kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Hogyan orvosolható az informatikushiány?

images

images




Az álláspiacnak szüksége van ezekre a szakemberekre, a képzőközpontok, ha jól marketingelik, hogy piacképes tudást adnak a hallgatóiknak, akkor képesek teljes létszámmal pörögni, akik pedig végeznek, azok jól keresnek, és megtalálják a számításukat. Elméletben ez egy win-win-win szituáció. És a gyakorlatban?

Makro szinten ez valóban minden szereplő számára nyerő szituáció. De nem festenék rózsaszín felhőket az égre.... Noha ez a szakma tényleg nagyon keresett, a programozás ugyanakkor borzasztó nagy motivációt igénylő szakma is. Nagyfokú tanulási hajlandóságot is megkövetel, azt követően is, hogy valaki elvégezte az iskolát, mert a technológia annyira gyorsan változik, hogy folyamatosan tovább kell képeznie magát, aki nem akar elavulttá válni. A jó programozóiskola erre tanítja a hallgatóit, és ennek a képességnek a megszerzését segíti. Az azonban az éremnek csak az egyik oldala, hogy az oktatási intézmények számára ez most egy jó piac. A vállalatoknak paradigmaváltásra van szükségük, hogy valóban olyan szakembereket tudjanak felvenni, akikre szükségük van. Fejben a cégek többsége még nem állt át. Még nem lépték át azt az árnyékot, hogy nem muszáj diplomás fiatalokat felvenniük, és hogy más modellben kellene őket fizetni is, mint korábban. A programozókat kereső cégek ahhoz voltak hozzászokva, hogy válogattak a jelöltek között, ma pedig már az álláskereső sem egy ténylegesen létező fogalom. A vállalatok próbálják meg rátukmálni magukat a az informatikusokra, és elhívni-elszívni őket máshonnan, amire rengeteg pénzt költenek. Kevesen gondolják valóban végig, hogy az employer branding, a recruitment, a fejvadászok, a HR-esek, és minden olyan tétel, aminek a célja, hogy legyen embere az üres pozícióra, mennyibe is kerül. Azt pedig a legritkábban számolják ebbe bele, hogy a junior felvétele után mibe kerül az integrálása. A nagyobb bajban lévő vállaltok többsége következetesebben néz előre, és rájött, hogy érdemes olyan partnerséget kötni oktatási intézménnyel-intézményekkel, és igen: fizetni is azért, hogy befolyásolni tudja, hogy az iskolából kikerülők milyen tudással rendelkezzenek.

Ki előtt áll nagyobb feladat: az oktatás vagy a cégek előtt?

Mivel tömegesen kellene képezni, „legyártani” a különböző összetételű tudást a különböző vállalatok számára, sok oktatási intézmény meg tudná találni a helyét ebben a kihívásban. Azt is látni kell azonban, hogy nemcsak a legjobb pillanatnyi tudásra, hanem a legjobb képességre is célozni kell az iskolákban - és ez utóbbi alapvetően nem technikai tudást jelent. A meghatározott tudásszint, az a hard skill set, amivel például ma egy Java fejlesztő boldogulni tud, jó, ha a csomag felét kiteszi, mert mellette a soft skillek irgalmatlanul felértékelődtek, felértékelődnek. Ennek az oka az, hogy tegnap még meg tudta mondani a vállalat, hogy egy adott munkakör betöltéséhez mit kell tudnia valakinek, és erre lehetett készíteni egy dobozt. Azt viszont ma nem tudja pontosan megmondani senki, hogy holnap milyen szakemberekre lesz szükség. Erre úgy lehet készülni, hogy olyan munkaerőt részesítenek előnyben, aki vélhetően gyorsan tud adaptálódni a változásokhoz, gyorsan tud felszedni új tudás, aki kritikus gondolkodású és képes csapatban dolgozni. Az ilyen munkaerő sokkal értékesebb, mint azok, akik ma a meghatározott programnyelvben jó szinten vannak, de képtelenek együttműködni a kollégáikkal és nem tudnak rugalmasan váltani.
Ahhoz, hogy a munkaerőhiány orvosolhatóvá váljon, az oktatásban a tanítási elméletet kell megváltoztatni, a cégeknél a keresési stratégiákat és módszereket.

Hol tart e téren a cégek edukációja?

A probléma az, hogy a cégek többsége azért ma is úgy interjúztat, hogy programozási tesztet írat, sőt, van, akik táblánál oldatnak meg a jelentkezőkkel efféle feladatokat. Ez olyan mintha egy angol nyelvű idegenvezetőt úgy interjúztatnánk, hogy kitöltetünk vele egy angol kvízt.
Lehet, hogy hibátlanul megoldja, de mi köze ennek ahhoz, hogy képes lesz-e kezelni a turisták mindennapos hülyeségeit? Az még egy hosszú menet lesz, hogy a cégek ne legyenek a saját ellenségeik a kiválasztásban, és hogy meg tudják fogalmazni, hogy milyen képességekkel rendelkező embereket akarnak. El kell jutni oda, hogy ahelyett, hogy a cégek csak „leveszik a polcról, aki van”, és azzal próbáljanak meg boldogulni, inkább arra is odafigyeljenek, hogy az új ember felvételéhez új kiválasztási metódusokat is használjanak. De félreértés ne legyen: az itt lezajló változás a lakmuszpapírja annak, ami más szakmákban is hamarosan jelentkezik. Ahhoz, hogy a munkaerőhiány orvosolhatóvá váljon, az oktatásban a tanítási elméletet kell megváltoztatni, a cégeknél a keresési stratégiákat és módszereket, különben a hiány nem lesz orvosolható. Ez a változás az egész munkaerőpiacot átalakítja.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A cégek többsége nem lépte át az árnyékát, pedig nem muszáj diplomás fiatalokat felvenni
2. oldal - Hogyan orvosolható az informatikushiány?
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk