kapubanner for mobile

84 cikk a(z) Personal Hungary címkével - 1. oldal

Rendezvények álláskeresőknek, HR-eseknek

5 éve Szerdán és csütörtökön két munkaügyi rendezvényt is tartanak Budapesten. Személyügyi szakembereknek szól a Personal Hungary, míg a „másik oldalt” az álláskeresőket a Budapesti Corvinus Egyetem állásbörzéje várja. Teljes cikk...


Milyen főnök Varnus Xavér?

5 éve Varnus Xavér orgonaművész, író, XXI. századi polihisztor. Mintegy 3 ezer koncert után, saját zenekara vezetőjeként csütörtökön a budapesti Personal Hungary HR-szakkiállításon engedett bepillantást saját vezetői kulisszatitkaiba. Kiderült, nem a vajszívű főnöktípusból való, a kiválasztásnál fontosak számára a megérzések, a művészeket pedig a pénznél jobban motiválja, ha szakmai példaképeik dicsérik őket. Teljes cikk...


Personal Hungary 2017 - Sikerült!

6 éve Terveztük, dolgoztunk érte, megcsináltuk! 2187 látogató, 78 kiállító, 129 szakmai program - ez az idei Personal Hungary HR-szakmai kiállítás gyors mérlege. Még az utómunkálatok folynak, azonban már most tudjuk, hogy 2018. november 7-én és 8-án ismét nagy örömmel várjuk a kiállítókat és a látogatókat. A gyors visszajelzések, a két nap alatt elhangzott rövid értékelések arra engednek következtetni, hogy sikerült a 2016-os évet is felülmúlni. Teljes cikk...


Employer branding mesterfokon - a CX-Ray előadása a Personal Hungaryn

6 éve “Nem lehetsz más, mint ami vagy! Ezért kell foglalkoznod embereid véleményével” - jelentették ki előadásuk során a CX-Ray Kft. munkatársai. Gyurics Gergely adatelemző szakember és Németh Dóra business developer a munkáltatói márkák fejlesztésének szakszerű módszertanát mutatták be közönségüknek a Personal Hungaryn. Ha kíváncsi vagy meglátásaikra és tanácsaikra, olvass tovább! Teljes cikk...


A világ változik, mi is - Új dimenziók a hazai HR világában

7 éve Több mint 70 kiállító, több mint 100 előadás a HR szolgálatában- ez a 14. Personal Hungary! Egy hely, ahol bemutatkoznak a nemzetközi szakmai trendek, egy hely, ahol ott lesz mindenki, aki számít a szakmában… Teljes cikk...


Mi tesz ellenállhatatlanná egy szervezetet? - 3 gyakorlati példa

7 éve Az elmúlt évünk legmeghökkentőbb ajánlatkérése a következő volt: „50 percben szeretnénk kollégáinknak stressz- és energiamenedzsment tréninget rendelni. Informatív, ám gyakorlatorientált képzést szeretnénk, több AHA élménnyel”. 50 perc. Interaktív. AHA élményekkel tűzdelt. Irodánkban elszabadult a pokol. Azon ötleteltünk, hogyan tudnánk a legfrappánsabban megfogalmazni a válaszunkat: nem hisszük, hogy ez reális és értelmes célkitűzés. Teljes cikk...


Munka, egyén, társadalom - mozgásban vagyunk Personal Hungary - Az interaktív HR élmÉNy

7 éve Az idei év november 15. és 16. napján kerül megrendezésre a Millenárison a Personal Hungary, hazánk legnagyobb HR szakkiállítása. Az elmúlt években is kiemelkedő sikerrel zárultak a rendezvények, de az idei évben nagy dobásra készül a Personal Hungary stábja. Teljes cikk...


Munkaerőhiány, cafeteria, dolgozói egészség - terítéken a legforróbb HR-es témák a Personal Hungary-n

8 éve Hogyan találok megfelelő számú és minőségű új munkatársat? Miként lehet az új technológiát és trendeket a HR szolgálatába állítani? Melyek a jövő évi cafeteria-szabályozás finomságai? A Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás 12 év alatt a HR-szakma iránymutató rendezvényévé vált. Idén is az lesz - ígérik a szervezők, akik november 16-17- én várnak minden HR aktualitás iránt érdeklődő vezetőt és szakembert a budai Millenáris Parkba. Újra jön Dr. Mérő László és Dr. Baracskai Zoltán , több külföldi kiállító és több ezer személyzeti szakember. Ízelítő a top témákból. Teljes cikk...


A generációs sokszínűség áldás és nem átok

8 éve "Számtalan konfliktusforrás eredendője csupán annyi, hogy nem tudják, nem veszik figyelembe, hogy a másik korosztályhoz tartozó kolléga nem rosszat akar, nem azért viselkedik számomra furcsa módon, mert ki akar szúrni velem, hanem mert másként szocializálódott" - hangzott el a Personal Hungary rendezvényen, egy rendhagyó program ősbemutatóján. A generációs sokszínűségről rendszeresen előadó, három energikus szakember, dr. András Klára, Lerf Andrea és Nagy Andrea vitte játékba a nézőközönséget. Teljes cikk...


Megmászni a hegyet - segítővel nagyobb az esély, avagy a coaching módszertana

8 éve Az idei Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment szakkiállítás egyik érdekes kerekasztal-beszélgetésén a coaching módszeréről volt szó: miben és hogyan segíthet az egyénnek megváltozni, és milyen fejlődés érhető el általa a szervezetben. Kiderült, hogy ez a metódus hasonlít a serpák munkájához, akik egy ideig átveszik a hegymászók terhét. Teljes cikk...


Ha te vagy a legokosabb a munkahelyeden, rossz helyen vagy

8 éve Az idei Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment szakkiállítás egyik kulcsszava, ami szinte búvópatakként tért vissza a különböző előadások és beszélgetések során az innováció volt, legyen szó akár tréningekről, versenyről - komparatív előnyök megtalálásáról vagy toborzásról, a tehetséges munkaerő elcsábításának lehetséges módjairól. Teljes cikk...


Hogyan vezessük be gyorsan és hatékonyan a HR-t?

8 éve A Personal Hungary 12. Emberierőforrás-menedzsment szakkiállítás keretében került sor a Nincs HR? HR osztály és folyamatok elindítása címet viselő beszélgetésre. A témát Kovács Ildikó, a Nolato Hungary HR-igazgatója hozta. A beszélgetést Dr. Bodó Péter moderátor vezette és HR-szakemberek vettek részt rajta. Kovács Ildikótól megtudtuk, hogyan lehet a HR-t hatékonyan bevezetni egy cégnél, milyen hátrányai vannak, ha a vezetés nem szentel ennek megfelelő figyelmet. Teljes cikk...


A Colibrié lett a legjobb HR innováció

8 éve Az első hazai HR innovációs pályázat 2015. november 11-i díjátadóján a Colibri csapata örülhetett a legjobban. A nívós szakmai versenyen erős mezőnyben diadalmaskodtak, így ők lettek 2015 HR Innovátorai, a második helyezett a Budapest Bank Gyakornoki Összefogás Programja lett, a dobogó harmadik fokát a GE Hungary és a Laboratory Group foglalta el, melyet Bitfection: toborzás játékosan című pályázatával érdemelt ki. Teljes cikk...


Amit minden vezetőnek tudnia kell a csoportfejlődésről

8 éve A hatékony csapat vezetői álom – de ide el is kell jutni! Hol tart a csapatod? Mit tudsz tenni vezetőként, hogy minél hamarabb teljesítő csapatod legyen? Milyen csapdák vannak és hogyan kerüld el őket? Erre ad választ a következő cikk. Teljes cikk...


"Na jó már megint egy újabb dili!"

8 éve Szabó Zsófia változásmenedzsment konzulens, coach és tréner, aki 20 éve döntött úgy, hogy a vezetés-szervezés témaköre mellett teszi le a voksát. Zsófia az Ascon Consulting ügyvezető partnereként, öt éve az integrált változásmenedzsmentet tűzte zászlajára. A változásmenedzsmentről kérdeztük a Personal Hungary szakértőjét. Teljes cikk...


Munkáltatóbarátnak számít a magyar munkajog Európában

8 éve Túl sok, és valamennyire felesleges adminisztratív terhet ró a munkáltatókra a munkajog. Pedig a magyar szabályozás az egyik leglazább, leginkább munkáltatóbarátibbnak számít Európában - mondja Dr. Fodor T. Gábor munkajogi előadó. A Personal Hungary szakértője további problémának tartja a kisebb cégek munkajogi gyakorlatában felmerülő alapvető hiányosságokat. Teljes cikk...


Hogy lehet beteg emberekkel eredményes a vállalat?

8 éve Hogyan működik együtt az egyén és a vállalat az egészség megőrzésében, értékfejlesztésben és főleg, miért? Mit tesz konkrétan a vállalat egészségmenedzsmentje, üzemorvosa? Az egészség érték, fontos látni, megérteni és megélni a szerepét a munka világában. Horváth Emil Magyarország egyik leginnovatívabb „üzem”orvosával beszélgetett, aki munkatársaival közösen egy megdöbbentően eredményes vállalati egészségmodellt épített a szakterületen. Teljes cikk...


/cimkek/personal-hungary.html