Megjelent: 4 éve

A munkavállaló nem ügyfél, hanem partner




A cég filozófiájáról Palocsay Géza elmondta: “Gyakran hallom, hogy kezeljük a munkavállalókat ügyfélként, ami jól hangzik, de nem igaz. Partnerként kell őket kezelni. Ha csak az igényeket szolgáljuk ki, annak sosem lesz vége, és a munka sem lesz elvégezve. Bármilyen rendszert vezetünk be, abban kell olyan elemnek lenni, amikor a munkavállaló tesz valamit a célért. Példaként említette a cég által kínált angoltanfolyamot. “Kifizetjük az angoltanárt, a vizsgadíjat, munkaidő-kedvezményt adunk, ám elvárjuk fél év után a nyelvvizsgát. Ha nem sikerül, akkor három hónap múlva új vizsga, ha az sem sikerül, akkor nem járhat többet céges finanszírozásban angolra.”

Az Adevinta támogatja a munkatársak külföldi útjait egy leánycéghez, de ezért is kér valamit cserébe. “Az első lépés egy pályázat, melyben a kolléga leírja, hogy melyik országban működő leányvállalatunkhoz szeretne kilátogatni, mit szeretne ott csinálni. Majd költségtervet készít, és a cég azt elbírálja. Például egy HR-es kolléga több országban nézte meg, hogyan működnek a különféle folyamatok, mi az, ami mintaadó, amit nálunk is be lehetne vezetni, mi az amit nem. Van egy bizalmi kapcsolat munkaadó és munkavállaló között: Ha szeretnél fejlődni, akkor itt vannak a keretek, én ebben támogatlak.”

Palocsay Géza egy kevéssé sikerült juttatási akciót is említett. A cég dolgozóit arra akarták ösztönözni, hogy személyesen is kijárjanak az ügyfelekhez tárgyalni, ne csak telefonon egyeztessenek. Vonzerőként előfizettek a népszerű autómegosztó szolgáltatásra, melyet a munkatársak 0-24 órában igénybe vehettek privát célra is. Egy hónap után a mérleg: a salesesek szinte kizárólag munkába járásra és szombat éjszaka pattantak a MOL Limo és a GreenGo autóiba. Miért? “Mert nem kötöttünk hozzá semmilyen elvárást” - summázott Palocsay Géza.

Telefonos segítség pénzügyi, jogi, pszichológiai témában

Bere Zsuzsanna az 1500 fővel működő debreceni NI Hungary Kft. juttatási elemzője egy idén februárban elindított tanácsadási szolgáltatást emelt ki jó gyakorlatként. A munkavállalók anonim módon felhívhatnak egy telefonszámot, amelyen pénzügyi, jogi, egészségi és pszichológiai témakörben kérhetnek segítséget. Ötször 50 perces konzultáció vehető igénybe témánként, ami a cég szempontjából szempontjából minimális költség, de a munkavállalóknak nagy segítség.

Bejött az NI-nál a munkavállalói kedvezményprogram is. A dolgozóknak egyebek mellett a debreceni taxitársaságnál van kiemelt kedvezményük. Karácsony előtt 30-50 százalékos kedvezmények is elérhetőek, de nem termékekre, hanem élményekre. Minden pénteken két órán át őstermelői piac van nálunk, amikor a munkavállalók házi finomságokat tudnak vásárolni.

Így néznek ki a Prank kártyák - példák

Futár kártya


Hozass valakivel ebédet vagy kérd meg a napi bevásárlásra! (Csak a környékbeli boltok, éttermek játszanak és maximum 5 tétel megvásárlására kérheted meg kollégádat, a pénzt te adod.)

Rövid nap


Menj ma haza 3 órával korábban

Szieszta


Vegyetek ki egy óra pihenőt napközben egy választott kollégával. Kávé, süti, fagyi vagy csak egy kis chill a kertben.

Helycsere


Válaszd ki két kollégád, akik egy teljes napra helyet cserélnek.

Jó reggelt


Jól sikeredett az este? Tudod, hogy erős lesz a másnap? Gyere két órával később dolgozni!

Divatdiktátor


Mondd meg, hogy melyik hírességnek öltözzön be két kollégád. A többiek előtt tartsátok titokban, hogy ki lett a kiválasztott híresség: legyen ez a másnapi chat téma.

Jó arc


Válassz egy kollégát, akinek kedveskednie kell neked és még egy kollégádnak az általad kiválasztott napon. Pl. kézzel készített sütivel, ajándékkal


Nyitókép: A beszélgetés résztvevői balról jobbra: Varga Dzsenifer (IT Services), Erőss Anna (IT Services), Palocsay Géza (Adevinta), Bere Zsuzsanna (NI Hungary)

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ahol kockadobás dönt a bónuszról
2. oldal - A munkavállaló nem ügyfél, hanem partner
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk

Munkáltatói igazolás

A munkaviszony során a munkavállaló több esetben kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a munkaviszony meglétét, jövedelmét valamilyen hatóság,... Teljes cikk