kapubanner for mobile

44 cikk a(z) társadalmi felelőségvállalás címkével - 2. oldal

Legyen az Év Felelős Foglalkoztatója!

7 éve 300 nyitott gondolkodású résztvevő, 49 elkötelezett szervezet és működő gyakorlata, 4 szakmailag megalapozott elismerés, egy helyen. Tömören, számokban így tudjuk visszaidézni az OFA Nonprofit Kft. 2016-os díjátadó eseményét. De természetesen ennél sokkal többet jelentett: megszámlálhatatlan mosoly és megannyi munka van azok mögött a cégek mögött, akik tavaly úgy döntöttek, megmutatják a profit emberi arcát és pályáznak az „Év Felelős Foglalkoztatója” címre. A nagy sikerű díjátadót követően idén újra pályázatot hirdetünk „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” címmel. Teljes cikk...


Érzelmek és vállalati értékek együtt a társadalmi felelősségvállalásban

7 éve A World CSR Excellence and Leadership Awards díjat 2012 óta ítélik oda olyan vállalatoknak, akik társadalmi felelősségvállalásban kiemelkedő projekteket valósítanak meg. 2017-ben Indiában az OMV Hungária és a Lidl Magyarország hozta el hazánknak az elismeréseket. Teljes cikk...


Abroncsra pályázhatnak közhasznú szervezetek

7 éve Idén hatodik alkalommal lehet pályázni a Hankook Tire Magyarország Kft. Abroncsadományozási Programja keretein belül olyan közhasznú szervezeteknek, amelyek a társadalom számára jelentős szolgálatot végeznek. A pályázat határideje: 2017. április 25. - július 21. között. Teljes cikk...


Hogyan válhatunk vezető CSR vállalattá?

7 éve A globális erőforrás menedzsmenttel kapcsolatos fenyegetés egyre nő. Miközben az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (UN Sustainable Development Goals) és a Párizsi Egyezmény célkitűzései segítenek az előttünk álló kihívások tudatosításában, a vállalatoktól is elvárható, hogy vezető szerepet játsszanak a kérdésben. Ha valaki fenntarthatóság téren vezető szerepet kíván betölteni, akkor első lépésként el kell fogadnia, hogy a klímaváltozás, a fosszilis üzemanyagok csökkentése, a ritka földfémek készletének kimerítése és más környezeti kérdések olyan sürgős kihívás elé állítanak, amire a vállalatoknak is lépniük kell, áll a Lexmark sajtóközleményében. Teljes cikk...


A CSR és a for-profit nem egymást kizáró tényezők

8 éve A médiának nagy szerepe van abban, hogy sok vállalati kezdeményezést szkeptikusan fogadnak az emberek, hiszen így is tálalják azokat. Soós Andrea, az OFA Nonprofit Kft. koordinációs igazgatója szerint ez nem tesz jót a felelős foglalkoztatás ügyének. Pedig ha a társadalmi haszonra összpontosítanának a sajtóban, talán más cégek is elgondolkodnának, hogy miért érdemes felelős munkáltatónak lenni. Sokszor azzal vádolják a cégeket, hogy CSR-tevékenységük csupán reklámfogás - a szakember szerint a for-profit tevékenység és a CSR nem egymást kizáró tényezők, ezért ha valós társadalmi feladatokat lát el a cég, akkor ebből mindenkinek - így a cégnek is - haszna származik. Teljes cikk...


Ingyen munka: a segítés helyett a szaktudás megszerzése vezérli a fiatalokat

8 éve Többen vállalnak munkát Magyarországon fizetés nélkül, mint korábban, ami összefügg a tudásalapú társadalom kialakulásával és a kötelező önkénteskedéssel is - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


A felelős foglalkoztató kifejezést tartalommal is meg kell tölteni

8 éve A vállalatok több mint kétharmada égető munkaerőhiánnyal küzd. Milyen felelősségük van a vállalatoknak a fluktuáció, a kereslet-kínálat egymásra nem találásában, a negatív folyamatok kialakulásában és azok visszafordításában? Mit tehetünk azért, hogy egy munkavállaló itthon lássa biztosítottnak jövőjét és Magyarországon akarja befektetni meglévő tudását? Az Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. új kezdeményezése „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díj túllép a kisvállalatok számára gyakran a saját üzleti felfogásukhoz nehezen illeszthető „jótékony kerítésfestés” szemléleten. Pálfalvi Márta, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. Vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy miért éri meg felelős foglalkoztatónak lenni. Teljes cikk...


Felelős működésből üzleti haszon kisvállalkozásoknak is

8 éve Kis- és mikrovállalkozások önértékelésének, ezáltal teljesítőképességének és felelős működésének jót tehet, ha tudatosulnak számukra azok az értékek, amelyek mentén a működésük és értékképzésük alakul. Teljes cikk...


Hol az ember a tudás- és technológiatranszfer mögött?

8 éve Kiss Lászlóval beszélgetni izgalmas élmény, az biztos, hogy tudományágakon átívelő, összetett kérdéseken gondolkodó, tudományos és versenyszférában egyszerre jelenlévő "különccel" van dolgunk. Teljes cikk...


Gyöngyösi kórházban festettek az Apollo Tyres önkéntesei

8 éve Megújult a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Hotel Diagnosztikai épületének földszintje. A festésben a Gyöngyöshalászon gyárat építő Apollo Tyres munkatársai segítettek a hétvégén, közölte a cég. Összesen 50 liter festéket és tucatnyi ecsetet használtak fel. Teljes cikk...


Álláskeresők tekertek a beteg gyerekekért

8 éve Először került magyar alapítvány az Adecco Csoport Win4Youth nevű nemzetközi támogatási programjába. Az Adecco dolgozók és partnerek idén világszerte 9 alapítványért – köztük a Bátor Táborért – futnak, úsznak, kerékpároznak, hogy összegyűljön a támogatáshoz szükséges 3,5 millió kilométer. A múlt héten megrendezett HVG Állásbörzén az álláskeresők is csatlakozhattak a kezdeményezéshez. A cég standján felállított szobakerékpáron közel 200 km letekerésével járultak hozzá a cél teljesüléséhez. Teljes cikk...


Óvodát szépítettek az önkéntesek

9 éve Gumitéglákat raktak le, homokozót ástak fel, virágokat ültettek és játékokat festettek a Napsugár Óvodában a Budapest Bank kelet-pesti Vállalati Üzletközpontjának munkatársai a Törődés Napja önkéntes akció keretében. Teljes cikk...


Fenntarthatósági elismerést kapott a TIGÁZ

9 éve A Tigáz Csoport Ruban d’Honneur elismerést kapott az European Business Awards-on, és ezzel egyike a legjobb 10 európai nagyvállalatnak a környezeti- és vállalati fenntarthatóság kategóriában. Teljes cikk...


Kétszeres győztes az EPCOS társadalmi felelősségvállalásban

9 éve Az EPCOS Suli Művek Programmal az Oktatás, kultúra, „Hasznos vagy - érezd hasznosnak magad” programjával pedig az Esélyegyenlőség kategóriában érte el az első helyezést. Idén az EPCOS volt az egyetlen vállalat, amely a CSR Hungary-n duplázott, és két programja is a díjazottak között szerepelt. Teljes cikk...


Jónak lenni jó

9 éve Az üzleti eredmények folyamatos növelése megköveteli a vállalatoktól, hogy maximalizálják dolgozóik hatékonyságát. Az állandó, magas színvonalú dolgozói teljesítmény alapja a dolgozói elköteleződés. Ennek pedig fontos részét képezi a vállalati CSR tevékenység. De hogyan? Teljes cikk...


Társadalmi felelősségvállalás a tehetségekért

10 éve A VT-SOFT és a GYEA jóvoltából egy fokozottan hátrányos helyzetben élő kisfiú esélyt kapott arra, hogy „kiváló szakemberként élje a napjait.” Teljes cikk...


Óvodát újító bankosok, avagy csapatépítés egy kicsit másképp

11 éve Nem mindennapi munkanapban volt része a Raiffeisen Bank dolgozóinak szeptember 26-án, amikor is a szigetszentmiklósi Napraforgó I. sz. Óvodában tevékenykedtek serényen az intézmény lakóinak legnagyobb örömére. A társadalmi felelősségvállalás keretében vállalt munka során az elöregedett padokat, kerítést, bordásfalakat kellett lecsiszolni és lemázolni, valamint meserészleteket festeni a játszóudvar falára. A résztvevők hasznos kikapcsolódásnak élték meg a különleges munkavégzést. Teljes cikk...


/cimkek/tarsadalmi-felelosegvallalas.html