Megjelent: 5 éve

A munkaerőhiány miatt most a diákok is jól járnak

A munkaerőhiány és a minimálbér emelése jót tesz a diákoknak is, az idén nyáron többet kereshetnek, van, ahol kétszer annyit is fizetnek, mint 4 évvel ezelőtt - írja az azenpenzem.hu.

images

images

Holnap véget ér a tanítás az iskolákban, a szünet kitörésével pedig tömegesen vállalnak munkát a diákok. A minimálbér emelkedésének köszönhetően többet kereshetnek, mint tavaly. A minimálbér óradíja most bruttó 857 forint, ennél a diákok sem kaphatnak kevesebbet. A garantált bérminimum órabére, azaz a szakképzettséghez kötött munkáé pedig 1121 forint.

A munkaerőhiánynak köszönhetően ugyanakkor sok helyen ennél jóval többet is fizetnek, főleg a szakképzettséget igénylő feladatoknál, míg a fizikai munkánál inkább csak a minimálbért adják oda - írja az azenpenzem.hu.

A diákok sokszor nincsenek is tisztában vele, hogy a meghirdetett órabérből még adót, esetenként járulékot is vonnak. A NAV felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári munkát vállaló diákok ugyanúgy adóznak és fizetnek járulékot, ahogy a felnőttek. Ez alól kivétel, ha a diákszövetkezeten keresztül kapnak munkát.

azenpenzem.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? Itt a lista

Továbbra is két multinacionális cég dominálja a magyarországi munkaerő-közvetítést: vezet a Hays, második szorosan mögötte a Randstad, míg... Teljes cikk

Sofőrből konyhai kisegítő: thai karriertörténet Magyarországon

Amikor a világ másik feléről veszünk fel munkavállalókat, és hónapokat várunk rá, biztosítékokat keresünk. Ez természetes, és ezért is... Teljes cikk

Megtaláltam az utódomat: toborzási esettanulmány

Lévai Balázs a magyar diákokat a külföldi felsőoktatásra felkészítő Engame Akadémia alapítója fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy átadja a... Teljes cikk