1452 cikk a(z) toborzás címkével - 4. oldal

A jól-lét mellett teljesítményre is szükség van - Szalai Enikő, a Yettel HR vezérigazgató-helyettese

11 hónapja A jelenlegi erős versenyhelyzetben egyensúlyt kell teremteni a bizalomteli, elfogadó légkör és a teljesítmény szükségessége között. Ezért át kell formálni a teljesítményértékelést a cégnél, és a vezetőkkel is elkezdeni beszélni arról, hogy mit jelent Yetteles vezetőnek lenni – mondja Szalai Enikő, a cég HR igazgatója, aki tavaly vette át a pozíciót. A cég a márkaváltás után fontos szerkezeti átalakuláson is átesett, hiszen az összes partnerüzlet és az ügyfélszolgálat munkatársai is a cég alkalmazottaivá váltak. Így már 2000 munkaválallóért felel a nemzetközi tapasztalattal is rendelkező HR szakember. Teljes cikk...


500 ezres belső bónusszal próbál buszvezetőket toborozni a BKV

11 hónapja 500-500 ezer forint üti a markát annak, aki új busz- vagy trolibuszsofőrt ajánl a közlekdési vállalatnak, és annak is, akit ajánlanak. Feltéve, hogy még fél év múlva is a BKV kötelékében dolgoznak. Teljes cikk...


Béremeléssel toboroznak a világ legnagyobb iPhone-gyárába

11 hónapja A világ legnagyobb iPhone-gyárában 200 ezren dolgoznak, most béremeléssel és toborzási bónusszal igyekeznek megtartani és növelni a létszámot. Teljes cikk...


40 ezernél stagnál az álláshirdetések száma - itt a friss statisztika

11 hónapja Áprilisról májusra az Állásportál.hu által a magyar weben szemlézett álláshirdetések száma minimális mértékben - 539-cel, 39 781-re - emelkedett. A legjobban, közel 300-zal a pénzügyi, a szakmunkákra, a kereskedelmi munkákra szóló hirdetések bővültek. Tavaly májussal összevetve azonban 9000-rel kevesebb az ajánlat. Teljes cikk...


Fejlődniük kell HR-ben, a német példa követendő: mérlegen a családi vállalkozások

11 hónapja Nehezen találnak minőségi munkaerőt a hazai családi vállalkozások, pedig ezek a munkahelyek sokszor több előnnyel kecsegtetnek, mint a multis állások – világítottak rá szakértők és sikeres cégvezetők a Budapesti Corvinus Egyetem családi vállalkozásokról szóló keddi konferenciáján. Az eseményen elemezték, miért érdemes családi vállalkozásnál elhelyezkedni, mi a hazai kis- és középvállalkozások sikerének kulcsa és milyen akadályokat kell legyőzniük, hogy nemzetközileg is kiemelkedőek legyenek. Teljes cikk...


Toborzásba kezdett a büntetés-végrehajtás, ennyi pénzt lehet keresni a börtönben

11 hónapja A hivatásos állományú tagoknak a cafetéria mellett ruhapénz és teljesítményjuttatás is jár. Teljes cikk...


Meszelhetnek a presztízsállásoknak, érkezik a Z-generáció

11 hónapja A fiatal munkavállalók megváltoztathatják a magas presztízsű munkakörök jelentőségét, és akár teljesen devalválhatják is az eddig felkapott ágazatok, sztárpozíciók fontosságát. Teljes cikk...


Itt a helyed! - csalogató kisfilmmel toboroz a Hankook

11 hónapja A Rácalmáson működő koreai gumigyár új munkavállalókat keres: gyártásban résztvevő kollégákat, mérnököket, tolmácsokat, logisztikai aszisztenseket. Ehhez egy különleges toborzófilmet is készítettek, mely betekintést enged színes és izgalmas világukba, ahol csak a tehetség és a tudás számít. Teljes cikk...


Ismét Magyarországon toboroz légiutas-kísérőket az Emirates

12 hónapja Az Emirates május 10-én Budapesten, 12-én pedig Pécsen keres magyar munkatársakat multinacionális légiutas-kísérő csapatába. Teljes cikk...


Miért van szüksége a szerencsejáték- iparnak jó HR-re?

5 éve Az online kaszinóipar kétségtelenül jövedelmező, de elkerülhetetlenül bonyolult. A szigorú szabályozásoktól és törvényektől kezdve a dolgozók elégedettségéig és megtartásáig az online kaszinóknak számos kihívással kell szembenézniük. Teljes cikk...


Állásbörze Miskolcon: húsz munkaadó keresi új kollégáit

12 hónapja Május 3-án tartja Toborzónapját a miskolci városi "Foglalkoztatási Paktum". Mintegy húsz szervezet - közte több versenyszférás munkaadó - várja az álláskeresőket és váltáson gondolkodókat Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában. Teljes cikk...


74 tehetséges friss diplomásnak kínál állást a MOL-csoport, hogy fenntartható megoldásokat biztosítson a régió számára

12 hónapja A MOL-csoport 2023-ban 7 országban 74 tehetséges friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió mobilitásának, energiaellátásának és fenntarthatóságának előmozdítását célzó megoldásokon dolgozzanak. Teljes cikk...


Rengeteg embert várnak a Corvinus állásbörzéjére

12 hónapja Április 25-én és 26-án rendezi meg a Corvinus Egyetem a Career & Business Festivalt, ahol több mint kétszáz állásajánlattal harminc cég lesz jelen az ország vezető vállalatai közül. Teljes cikk...


Hogy találjuk meg az álommunkánkat?

13 hónapja Az álommunka fogalma mindenki számára más és más lehet. Az egyik ember célja lehet az, hogy egy szervezetben magas pozícióba kerüljön, míg mások nem szeretnének ekkora felelősséget vállalni. Mai cikkünkben adunk pár támpontot ehhez a feladathoz! Teljes cikk...


Innovatív módszerek a legjobb jelöltek megnyerésére

13 hónapja Felkelteni a tehetségek érdeklődését egyáltalán nem könnyű feladat, a világjárvány és a háború pedig még inkább megnehezíti azoknak a szervezeteknek a dolgát, amelyek olyan jelölteket szeretnének felvenni, akik képesek boldogulni a mai folyamatosan változó üzleti környezetben. Teljes cikk...


Hogyan javíthatunk a toborzási folyamaton?

13 hónapja Nagyon sok cégvezető abban a tévhitben él, hogy a potenciális jelöltek megtalálásához csupán fel kell tenni egy hirdetést, átnézni az önéletrajzokat és interjúkat készíteni. Teljes cikk...


Hogyan legyünk sikeres pályázók?

13 hónapja Ahhoz, hogy az álláskeresési törekvéseinket siker koronázza, értékesítési munkaként kell tekintenünk rá. A pozitív képességeinket és tulajdonságainkat tehát úgy kell promótálnunk, hogy a munkáltató megvegye azt, amelyhez a mai cikkünkben többféle hatékony módszert is hoztunk. Teljes cikk...


Hogyan használjuk hatékonyan a különböző állásportálokat?

13 hónapja Az álláskeresés egy rendkívül frusztráló élmény, de mi is sikeresek lehetünk benne, ha tudjuk, hogy hol és hogyan kell hatékonyan keresni. Ezért is szenteltük ezt a mai cikkünket ennek a témának. Teljes cikk...


Hatékony módszerek az álláskeresésre

13 hónapja Volt idő, amikor az emberek már az iskolapadból való kikerülés után tudtak munkát szerezni, és ebből a munkakörből tudtak nyugdíjba vonulni. Ezek a napok azonban sajnos végleg elmúltak. Ma az embereknek már fürgének és fifikásnak kell lenniük az új munkalehetőségek felkutatásában, amelyhez a mai cikkünkben mutatunk néhány hatékony módszert. Teljes cikk...


/cimkek/toborzas.html