Megjelent: 5 éve

"A cégeknek brandként kell gondolniuk önmagukra"

A HR jövőjéről és a szakma előtt álló kihívásokról Nemes Orsolyával, az Y-generáció szakértőjével, prezentáció dizájnerrel és trénerrel beszélgettünk, aki szintén ott lesz a Profession.hu idei HR konferenciáján.

Meg tudná fogalmazni, mi a személyes küldetése?

Célom, hogy megváltoztassam azt, ahogy az emberek az Y-generációról vélekednek a munka világában, és segítsek a cégeknek abban, hogy jobban megértsenek és megszeressenek bennünket. A jövő munkakultúráját építem.

Melyek voltak a meghatározó sikerek, melyeket még ma is mérvadónak tart pályafutása során?

Az első Y-generációról szóló SlideShare-es prezentációm, amit pár nap alatt több tízezren láttak és a szerkesztőség beválogatta 10 millió feltöltés közül a legjobbak közé. Illetve, hogy megfordulhattam a témával a TEDxYouth@Budapest és a TEDxDanubia színpadán is. Nemrég megjelent, a honlapomról ingyenesen letölthető Y-generációról szóló e-bookomra is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett itthon és külföldön is egyaránt.


A globalizációs folyamat, a nemzetközi mobilitás növekedése milyen hatással van a HR-re?

A több nyelvet beszélő, versenyképes fiatalok már sokkal könnyebben döntenek úgy, hogy jobb fizetésért külföldre mennek dolgozni, sőt, sokan kifejezetten szeretnénk is néhány év külföldi tapasztalatot szerezni, világot látni. Ráadásul, ahogy a Baby Boomerek népes korosztálya nyugdíjba megy, a talent pool, vagyis a szóba jövő jelöltek száma egyre csökken. A fiatal tehetségek toborzása és megtartása egyre nagyobb kihívást jelent majd a vállalatok számára.

A top talentek hiánycikké válnak. A HR-nek tisztában kell lennie azzal, hogy a képzett, up-to-date tudással rendelkezdő fiatalokért bizony már a globális munkaerőpiacon kell megküzdeniük. Olyan cégekkel, akik nem csak egyszerűen fizetést kínálnak az elvégzett munkáért, hanem otthonos irodát, egy életérzést és missziót.


A mobil álláskeresés előretörése mennyiben változtatja meg a recruitment stratégiát?

Az Y-generáció 80 százaléka már most is mobilon keres állást. Éppen ezért nagyon fontos letisztult, könnyen kezelhető állásportálokat és karrieroldalakat létrehozni, ahol egy gombnyomással lehet jelentkezni az álláshirdetésekre. De az sem mindegy, hogy milyenek. Az A4-es semmitmondó állásajánlatok kora lejárt, már sokkal inspirálóbb, képekkel és videóval gazdagított job postokra van szükség, ahol a jelölt egyből bepillanthat a leendő munkahelyére is.

Merre tart a HR? A digitális kihívásokra hogyan reagálhatnak a cégek?

A HR-nek a következő években egy olyan nemzedéket kell elérnie, akik otthonosan mozognak a legújabb technológiában és természetesnek tartják, hogy több eszközről, bárhonnan, bármikor dolgoznak. A rugalmas munkaidő, a felhő megoldások és letisztult felhasználói felületek, folyamatok az Y és a Z-generáció számára már elvárás.

Az Y és a Z-generáció munkaerő-piaci előretörésére milyen változásokat hozhat a toborzásban?

A közösségi média, az okostelefonok térhódítása és a magukat néhány év alatt „mammutcéggé” kinövő startupok által bevezetett munkakultúra teljesen átalakította, ahogy a generációm a munka világáról és toborzásról gondolkodik. A toborzás többé már nem lehet önálló folyamat a cégek életében, szorosan illeszkednie kell a vállalat stratégiájába. A HR-nek pedig szorosan együtt kell működnie a marketinggel (és adott esetben kreatív ügynökségekkel). A cégeknek brandként kell gondolniuk önmagukra és így is kommunikálni az értékeiket – ráadásul a fiatalok által használt platformokon.

Nemes Orsolya a Profession.hu idei HR konferenciájának „top talent” kerekasztal beszélgetését fogja moderálni.
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
  • 2020.09.17HR Basic képzés HR feladatai vannak? Szeretné rendszerezni ismereteit, vagy szeretné összevetni saját gyakorlatát a másokéval, illetve egyszerűen csak érdeklődik a téma iránt? Nálunk megtanulhatja mit és hogyan kell hatékonyan csinálni. Jöjjön el képzésünkre és sajátítsa el – évek helyett 11 napban – az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! Részletek Jegyek
  • 2020.10.06Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Mikor lesznek újra élő rendezvények HR-eseknek?

A rendezvényszervezők már tűkön ülve várják a megrendeléseket, a céges döntéshozók lassabban reagálnak. Úgy tűnik azonban, hogy szeptemberben... Teljes cikk

Átadták a „Megbízható Munkaadó” díjakat - itt a lista

Kiosztotta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) a „Megbízható Munkaadó 2020/21“ elismeréseket. A címet 2017 óta olyan... Teljes cikk

HR vezetők rendkívüli helyzetben (6.) - Steványik Tamás, ELMŰ-ÉMÁSZ

“Senkit sem bocsátottunk el, és bért sem csökkentettünk” - mondja Steványik Tamás, a 2900 fővel működő ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport HR... Teljes cikk