Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 12 éve

Öt tipp a munkamentes vakációért

Egyáltalán nem pótolható minden munkavállaló, legalábbis ezt mutatja a Carrierbuilder.com felmérése, melyből kiderül, hogy a munkavállalók egy része, ha akarna se lenne képes felhagyni a munkával. A kutatás szerint ugyanis a dolgozók 25 százaléka tervezi, hogy a nyaralás során fenntartja a kapcsolatot munkahelyével, 9 százalékukat pedig maga a főnök kötelezi arra, hogy a vakáció alatt is árgus szemekkel lessék hangposta-, illetve e-mailfiókjukat. A munkától egyébként leginkább az értékesítők részegülnek meg, hiszen 50 százalékuk a nyaralás alatt sem kíván teljesen elszakadni munkahelyi gondjaitól, szemben az informatikusokkal és a pénzügyesekkel, akiknek csupán 37 százaléka vallja magáénak ezt a fajta hozzáállást.

Igaz, egyesek nincsenek ennyire belebolondulva a munkájukba, sőt a dolgozók 7 százaléka egyenesen hazudik a főnökének, hogy az nyugton hagyja a szabadsága alatt. Az elérhetetlenség látszatát a lehető legkülönfélébb módon próbálják kelteni, kezdve a "túl drága a roaming díj" és az "úgysem lesz ott internet vagy fax" kliséktől a "nem lesz ott térerő" rigmusig. Mindez természetesen csak akkor fordulhat elő, ha megkapják a főnök, illetve a munkahelyi kollektíva "engedélyét", elvégre nem mehet el mindenki egyszerre szabadságra. Erre a gazdaságilag jól indokolható irányelvre sajnos a dolgozók egy része rá is fázik, a felmérés szerint ugyanis 9 százalékuknak az elmúlt évben négy vagy több napot fel kellett adniuk vakációjukból, 15 százalékuk pedig egyáltalán nem mehetett pihenni nyáron a szabadságbeosztás telítettsége miatt.

Mit lehet tenni?

Habár egymagunkban nincs sok esélyünk meggyőzni a vezetőséget a vakáció szentségéről, mégis tehetünk valamit, hogy ne kelljen a jól megérdemelt pihenésünk alatt dolgoznunk.

1. Emlékeztessük a kollégákat a nyaralásunkra

Ne tartsuk titokban az utazásunkat, éppen ellenkezőleg, igyekezzünk világgá kürtölni annak minden apró részletét. Ha látják rajtunk, hogy mennyire lelkesen készülünk a nyaralásra, jobban bele tudják magukat élni, s nagyobb eséllyel tartják tiszteletben pihenésünket. Sőt azzal, hogy kellő időközönként felhívjuk rá a figyelmüket, vélhetően a munkájukat is úgy fogják beosztani, hogy ne kelljen minket az utolsó pillanatban - vagy azon túl - zargatniuk.

2. Készítsünk listát

A nyaralásra való felkészüléssel egy időben írjuk össze, hogy milyen teendőket kell elvégezniük a többieknek ahhoz, hogy nélkülünk se legyen fennakadás. (Sőt akár az elmenetel előtti dolgokról is tájékoztathatjuk őket, hogy ha utólag fut be valamilyen reklamáció egy ügyféltől, partnertől, tudják, mit tegyenek a megoldás érdekében.) Nyugodtan vehetjük szájbarágósra a figurát, elvégre mindenkinek csak a saját dolga nyilvánvaló, más munkájára inkább csak felületesen van rálátásunk.

3. Figyeljünk a naptárra

Alaposan fontoljuk meg, mikor megyünk szabadságra, a nagyobb projektek ugyanis könnyen megsínylik, ha távollétünkben vagy éppen az utazás előtt valósulnak meg; arról nem is beszélve, mennyire elronthatja a nyaralásunkat az utolsó simításokat jelentő plusz munka (ez mindig előfordul) vagy a projekt esetleges sikertelensége miatti rosszkedv. Ha nem akarjuk megtorpedózni saját "gyermekeinket", próbáljunk minél nagyobb időtávot hagyni a projekt és a nyaralás között, így akkor sem üt ki balul semmi, ha korábban alulbecsültük a projekt elvégzéséhez szükséges munka mennyiségét.

4. Szorítsuk korlátok közé a munkát

Ha a főnököt lehetetlen meggyőzni arról, hogy nélkülünk is minden flottul tud működni, legalább próbáljunk keretet adni a munkának. Igyekezzünk kialkudni olyan konkrét időpontokat, amikor elérhetőek vagyunk, mondván, nem kívánjuk megzavarni a család nyugalmát - egy ilyen indokot még a legmunkamániásabb vezető is el szokott fogadni.

5. Mutassunk példát

Amennyiben mi vagyunk a főnökök, mutassunk példát a beosztottaknak azzal, hogy nyaraláskor az irodában hagyjuk a munkát. Érzékeltessük, hogy a pihenés elengedhetetlen része a jó (kiemelkedő) teljesítménynek, ahogy a feltöltődés is az aktivitásnak. Ez a hozzáállás ráadásul hosszú távon megtérül, hiszen az egészséges munka-magánélet egyensúly láttán a dolgozók is elismerik "emberi nagyságunkat", s szívesebben fogják követni iránymutatásainkat.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2020.02.20Készülj fel a 2020-as Munka törvénykönyve változására! Hogyan kell előkészíteni munkajogi szempontból a felmondást? Hogyan működhet jogszerűen az elektronikus munkaidő nyilvántartás? Milyen változások várhatók a Munka törvénykönyvében, az elfogadott uniós irányelvek tükrében? Milyen tanulságok vonhatók le a legújabb munkaügyi bírói gyakorlatból? Részletek Jegyek
  • 2020.02.20recruiTECH Idén minden eddiginél erősebb programmal, számos külföldi (IRL, UK, PL) és hazai előadóval indítjuk útjára a recruiTECH, 2020.02.20-i eseményünket! Várjuk szeretettel a toborzási szakma színe-javát, és mindenkit, aki felelősséget érez a tehetségek megtalálásában. Részletek Jegyek
  • 2020.03.207 Skills for Assertiveness_Egy napos nyelvi tréning A tréning nap 100%-ban gyakorlati feladatokra és a tapasztalati tanulásra épül. Egyedülálló alkalom, hogy az idegen nyelvi tudást felszínre hozzuk, gyakoroljuk, hasznos panel kifejezéseket rögzítsünk a folyékony és magabiztos megszólaláshoz Részletek Jegyek
  • 2020.03.31Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Eltűnnek a szatyorban átadott számlák, digitalizálódik a könyvelő szakma

A hazai könyvelők munkaidejük akár háromnegyedét is adatrögzítéssel töltik - derült ki a Számlázz.hu könyvelők körében készített friss,... Teljes cikk

Biztos jövőt jelent a mérnöki szakma

A megkérdezettek 63 százaléka már kisgyermekkorában eldöntötte, hogy mérnök szeretne lenni, derül ki a CLAAS Hungária Kft. által készített... Teljes cikk

Nőket hív programozni nyitási ösztöndíjával a Wild Code School

A kezdeményezés célja, hogy több nőt vonzzanak a jellemzően férfiak dominálta iparágba. Teljes cikk