A munkanélküliek fele fiatal
Csaknem háromszázezer fiatalnak nincs állása Szerbiában, s bár kétharmaduk már több mint két éve keres munkát, foglalkoztatásukat az is nehezíti, hogy java részük inkább a nagyvárosokban szeretne dolgozni - derült ki illetékesek nyilatkozataiból.
A belgrádi sajtó szerdai beszámolói szerint a 300 ezres szám a legfeljebb 30 éves korosztályra vonatkozik. Az állástalan fiatalok a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek 47 százalékát teszik ki (azaz csaknem minden második munkanélküli e korosztályból kerül ki, ami egyúttal afiatalok kilátásait is érzékelteti).
A fiataloknak nincs esélyük
Vladimir Ilic, a szerb gazdasági és területfejlesztési minisztérium államtitkára a témának szentelt kerekasztal-beszélgetésen elmondta: a 15-24 év közötti munkaképes szerbiai fiatalok mindössze 19,5 százalékának van állása, szemben Európa más részeivel, ahol az e korosztályba tartozók 40 százalékát alkalmazzák a munkaadók.
Hasonló cipőben, mint Magyarország
A foglalkoztatási mutatók leginkább az oktatás (korszerűsítése), a reformok folytatása - közte az adórendszer átalakítása, a kis- és közepes vállalkozások fejlesztése - révén, illetve további külföldi befektetések érkezésével lennének javíthatók - vélte.
A szerb kormány mintegy 2,5 milliárd dinárt (7,5 milliárd forintot)tervez az idei - még elfogadásra váró - költségvetésben a munkanélküliség csökkentésére fordítani. A munkanélküliségi adatokból felsejlő képet Ilic szerint azért némiképpen árnyalja, hogy számos fiatal bejelentés nélkül, feketén vállal állást.
Az oktatás a hibás
A tanácskozás többi résztvevője is az oktatási rendszerben vélte felfedezni a fiatalokat sújtó nagyfokú munkanélküliség egyik fő okát, mondván: a szerbiai közép- és felsőoktatási intézmények alapvetően olyan szakmákat okítanak, amelyekre jelenleg kicsi a kereslet, ezért a képzést a munkaerőpiac igényeihez kell igazítani.
Mint elhangzott, további nehézséget jelent, hogy maguk a fiatalok sem jeleskednek a munkahelykeresésben, s alapvetően a fővárosban, Belgrádban, illetve az ország második és harmadik legnagyobb városában, Nisben és Újvidéken szeretnének dolgozni, mellőzve azokat a kisebb településeket, ahol állást vállalva munkatapasztalatokra tehetnének szert.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja