenni a versenyt a külföldiekkel. Ráadásul valóságos üzletág épült az egészségügyi dolgozók közvetítésére - írja a Hvg.hu. Teljes cikk...


Papp Magor: A béremelés egy paradigmaváltás kezdete

12 éve Az egészségügyi dolgozók bérrendezése paradigmaváltás kezdetét jelentheti - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke az MTI-nek. Teljes cikk...


Papp Magor: Még "aktiválódhatnak" a felmondólevelek

12 éve Kevesebb mint egy hónap maradt a rezidensek által az egészségügyi ágazatvezetésnek adott negyedéves türelmi időből; Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ)elnöke szerint a bértárgyalások jól haladnak, de továbbra is fennáll a lehetősége, hogy március végén aktiválódnak azok a felmondólevelek, amelyeket mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezett "letétbe". Teljes cikk...


Megoldást akar az orvosi szakképzésre a rezidensszövetség

12 éve Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez fordult a rezidensszövetség a szakképzés ügyében - számol be cikkében a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Újraindították a visszaszámlálást a rezidensek

12 éve A Magyar Rezidens Szövetség szerdán újraindította a letétbe helyezett felmondólevelek "aktiválásával" kapcsolatos visszaszámlálást, tekintettel arra, hogy a három hónapos türelmi időből egy hónap már letelt. Teljes cikk...


Ha nincs megegyezés, március végén mondanak fel a rezidensek

12 éve A bértárgyalások alapjához, hangulatjavító intézkedésekhez elegendő az egészségügyi államtitkár által megnevezett több tízmilliárd forintos forrás - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az egészségügyi dolgozók bérének javításáról szóló első, csütörtöki egyeztetés után újságíróknak. Teljes cikk...


Elkerülhető a katasztrófa: "megfontolandó" bérajánlatot kaptak az orvosok

12 éve A teljes orvostársadalmat érintő alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak a Magyar Rezidens Szövetség vezetői csütörtökön Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól. Teljes cikk...


Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke

12 éve A kollégák nem fogják felvállalni, hogy 2012. január elsejétől is kevesebbet keressenek, mint egy utcaseprő, vagy egy krumplisütő. Teljes cikk...


Papp Magor: 2300 felmondólevél már összegyűlt

12 éve Mintegy 2300 egészségügyi dolgozó helyezte ügyvédi letétbe szerdáig a felmondólevelét, amelyek január elsejével "aktiválódnak", ha addig nem történnek érdemi intézkedések az ágazat béreinek rendezése érdekében – közölte a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön Budapesten, a Világgazdaság című napilap által szervezett egészségügyi konferencián. Teljes cikk...


Papp Magor: A végzősök fele nem lépett be a szakorvosképzésbe

12 éve Az érintett végzősök fele sem tavaly, sem az idén nem lépett be a szakorvosképzésbe, ez azt jelenti, hogy 2015-2016-ban alig lesz újonnan képzett szakorvos Magyarországon - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtökön egy konferencián, Budapesten. Teljes cikk...


Semmit sem ért a rezidensek ösztöndíjprogramja?

13 éve Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke szerint a rezidensek számára meghirdetetett ösztöndíjprogram nem tudott érdemi hatást gyakorolni a migrációra. Teljes cikk...


"Sikerágazat a magyar orvosképzés"

13 éve Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint az orvosképzés sikerágazatnak számít Magyarországon. Jelenleg az összes orvosi egyetemen többségben vannak a külföldi hallgatók, hiszen az itt végzők külföldön is piacképesek. Teljes cikk...


Megindulhat az orvosok elvándorlása, Navracsics a türelmüket kéri

13 éve A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) arra kéri tagjait, hogy ne vállaljanak önkéntes túlmunkát, illetve fontolják meg a rezidensszövetség azon akciójában való részvételt, amelynek keretében a csatlakozók az év végéig letétbe helyezik felmondásukat, ha a kormányzat nem rendezi a helyzetüket. Teljes cikk...


Tömegesen mondhatnak föl a magyar orvosok

13 éve Több mint kétszeresére emelné a kezdő orvosok fizetését a Magyar Rezidensszövetség - írja keddi számában a Magyar Nemzet. A szövetség elnöke szerint, ha nem teljesítik feltételeiket, tömeges felmondások várhatók. Teljes cikk...


"Tűzoltó hatása" lehet a rezidensek átmeneti adómentességnek

13 éve Rövid távon valószínűleg "tűzoltó hatása" lenne a rezidensek átmeneti adómentességéről szóló kereszténydemokrata javaslatnak, ahhoz viszont, hogy hosszú távon pályán lehessen őket tartani, a teljes ágazat bérrendezése szükséges - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a HVG értesülései szerint. Teljes cikk...


/cimkek/papp-magor.html