Megjelent: 7 éve

Hogyan rövidíthetem le a felmondási időmet?

Egy multinacionális cégnél dolgozom majdnem 3 éve. Sokat betegeskedtem itt a tüdőmmel a klíma, és az óriási nyitott iroda miatt ahol majdnem 100 ember dolgozik egy légtérben. Augusztusban találtam egy másik munkahelyet, ezért augusztus 28-án felmondtam, miután 2 hét táppénzről jöttem vissza. (A táppénzem alatt nem küldtem emailt, és nem telefonáltam, hogy felmondjak, ami így utólag egy logikus lépésnek tűnt volna). A hivatalos 30 napos felmondásom szeptember 27-ig tartana, de kérvényeztem, hogy engedjenek el szeptember 24-én (szeptember 22.én lenne az utolsó munkanap), mert az új cég szeretné, ha kezdhetnék szeptember 25-én mert szükségük van rám. Mikor beadtam a felmondásom, akkor a project manager és a project vezető is beleegyezett a felmondási időm rövidítésébe, de akkor még azt mondták, hogy a felettük lévő vezetőnek is alá kell ezt írnia. Ő meg ezt a legnagyobb bosszúságomra elutasította. Az új munkaszerződésemet még nem írtam alá az új munkahelyen, de ott is sürgetnek, hogy legyen az is meg, és küldjem vissza az aláírt példányt szeptember 25-dikei kezdéssel. Ha itt a mostani helyemen nem engednek el, akkor milyen következményei vannak annak, ha én nem jövök be az utolsó 3 nap, és ezt írásban közlöm a mostani munkáltatóval? Van-e egyáltalán erre jó gyakorlat? Egy kolléganőm szerint ha nem jövök be 3 napig, akkor azonnal kirúgnak, de ez elég durvának hangzik.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A helyzet az, hogy a felmondási időt le kell töltenie. Ellenkező esetben a munkaviszony megszüntetése jogellenesnek fog minősülni, amely miatt Önnek a munkáltatóval szemben kártérítés fizetési kötelezettsége keletkezhet. A munkáltató az egész felmondási időre járó távolléti díját követelheti akkor is, ha csak néhány napot nem töltött megfelelően le. Ráadásul a munkaviszonyát a felmondási idő alatt akár azonnali hatályú felmondással is megszüntetheti a munkáltató, ha ennek feltételei fennállnak.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam?

12 órában dolgozom, ez év januárban 192 órát dolgoztam le, 176 óra helyett, így lett 16 óra túlórám. Februárban voltam betegszabadságon 3 napot.... Teljes cikk

Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság?

A 2 nap temetési szabadság arányosítható-e, ha felmondási idő alatt történt? Teljes cikk

Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül?

Január 31-én szűnt meg a munkaviszonyom, tudomásom szerint az 5. munkanapon meg kellett volna kapnom a béremet és a papírjaimat, viszont ez még a mai... Teljes cikk