46 cikk a(z) röghöz kötés címkével - 1. oldal

Egyetemisták röghöz kötése: ezt fogadta el a parlament

5 éve A képzés befejezését követő húsz évben tanulmányaik időtartamával megegyező időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása alapján. Teljes cikk...


Röghöz lehet kötni a munkavállalókat?

7 éve A bírósági gyakorlat egységes abban, hogy annak a munkavállalói vállalása, hogy meghatározott juttatásokért a munkavállaló lemond a munkaviszony megszüntetésének jogáról, jogellenes. Dr. Parázsó Helgával, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás ügyvédjével azokról munkajogi jogintézményekről beszélgettünk, amelyeknek alkalmazása révén a munkáltató mégis elérheti azt, hogy a munkavállaló rövidebb vagy hosszabb ideig alkalmazásában maradjon (például azért, mert a munkáltatónak szüksége van meghatározott szakképesítéssel rendelkező munkavállalóra). E jogintézmények egyúttal azzal az eredménnyel is járnak, illetve járhatnak, hogy a munkavállaló bizonyos ideig nem vagy nehezebben szüntetheti meg a munkaviszonyát felmondással (a korábbi szóhasználat szerint rendes felmondással). Teljes cikk...


Három évig állami fogászaton kellene dolgoznia a rezidenseknek

7 éve A jövőben azok vehetnének részt államilag finanszírozott rezidensképzésben, akik három évig államilag finanszírozott fogászaton dolgoznak végzésük után, tudta meg a Magyar Nemzet egy a birtokába jutott rendelettervezetből. Teljes cikk...


Nagy-Britannia kitessékelné a külföldi orvosokat?

7 éve Az Egyesült Királyság jelenleg első az OECD listáján, amely szerint ott dolgozik a legtöbb külföldi orvos. A 88 ezer jelenleg dolgozó orvos negyede külföldi. A britek szeretnék önellátóvá tenni az egészségügyet, és tízéves távlatban hazaküldeni a külföldi egészségügyi dolgozókat, írja a Bloombergre hivatkozva az Index. Teljes cikk...


Beszüntethetik a munkát a rezidensek

9 éve Elutasítják a röghöz kötést a rezidensek, amely a készülő bérrendezés egyik feltétele. Ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, két órás munkabeszüntetési akció jöhet. Teljes cikk...


DK: zsarolás és látszatintézkedés a kormány egészségügyi terve

9 éve A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az egészségügyben dolgozóknak nem "mézesmadzagokra és zsarolási kísérletekre van szükségük", hanem tisztességes fizetésekre és a munkakörülmények nagyfokú javítására. Teljes cikk...


Béremelés hálapénz helyett

9 éve Az egészségügyi államtitkárság március végéig készíti el béremelési javaslatát. Az orvosok béremelését itthon maradáshoz és a paraszolvencia elutasításához kötnék - tudósít az Index. Teljes cikk...


Alkotmányos a röghöz kötés

10 éve Hiába ütközik az ombudsman szerint a törvény az EU szabad munkaerő áramlás elvébe is, az Alkotmánybíróság mégsem találta alaptörvénybe ütközőnek, írja az Index. Teljes cikk...


Nem mondhatnak fel az állami gazdaságokban dolgozók

10 éve A belarusz államfő rendeletet adott ki, amelynek értelmében a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban dolgozók nem mondhatnak fel, írja a napi.hu. Teljes cikk...


Egyre több magyar diák tanul Nagy-Britanniában

11 éve Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe - írta az eduline.hu az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adataia alapján. Teljes cikk...


A tanulmányok hosszával megegyező időt itthon kell dolgozni

11 éve A képzésük befejezését követő húsz évben tanulmányaik időtartamával megegyező időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak a felsőoktatási törvény kedden a parlamentben elfogadott módosítása alapján. Teljes cikk...


Tíz kérdés a hallgatói szerződésről

11 éve Ma tárgyal a parlament a felsőoktatási törvény módosításáról, amely alapján változnak a hallgatói szerződések szabályai. Az eduline összegyűjtötte a legfontosabb kérdéseket. Teljes cikk...


Ezért jelentkeztek rendkívül kevesen egyetemre az idén

11 éve Az Educatio kormánynak írt elemzéséből kiderül, hogy az elmúlt 17 évben idén jelentkeztek a legkevesebben a felsőoktatásba, azonban ennek főként demográfiai okai vannak - írja a Népszabadság a birtokába került jelentésre hivatkozva. Teljes cikk...


A titkosszolgálatok is foglalkozhatnak majd a röghöz kötött hallgatókkal

11 éve A Demokratikus Koalíció (DK) a leghatározottabban tiltakozik Balog Zoltán azon javaslata ellen, hogy a hallgatói szerződést aláíró diákok bármely adata a titkosszolgálatokhoz kerülhessen - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. Teljes cikk...


A felsőoktatási törvénybe is bekerül a hallgatói szerződés

11 éve Húsz éven belül kellene ledolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak a tanulmányi idejüket - tartalmazza többek között a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása, amelyet az emberi erőforrások minisztere pénteken nyújtott be a parlamentnek. Teljes cikk...


Mentesül a hallgatói ösztöndíjszerződés alól a három gyermeket nevelő édesanya

11 éve A jelenleg még hallgatói ösztöndíjszerződésnek nevezett dokumentumban vállalt kötelezettség alól automatikusan mentesül az az édesanya, aki három gyermeket szül - pontosította a sajtóban megjelent információkat pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Teljes cikk...


Heteken belül döntenek a hallgatói szerződések terveiről

11 éve Várhatóan április közepén tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal plenáris ülése a hallgatói szerződések tervezett változásairól - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán az MTI-nek. Teljes cikk...


Eljárást indíthat az EU a röghöz kötés miatt

11 éve Kötelezettségszegési eljárás lehet a röghöz kötés miatt indított pilot eljárásból - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Andor László foglalkoztatásért felelős EU-biztos. Teljes cikk...


Áder János államfő aláírja a röghöz kötést is tartalmazó alkotmánymódosítást

11 éve Az államfő aláírja a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt. Áder János ezt az M1 Híradójában jelentette be szerda este. Teljes cikk...


/cimkek/roghoz-kotes.html