Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 5 éve

A „tipikus” munkavállaló személye változóban van

A jövő munkahelyéről és a jövő munkavállalójáról szervezett egy „pecha-kucha” délutánt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. A „Roma as Resource (RARE)” elnevezésű, nemzetközi programjuk keretében zajló eseményen a technológia, és innováció társadalomformáló hatását, és a hátrányos helyzetű munkavállalókban megmutatkozó lehetőségeket járták körbe az előadók. Kisgyerekes nők, megváltozott munkaképességű személyek, fogyatékkal élők, romák kaptak már esélyt, és teremtettek értéket kísérleti programokban, és utána a hétköznapok során. A „tipikus” munkavállaló személye változóban van. Ezt fel kell ismernie a munkáltatóknak, és az ebből fakadó előnyöket kell kiaknázni. Különben nélkülük változik a világ.

images

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSz) az elmúlt időszakban számtalan, a hátrányos helyzetben élő embert segítő projektben vett részt. Ezeknek a nagy része elkerülhetetlenül kapcsolódott a munkapiaccal, mivel nem lehet felzárkózásról a foglalkoztatás nélkül beszélni. A projekteknek van még egy másodlagos, de erős hatása is: hatnak a nyílt, for-profit munkapiacra, azok folyamataira is, és érzékenyítik a munkáltatói oldalt, amely eleve jelentős változási folyamatban van. Egyre kevesebb az a munkavállalói réteg, amelynek nincsenek hátrányai. A lehetőségeket, az elért eredményeket és a hatást, a változást mutatta meg az a sok szakértő, akiket a Máltaiak felkértek a 20 másodperc alatti húsz-húsz dia lepörgetésére.

Mi lesz az adatainkkal?

Bár ma még a mesterséges intelligencia elsősorban robotizációt jelent, de a jövő „okos robotjaival” való együttműködés nagy kérdés, Lovászy László, a Corvinus Egyetem „Social Futuring Center”-ének foglalkoztatáspolitikai és emberi jogi szakértője szerint. Nagyon sok dilemmát vet fel majd ez a helyzet. Például, vajon mi lesz azzal a rólunk szóló adatvagyonnal, ami felhalmozódik ez idő alatt? Jó irány-e, ha már csak a gépek szűrnek a munkapiaci kiválasztási folyamatok során?

A jövő munkavállalói készségei közül, ahogy arról mi is korábban már írtunk, az úgynevezett nem-kognitív készségek azok, amelyeknek egyáltalán helyük lesz, és sikerrel el fogják kerülni az automatizálást. Fazekas Károly, az MTA KRTK KTI főigazgatója szerint kettészakadási folyamat tapasztalható már most is a munkapiacon a foglalkozások tartalma szerint. A nem-kognitív készségek felértékelődnek, a kognitívok meg visszaszorulnak. A kutató szerint két kulcskompetencia alakul ki: a kooperáció és az érzelmi intelligencia. Ezekre leginkább hatni a korai években lehet. Az egyik legjobb fejlesztési mód az oktatás, és aminek a kapcsán meglepően jó eredményeket tapasztaltak, az a filozófia oktatása. Több program is van ma már az USA-ban, amelyek segítik a gyerekek filozofikus képzését. Ezek nemcsak tudást adnak át, hanem segítik a gondolkodást, javítják az érzelmi-szociális készségszintet, és érvelésre, kritikus gondolkodásra is szoktatják a kicsiket.

Együtt a robotokkal

A kooperáció fontosságát emelte ki a jövő munkavállalói készségei közül Sőregi Tibor is, aki a NIDEC elektronikai gyár ügyvezetője. Vajon esélyt, vagy az emberi tényező kiszorítását jelenti a szalag melletti robotizáció? Ma már a cég magyarországi telephelyén sincs az a klasszikus szalag melletti munka, amely az elektronikai gyártást még 5-10 évvel ezelőtt jellemezte. Gépek végzik sokkal pontosabban az összeszerelést. Ki kerül ki győztesen ebből az időszakból: a robotok vagy az ember? Az ügyvezető szerint a gép folyamatos minőséget produkál, állandó sebességgel dolgozik, pontosan, nincs elmaradás, konzisztens a gyártás, úgyhogy ezen a téren a gépek állnak nyerésre. De az emberi kreativitás, az érzelmek, az empátia, a szolidaritás olyan értékek, amelyekről nem mondhatunk le. A jövő a kooperációé, ezen a területen is. Egymás mellett, egymással kiegészülve kell az életünket berendezni, és közelítenünk kell egymás felé - mondta a vezető, aki egy másik kontextust is beemelt az előadásába. Ő vállalja roma származását, és ezen a téren is egyek vagyunk. Együtt, egymást kiegészítve kell dolgoznunk, előre haladnunk.

Sőregi TiborSőregi Tibor, a NIDEC elektronikai gyár ügyvezetője
A jövő képe ma már nem jóslat, hanem egy lassan kirajzolódó világ képe, amit meg kell ugrani, kezdte az orvos-robotokról szóló előadását Dr. Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója. A kérdés ugyanaz, lesznek-e még 50 év múlva emberi orvosok, vagy minden munkát orvos-robotok fognak ellátni? A hazai orvostársadalom leírása kapcsán elég negatív kép bontakozik ki előttünk: nyugdíjkorhatárhoz közelítő átlagéletkorú, földrajzilag nehezen elérhető, szűkös forrásokkal operáló csoportról van szó. Ugyanakkor a betegek száma és aránya növekszik. Az orvosi szenzorok alkalmazásának elterjedése hatalmas, pozitív változást tud ebben a helyzetben hozni. Az orvoslás gyakorlatilag szenzoros beolvasást fog jelenteni, a kórház meg szenzor-központot, ahol optimalizált user-ek dolgoznak?

Az Enjoy Budapest Aparthotel és Café már előrébb is lépett ezen a területen. Ahogy Csizmazia Tibor, a cég ügyvezetője megfogalmazta, náluk már a munkatársak egy része is robot. Az Ipar 4.0 itt már valóság: a gépek érzékelik a környezetet, kommunikálnak és közben adatot gyűjtenek. A jéghegy csúcsát jelentő szervízrobotokat állítottak szolgálatba, akik felveszik és kiviszik a kért rendelést, a helyükre kísérik a vendéget. Az ügyvezető szerint a szállásiparban 25 év múlva már csak robotok fognak dolgozni, és kb. ugyanerre tervezhető a vendéglátás egészének az átállása.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A „tipikus” munkavállaló személye változóban van
2. oldal - Nő az esély!
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk