57 cikk a(z) Start Munkaprogram címkével - 2. oldal

Idén több mint háromszázezer ember lehet közfoglalkoztatott

11 éve Meg fogja haladni a háromszázezret az idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, Hoffmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Tizenhatezren dolgoznak közmunkásként Hajdú-Biharban

11 éve Az idén több mint 12 milliárd forint támogatási összeggel csaknem 16 ezren vehetnek részt közfoglalkoztatási programokban Hajdú-Bihar megyében - jelentette be Rácz Róbert kormánymegbízott szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben. Teljes cikk...


A közmunkaprogram mellékhatásaként javul a közbiztonság

11 éve Jász-Nagykun-Szolnok megyében akad olyan település, ahol a Start-munkaprogram beindulása óta negyedére esett vissza a vagyon elleni bűncselekmények száma – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Kenderesen sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Ezentúl havonta kapnak fizetést a közmunkások

11 éve Nyolc- és hatórás foglalkoztatási formában folytatódik a Start munkaprogram, az érintettek bérét pedig havonta utalják a továbbiakban - tájékoztatta a kormány szerdai döntéséről a Belügyminisztérium csütörtökön az MTI-t. Teljes cikk...


"Az emberek kedvét ne vegyék el a közmunkától!"

11 éve Sikerként könyveli el a Fidesz a közfoglalkoztatást célul tűző Start-munkaprogram eredményeit - mondta a párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Start-munka: állást teremt a hűtőház

12 éve Friss zöldség és gyümölcs tárolására alkalmas hűtőházat adtak át kedden délelőtt Gyulán. A beruházás a Start-munka mezőgazdasági mintaprogram keretében valósult meg. Teljes cikk...


"A Start-kertészetekben adott fizetés a legdrágább segély"

12 éve Nem túl eredményesek a baranyai Start-kertészetek a Népszabadság beszámolója szerint. Egyes polgármesterek szerint a közmunkásokat alkalmazó program újra megtanítja az állástalanságba évek óta belefáradt, belelustult embereket a nyolcórás munkára. Egy másik faluvezető azonban úgy véli, pazarló a program. Teljes cikk...


Elindult a Start munkaprogram második szakasza Miskolcon

12 éve A Start munkaprogram második szakasza szerdán indult Miskolcon, a programnak köszönhetően csaknem 1400 embert foglalkoztathat a Miskolci Kistérségi Társulás - mondta a város fideszes polgármestere szerdán sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Mintaértékű összefogás a borsfai Startmunka program

12 éve Mintaértékű összefogással termelnek zöldséget a helyi közétkeztetés számára, illetve eladásra Borsfán és három szomszédos településen, ahol hosszú távra előre is gondolkodnak - közölte Béndek József pénzügyőr altábornagy, a Belügyminisztérium ellenőrzése keretében kedden a Zala megyei településen járva. Teljes cikk...


Közmunka: nyolcvan szolnoki jutott kereseti lehetőséghez

12 éve Jász-Nagykun-Szolnok megyében két település - Jászapáti és Szolnok - részese a májusban indított a Startmunka idegenforgalmi országos közfoglalkoztatási programnak; összesen nyolcvan ember jutott kereseti lehetőséghez szeptember végéig a turisztikai szempontból fontos területek rendbe tételével. Teljes cikk...


400 ember kap munkát az egyik leghátrányosabb tájegységben

12 éve Több mint 400 embernek indul Start munkaprogram az ország egyik leghátrányosabb tájegységében, a dél-dunántúli Ormánságban március második felétől december végéig - jelentette be Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerdán Pécsen. Teljes cikk...


Munkanélküliek működtetik a biomasszakazánokat

12 éve A Belügyminisztérium Start-közmunka mintaprogramja keretében biomasszafűtést építettek ki a Heves megyei Nagyréde, Gyöngyösoroszi és Szücsi közintézményeiben -– tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Nagyréde polgármestere. Teljes cikk...


Orbán Viktor: A kormány kifizeti a segítő munkások bérét

12 éve Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ma reggel arra kérte a hajléktalanokat, mindenképpen keressék fel a segítő pontokat. A közmunkában felújított hajléktalanszállóknak köszönhetően van annyi hely, amennyi hajléktalan van Budapesten és környékén - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


Ennyien vettek részt tartósan közmunkában

12 éve Békés megyéből tavaly harminc település pályázott sikeresen a kistérségi Start munkaprogram pénzügyi támogatásra, a nyertes önkormányzatok három hónap alatt összesen 1636 embert vontak be hat hónapot meghaladó, napi 6-8 óra időtartamú közfoglalkoztatásba - mondta el Nagy Ágnes a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója kedden sajtótájékoztatón Békéscsabán. Teljes cikk...


Késik a Start-munka program Tolnában

12 éve Eddig nem indult el a január elejétől tervezett Start-munka program Tolna megye két hátrányos helyzetű kistérségében, ahol közel kétezer fő foglalkoztatására pályáztak önkormányzatok. Teljes cikk...


Tiszabőn is lesz Startmunka mintaprogram

12 éve A közfoglalkoztatás új rendszerében a Szolnok megyei Tiszabőn is elindul a Startmunka mintaprogram, miután Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta Lengyel Györgyi megyei kormánymegbízott javaslatát - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal az MTI-vel. Teljes cikk...


"Kétszázezer ember visszakerül a munka világába"

12 éve A Start munkaprogram keretében kétszázezer embert vezetnek vissza a munka világába - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Hajdúböszörményben. Teljes cikk...


Eddig csaknem húszezer embert vontak be a Start-munka mintaprogramjaiba

12 éve Eddig csaknem 20 ezer embert vontak be országszerte a Start-munka mintaprogramjaiba - közölte a közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár a keddi kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Járulékmentességet élvezne a munkáltató, ha rokkantnyugdíjast foglalkoztat

12 éve Az elkövetkező években 195 ezer rokkant munkaerőpiacra történő visszajuttatásának elősegítése a cél, aminek érdekében többek között a munkáltató teljes járulékmentességet élvezne a rehabilitált foglalkoztatásáig és megszűnne a csak védett szervezeteknél történő foglalkoztatás -– ezt tartalmazza a témában készült MTI birtokába került kormánypárti feljegyzés. Teljes cikk...


Pintér Sándor 300 ezer közfoglalkoztatottat ígér jövőre

12 éve Jövőre 300 ezer ember juthat napi nyolcórás munkához a Startmunka programok keretében - jelentette be a belügyminiszter, aki egy hétfői értekezleten szemléletváltoztatásra kérte a munkaügyi központokat. Teljes cikk...


/cimkek/start-munkaprogram.html