61 cikk a(z) szerződés címkével - 2. oldal

A Kúria közzétette a devizahitelekre vonatkozó jogegységi határozat indoklását

10 éve A Kúria közzétette honlapján a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyes rendelkezéseinek a tisztességtelensége tárgyában hozott jogegységi határozatának indoklását. Teljes cikk...


Ügynöktől vásárolt termékre is érvényes az elállás joga

10 éve Hatályba lépnek a távollévők között, illetve az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések szabályai június 13-án, pénteken. Nem árt tudni, hogy mondjuk az ügynöktől vásárolt termékre is érvényes az elállás joga, valamint az üzletkötő köteles megadni a cég elérhetőségeit. Teljes cikk...


Új irodaház épül a Váci úton

10 éve A Váci úti irodafolyosó kapujában, a Lehel téri metrómegállónál építi fel V17 néven, 10 milliárd forintos beruházással 12 700 négyzetméteres irodaházát a Wing Zrt. Teljes cikk...


Jelentős növekedés az építőiparban

10 éve A KSH adatai szerint az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 34.2 százalékkal nőtt márciusba az építőipar teljesítménye. Az első három hónap átlaga is 27 százalék fölött van. Éves szinten a növekedés 10 százalék körülire várható, ami 7-8 ezer munkahelyet jelenthet. Teljes cikk...


Milliárdokat csalhattak a színlelt munkaerő-kölcsönzési szerződésekkel

10 éve Munkaerő-kölcsönzéssel manipulálva milliárdos összeggel rövidíthette meg a költségvetést az a vagyonőri és takarító cégeket működtető baranyai társaság, amelynek tizenöt tagja ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága. Teljes cikk...


Viták ellen: pszichológiai szerződés kell a családi cégekben

10 éve Nem is olyan régen írtunk egy cikket itt a HR Portálon arról, hogy milyen plusz feszültségekhez vezethet, amikor a családtag egyszerre munkatárs vagy esetleg akár főnök is. Nem véletlen, hogy kevés családi cég tud több generáción keresztül talpon maradni. Bukásukat pedig nem egyszer az okozza, hogy a belső feszültségek szétfeszítik a kereteket. Teljes cikk...


Magyarország fizet ukrán nyugdíjakat

10 éve Évente 10 milliárdokat fizet ki Magyarország ukrán nyugdíjasoknak. Ehhez mindössze bejelentett lakcím kell Magyarországon, írja a Figyelő. Teljes cikk...


Ismét változik A munka törvénykönyve, itt az új Ptk.

10 éve 2014. március 15. napjával hatályba lépett az új Polgári törvénykönyv. Tekintettel arra, hogy az új kódex a polgári jogviszonyok alapjogszabálya, így a változás az élet valamennyi területét érinti. Alapvető változások következnek be az öröklési jog, a családjog, a jogi személyek, valamint a szerződések joga területén. A Ptk. hatályba lépésével több száz jogszabály is változik, közöttük az új Munka törvénykönyve. Teljes cikk...


Kiszervezési kisokos jogi buktatók elkerüléséhez

10 éve Az outsourcing egyfajta új paradigma a vállalkozások számára, amelynek célja a hatékonyság javítása és a költségek csökkentése. De mi a jogi háttér és hogy néz ki egy ilyen szerződés? Ügyvéd szakértőnk segít! Teljes cikk...


Illegális munkaerő-kölcsönzők markában - hogyan lehet kivédeni?

10 éve Még szeptember elején csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy olyan Heves megyei munkaerő-kölcsönzőre, mely a munkavállalókat kiszervezte ugyan, de a járulékokat nem fizették a dolgozók után. Ezzel az államnak és az érintett munkavállalóknak is összesen több milliárd forint kárt okoztak. Miként tudták volna a munkavállalók megelőzni, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek? - erről szól cikkünk. Teljes cikk...


Kinek üzlet a munkaviszony avagy ki viseli a kockázatot?

11 éve A munkaviszony üzlet. Pont ugyanolyan, mint bármelyik másik, amelyet egy üzletember vagy egy munkavállaló minden nap megköt, amikor vásárolni megy az üzletbe, vagy amikor egy komolyabb vevővel vagy szállítóval köt százmilliós kontraktust. Közgazdasági értelemben a munkaadó azért válik munkaadóvá, mert – bár tőkével és immateriális erőforrásokkal (tudás, know-how, szabadalmak, összeköttetések) rendelkezik -, de nem képes (vagy nem akarja) egymaga elvégezni a szükséges munkát. Teljes cikk...


Diákmunka: csakis szerződéssel

11 éve Minden esetben kössenek munkaszerződést – figyelmezteti a diákokat Másody Szabolcs, a MŰISZ iskolaszövetkezet vezetője a Kossuth Rádió Krónika című műsorában. Teljes cikk...


Győri Enikő: Szerződésmódosítás helyett munkahelyeket kell teremteni

12 éve Jobban tennék az Európai Unió tagállamai, ha az alapszerződés módosítása helyett azzal törődnének, miként lehet több munkahelyet teremteni - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára egy csütörtöki konferencián. Teljes cikk...


Színlelt munkaszerződések miatt van gondban a nemzeti fejlesztési tárca

12 éve Munkajogi ellenőrzést sürget a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM) az LMP, az ellenzéki párt szerint ugyanis a tárcánál felmerül a gyanú, hogy színlelt megbízásokat kötöttek, amelyekkel valójában munkaviszonyban végzett tevékenységet álcáznak megbízotti jogviszonynak - írta szombati közleményében Scheiring Gábor országgyűlési képviselő, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője. Teljes cikk...


Itthoni munkavállalás a képzésért cserébe: jön a hallgatói "hűségszerződés"

12 éve Szeptembertől bevezethetik a hallgató és az állam viszonyát szabályozó megállapodást, melynek értelmében ha a hallgató meghatározott időn belül nem szerez diplomát, vissza kell fizetnie a képzési díjat. Az előterjesztés célja az is, hogy a hallgatók a diploma megszerzése után három éven belül Magyarországon helyezkedjenek el - tudta meg a Népszabadság. Teljes cikk...


Hiller: Példátlan, hogy a leendő felvételizőknek fogalmuk sincs semmiről

12 éve Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter expozéjával megkezdődött november 30-án az új felsőoktatási törvény vitája a parlamentben. Magyar állami ösztöndíjjal, részösztöndíjjal, és önköltséges formában folytathatják a jövőben tanulmányaikat a felsőoktatási hallgatók - ismertette a javaslat egy részletét a miniszter. A tárcavezető expozéjában szólt arról is, hogy a beiratkozás előtt a kormány által kidolgozott feltételekkel hallgatói szerződést kell majd kötni. Teljes cikk...


Privát vagy céges e-mail? - kényes kérdés a munkahelyen

12 éve A munkaadó sok esetben elvből szabályozza alkalmazottai munkahelyi internet használatát. Ajánlatos ugyanezt tenni az e-mail forgalom kapcsán is, és világosan meghatározni, hogy engedélyezett-e a privát e-mail forgalom a munkavállaló számára -– hívja fel a figyelmet egy hosszú ideje fennálló problémára Torsten Braner, az e|n|w|c Natlacen Walderdorff Cancola nemzetközi ügyvédi iroda jogásza. Teljes cikk...


Miből lesz pénz a felsőoktatásra?

12 éve A korábban sok vitát kiváltott intézményi változásokat elhalasztaná a társadalmi vita alatt álló felsőoktatási törvénytervezet, ám a finanszírozás kérdéseiről nem szól az anyag. A tervezet szerint a kormány évente rendeletben szabályozná, hogy hol, hány államilag finanszírozott férőhely lesz - nyilatkozta a Világgazdaságnak Tőrös Szilárd. Teljes cikk...


Felsőoktatási törvény: önköltséges képzésbe kerül, aki rosszul teljesít

13 éve Az önköltséges képzésre felvételt nyerő hallgatókkal a képzés részleges állami finanszírozását biztosító állami ösztöndíjszerződést lehetne kötni - többek között ezt tartalmazza a felsőoktatási törvény MTI birtokába került legutolsó változata. Teljes cikk...


Hoffmann Rózsa: Lesz államilag finanszírozott jogászképzés

13 éve A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek - jelentette ki szeptember 23-án, Szombathelyen Hoffmann Rózsa. Az oktatásért felelős államtitkár a korábbi sajtóhírekre reagált, melyek szerint a gazdasági és társadalomtudományi szakok többségére már nem vennének fel állami ösztöndíjas hallgatókat. Teljes cikk...


/cimkek/szerzodes.html