kapubanner for mobile

57 cikk a(z) pártok címkével - 3. oldal

"A kormány teljesítménye foglalkoztatás körében elkövetett bűncselekmény"

12 éve A súlyos gazdasági válság ellenére sikerült elérni, hogy nyolcvanezerrel többen dolgoznak, valamint több százezerrel kevesebben élnek segélyből, mint két éve - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor szocialista alelnök a kormány foglalkoztatás terén elért eredményeit kritizáló sajtótájékoztatójára. Teljes cikk...


"A kormány lemondott a Kelet-Magyarországon élőkről"

12 éve A kormány lemondott a Kelet-Magyarországon élőkről, az MSZP ezért készíti el Kelet-Magyarország Programját, a párbeszéd a nemzetért elnevezésű program keretében, ennek vitája megkezdődött - mondta Mesterházy Attila szerdán Kazincbarcikán. Teljes cikk...


Mélyíti a szegénységet a "családbarát" politika

12 éve Az MSZP szerint az Orbán-kormány az általa meghirdetett családbarát politikával szemben a szegénységet és a kilátástalanságot erősítette elmúlt két évi kormányzása alatt, a megváltoztatott rendeletek, intézkedések mára az emberek létbiztonságát veszélyeztetik. Teljes cikk...


"A fiatalok helyzete kétségbeejtő az országban"

12 éve Az LMP szerint több olyan kormányzati intézkedés született az elmúlt időszakban, amely inkább rontotta, mint javította a fiatalok foglalkoztatási helyzetét. Ilyen például a nyugdíjkorhatár emelése. Teljes cikk...


"Az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében"

12 éve Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a beruházás-ösztönzésben, nem lehet csupán nemzeti hatáskörben megoldani a növekedés, munkahelyteremtés problémáit - hangsúlyozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Brüsszelben, az európai szocialista pártvezetők tanácskozása után. Teljes cikk...


Munkahelyet teremthet a megújuló energia

12 éve Győr-Moson-Sopron megye válhatna az olyan innovatív ágazatok magyarországi központjává, mint az energiahatékonyság vagy a megújuló energiák - mondta a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón Heltai László, a Lehet Más a Politika szóvivője. Teljes cikk...


Megvan Áder utóda

12 éve A Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke kaphatja az Áder János köztársasági elnökké választásával megüresedett európai parlamenti (EP) képviselői mandátumot. Teljes cikk...


MSZP: a foglalkoztatást serkentő gazdasági környezetre van szükség

12 éve Az MSZP szerint az újabb sarcok kivetése helyett csökkenteni kellene inkább az élő munkára rakódó járulékterheket, és beindítani a hitelezést. Teljes cikk...


LMP: szakmaiatlanul hajtják végre a közmunkaprogramot

12 éve A kormány állításaival szemben nem nőtt, hanem éppen hogy csökkent a foglalkoztatás Magyarországon - jelentette ki Szél Bernadett. Az LMP-s képviselő szerint az ország egy részén a közmunka jelenti az egyetlen "mentsvárat" a dolgozni akaróknak, de sok helyen ezeket a programokat is szakmaiatlanul hajtják végre. Teljes cikk...


Az Alkotmánybíróság elé kerülhet a rokkantnyugdíjak ügye

12 éve Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerint hamarosan az Alkotmánybíróság elé kerülhet a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatának szabályozása. Magyarország egyik legsúlyosabb problémájának nevezte a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakítását. - Tízezres, ha nem százezres nagyságrendben maradnak emberek ellátás nélkül - fogalmazott. Teljes cikk...


Egyházi alkalmazottakká válhatnak a szociális intézmények dolgozói

12 éve Az MSZP szerint az államosított szociális és gyermekjóléti intézmények egyházi kézbe adását készíti elő egy múlt heti kormányhatározat. Teljes cikk...


Ki ellenőrzi majd a munkaügyi szabályok betartását?

12 éve A Jobbik szerint "elképesztő", hogy a kormány miközben az erős állam megteremtéséről beszél, egy kormányhatározattal 6700 közszolgálati dolgozó elbocsátásáról döntött - jelentette ki Bertha Szilvia. Teljes cikk...


"Elég volt!" - tüntetés a Parlament előtt

12 éve Péntek reggel LMP-s képviselők és aktivisták "a demokrácia megvédése érdekében" láncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához. A rendőrség közbelépett. Teljes cikk...


Az LMP nemi kvótát és 245 fős parlamentet akar

13 éve Új választási rendszert alakítanak ki a parlamenti pártok 2014-re. A Népszabadság úgy tudja, hogy az LMP egy teljesen új reformcsomagot fog benyújtani a napokban, amely újdonságokat is tartalmaz. Teljes cikk...


Mesterházy: A Fidesz szociális válságot idéz elő

13 éve Az MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni. Teljes cikk...


A Jobbik felszámolná a magyar munkaerő "röghöz kötöttségét"

14 éve A Jobbik törvényjavaslatban kezdeményezi a lakásbérleteket sújtó adóterhek csökkentését a magyar munkaerő "röghöz kötöttségének" felszámolása, és egyúttal foglalkoztatásának növelése érdekében. Teljes cikk...


Kerüljük a politizálást a munkahelyen!

14 éve Óvatosan kell politikai nézeteinket kinyilvánítani a munkahelyen. Bár hazánkban eddig nem jeleztek ezzel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetést, vannak olyan nemzetközi cégek, amelyek vállalati politikájukban lefektetik, nem elfogadható a politizálás és ennek megsértése szankciókat is vonhat maga után. Teljes cikk...


/cimkek/partok.html