213 cikk a(z) szakemberhiány címkével - 5. oldal

Verseny folyik a jó szakemberekért Kelet-Magyarországon

6 éve A munkavállalók hiánya mellett már a meglévő állomány megtartása is komoly nehézségeket okoz a cégeknek. A probléma okai között szerepel a nagyszámú külföldre vándorlás, illetve az országon belüli mobilitás. A termelő vállalatoknál eddig nem tapasztalt méreteket öltött a munkaerő elvándorlása. Egyes gyártó cégeknél az emberhiány következményeképpen, az ügyfelek igényeinek kielégítése is nehézségeket okoz. Az utóbbi két évben súlyos szakemberhiány alakult ki a magasan képzett munkavállalókból és szakmunkásokból egyaránt. Másképpen kell a munkaerőt megszerezni és megtartani, mint akár egy évvel ezelőtt. Teljes cikk...


Orvosból van elég, szakdolgozók hiányoznak?

6 éve Ónodi-Szűcs Zoltán, az egészségügyért felelős államtitkár szerint a humánerőforrás-krízist elsősorban a szakdolgozók hiánya okozza az egészségügyben, az egy főre jutó orvosok száma megfelel a nyugat-európai átlagnak - írja az MTI. Teljes cikk...


A diákokkal folytatott párbeszéd megoldás a szakember-utánpótlás problémájára

6 éve Porszívóból robot, okos csirkeól és papírkosár, egy kesztyű, ami segíti a jelnyelvi kommunikációt, csak néhány példa arra, hogy a diákok kreativitása és kapcsolódó szaktudása, napjainkban már nem ismer határokat. A műszaki pálya vonzó, érdekes és stabil, kiszámítható jövőképet biztosít a fiatalok számára. Teljes cikk...


MSZP: jelentős béremelésre van szükség az egészségügyben

6 éve Az MSZP szerint legalább negyven százalékos béremelésre van szükség az egészségügyben, ezt költségvetési átcsoportosítással, például a "luxusberuházások" elhagyásával meg lehetne oldani - írja az MTI. Teljes cikk...


Ukrajnából, és Szerbiából jön a legtöbb munkavállaló

6 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint szeptember végéig több mint 10 700 munkavállalási engedélyt adtak ki nem európai uniós országból érkezőknek. Az idei kvóta 59 ezer - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ezek lesznek hiányszakmák a 2018/2019-es tanévben

6 éve A Magyar Közlönyben megjelent milyen hiányszakmákat támogatnak következő tanévben, megyékre lebontva is megnézhető a lista - írja az eduline.hu oldal. Teljes cikk...


Erőteljes fizetésemelés várható 2018-ban

6 éve A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég elkészítette idei tanulmányát a magyarországi bérezésről. A felmérésen alapuló eredmények szerint egyrészt komoly szakemberhiányról számolnak be a vállalatok, másrészt a bérek gyorsabban emelkednek, mint ahogy azt korábban várták - derül ki sajtóközleményükből. Teljes cikk...


5 millió euró informatikusok toborzására

6 éve 10-ből 4 IT-cég már most is munkaerőhiánnyal küzd, 2020-ig a betöltetlen IT-pozíciók száma pedig elérheti a 900 ezer főt a Techloop.io adatai szerint. Az IT-szakemberek és a vállalatok egymásra találását segítő Techloop.io 5 millió eurós tőkebefektetést kapott a Springtide Ventures-től és a Rockway Ventures-től közösen. Teljes cikk...


Még mindig sok orvos hagyja el az országot

6 éve 2017 első felében 324 orvos, 78 fogorvos, 327 egészségügyi szakdolgozó és 19 gyógyszerész kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavégzéshez - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Sok magyar program az európai szakképzési héten

6 éve Magyarország akkreditáltatja az Európai Bizottságnál a legtöbb programot az Európai Szakképzési Hétre, amit az Európai Bizottság hirdetett meg a szakképzés ismertebbé, vonzóbbá tétele céljából - írja az MTI. Teljes cikk...


Drágább lesz a gumicsere a munkaerőhiány miatt

6 éve A gumiabroncs-szerelőket is elérte a munkaerőhiány, a műhelyek vezetői megpróbálják felemelni a béreket, de így is sokan inkább külföldre mennek dolgozni, vagy pályát váltanak - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Pályaválasztási nyílt napot tart az Uzsoki kórház

6 éve Pályaválasztási nyílt napot tart pénteken a budapesti Uzsoki utcai Kórház, a rendezvényre hetedikeseket és nyolcadikosokat várnak - írja az MTI. Teljes cikk...


Nehéz jó szakembert találni

7 éve A JóSzaki.hu regisztrált tagjai körében végzett vizsgálatot, miért nehéz szakipari dolgozót találni. A felmérés nem reprezentatív, 700 mesterember töltötte ki a kérdőívet - írja az Index. Teljes cikk...


A szakemberhiány a vállalatok növekedésének legnagyobb korlátja

7 éve A szakemberhiányt jelölte meg a vállalatvezetők 92 százaléka a növekedés legnagyobb korlátjának a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által készített felmérésben, ezért a szakképzés megújítását szorgalmazza a szervezet - írja az MTI. Teljes cikk...


Bárki tolmácsolhat bármilyen közigazgatási eljárásban?

7 éve A menekültválság okán egyre többet találkozhatunk a hatósági, igazságügyi tolmácsolással és fordítással kapcsolatos botrányokkal. Magyarországon mindössze tizenöt nyelvpárban elérhető felsőfokú tolmács- és fordítóképzés, ennek következtében rengeteg nyelven nem szerezhető fordító és tolmács szakképesítés. A probléma orvoslására a hazai szereplők egy, a szakma 70%-t tömörítő munkacsoportot hoztak létre. Teljes cikk...


Lefújták az építkezést, mert nincsenek munkások

7 éve Az előleget beszedték, mégis lefújták egy budapesti 161 lakásos társasház építését, mert nem volt elegendő építő munkás, és megnőttek a költségek - tudta meg az RTL Klub Híradója. Teljes cikk...


Robotkőműves lehet a megoldás az építőiparban a szakemberhiányra?

7 éve Egyre több megrendelést kapnak az építési vállalkozók, de egyre nagyobb a munkaerőhiány is az építőiparban. A megoldás az eszközparkok korszerűsítés lehet, a vállalkozóknak gépesíteniük kell - írja a Népszava. Teljes cikk...


Sok fejvadász cég - kevés eredmény

7 éve A HR-esek között sajnos egyre gyakoribb beszédtéma, hogy hiába fordultak profinak vélt szakemberhez, még fejvadász segítséggel is kudarcba fulladnak a kereséseik. A telített piacon valóban nehéz eldönteni, hogy mely fejvadász cégben bízhatunk meg. Meg lehet egyáltalán előre ítélni, hogy sikerre viszik-e a cég a toborzásainkat, vagy zsákbamacska minden megbízás? Teljes cikk...


Nem vonzó a húsipar a fiataloknak

7 éve Komoly henteshiány van Magyarországon, mert a tapasztalt munkavállalók közül sokan inkább külföldre mennek, míg fiatalok számára nem vonzó a szakma, írja az agrarszektor.hu. Teljes cikk...


/cimkek/szakemberhiany.html