Egy munkahely, ahol garantált a feltöltődés
A XXI. századi munkaerő igényeinek megfelelően már nem csak klasszikus munkaállomások és étkezők tarkítják a modern irodatereket, hanem számos olyan megoldás, amely lehetőséget ad a kikapcsolódásra, feltöltődésre is. A kor szellemével együtt haladó cégek ehhez mérten rekreációs területeket hoznak létre a dolgozóknak, ahogy ez az Avis iroda esetében is történt.
Break out területek
Míg a munkaterületeket az ablakok melletti zónában helyezték el – ezzel is csökkentve az iroda villamos energia költségeit –, addig a felfrissülést segítő egységek az épület belső magjában kaptak helyet. Mivel ezek a nem huzamosabb tartózkodásra szolgáló helyiségek, nem szükséges az állandó, természetes megvilágításuk.
Kutatások támasztják alá, hogy kisebb, a munkaidőbe iktatott pihenőkkel növelhető a munka hatékonysága. Az Avis irodában éppen ezért több típusú pihenő területet alakítottak ki, lehetővé téve, hogy a dolgozók kisebb-nagyobb időre megszakíthassák a munkát anélkül, hogy elhagynák az irodát. Ezáltal nemcsak személyes jellegű telefonálásra vagy beszélgetésre lehet elvonulni, hanem tudatos relaxáció, sőt felfrissítő játék esetén is. Kötetlen megbeszélés, cégen belüli kollaboráció is megvalósulhat ezeken a területeken – anélkül, hogy a zárt, informális tárgyalók napirendjére előre fel kellene iratkozni.
Milyen helyiségekben történhet a felfrissülés?
Az Avis iroda második és harmadik emeletén két különböző típusú, zárt rekreációs szobákat alakítottak ki. Míg a dolgozók az aktív rekreációs helyiségben csocsózással vezethetik le a feszültséget – vagy frissíthetik fel magukat –, addig a passzív pihenő szobában színes, Mazee babzsákokon ülve nyugodhatnak meg, hogy aztán megújult erővel térhessenek vissza dolgozni.
Míg a munkaterületeknél szürke színű, Interface FLOR, nagy kopásállóságú modulszőnyeg található, addig a passzív szobába hosszabb szálú, süppedős Béwé padlószőnyeget fektettek. Ez a felület otthonosságot sugároz, sőt fokozza az ember vérkeringését is, amikor cipő nélkül sétál rajta. A szoba fő falán hálós szerkezetű, háromdimenziós- és nyugtató hatású virágminta látható, mely szintén a relaxációt segíti. A rekreációs helyiségek falát ezen kívül élénk színű, BuzziSpace akusztikus filctapétával burkolták, mely hangtechnikailag és esztétikailag is tökéletes megoldásnak bizonyult.
A szobák üvegajtaján, az iroda egészén végigvonuló urbánus motívum egy típusa, a fa grafika jelenik meg, mely így képzettársítással jelöli, hogy pihenő területhez érkezünk, szemben a munkaterületek falán megjelenő városi sziluett-el.
Általános break out területek
A rekreációs szoba melletti „breakout” térbe üdítő játékosságot csempész a kagyló formájú Kastel, Koccola Plus fotel, illetve a gombra emlékeztető Casamania, Twine kisasztal. Az amőba alakú, lila árnyalatú puffok színéhez tökéletesen passzol a terület modulszőnyegének színes foltja, mely az általános területeken használt, szürke színű Interface FLOR alapszőnyegtől markánsan elüt, ezzel is felhívva figyelmünket a munkaterülettől eltérő, rekreációs funkcióra.
Az épület szélső traktusában körszeletet formáz a modulszőnyeg színes foltja, mely a Green House irodaépület belső részében teljes kört formázva teljesedik ki, kijelölve az Avis iroda egyik legnagyobb „breakout” zónáját, a Csillagkapu területét.
Csillagkapu
Az Europa Design tervezői, az Avis saját arculatának trikolorjával, a vörös, narancs és kék kombinációjával élénkítették az egyedi tervezésű bútor sötétszürke alapszínét. A párnák huzatán visszaköszönő színeket fehér és fekete elemekkel tompították. A Csillagkapuban szinte bármilyen pozícióban végezhető nem helyhez kötött munka, így a „digitális nomád” munkatársak átmeneti, kiváló munkahelye lehet. A pihenésre, vagy két személy beszélgetésére is alkalmas bútorelem alsó területe, oldalfalának köszönhetően füles fotelhez hasonlóan növeli az egymással szemben ülő emberek intimitásérzetét. A fej fölött futó párnák pedig akusztikai szempontból bírnak nagy jelentőséggel. Mindemellett a térelem nemcsak pihentet, hanem testet is frissít, ha a fatörzset szimbolizáló létrán felmászva, a lombkoronára emlékeztető, felső fülkében foglalunk helyet.
A „breakout” fal íves kivágása a henger alakú, Casamania puff és a körlapos Giulio Marelli, Clip fém kisasztal formájára reflektál. Az organikus formavilágú mobiliák mellett egyenes vonalvezetésű, Rossin kanapékkal is találkozhatunk a Csillagkapu környezetében, mely formai letisztultságával egyensúlyt teremt.
Phone booth
A rekreációs szobák és terek mellett egyéb, feltöltődésre alkalmas, zárt helyiség is található: a „phone booth”, mely egy telefonálásra, csendes elvonulásra, vagy rövidebb megbeszélésekre használható helyiség, egy-két fő részére. Ahogy az aktív és passzív rekreációs helyiségeket, úgy a „phone booth”-t is BuzziSpace akusztikus filctapétával látták el, melynek erőteljes, vörös, narancs és kék színei az Avis arculatát tükrözik. Az akusztikus panel színeihez igazodó modullal egészítik ki a szürke Interface szőnyeget, valamint ezekkel azonos színűek a helyiség ülőbútorai is. Az első és második emeleten Luxy, Arrow fotelekkel találkozunk.
A harmadik emeleti, egyszemélyes helyiségekbe Kastel fotel és dohányzóasztal került a fehér színű, egyedi tervezésű és gyártású görgős kisasztal mellé, melyen kényelmesen elfér a laptopunk is, hogy rövidebb, nagy koncentrációt igénylő feladatok esetén akár egy ilyen „phone booth”-ba is elvonulhassunk. A repülőgép kerekéhez hasonló, mozgatható bútor, az iroda „reptéri design”-ját egészíti ki – mely az informális tárgyalók falán mint reptéri kód, az első emeleti konyha tapétáján mint reptéri indulótábla, jelenik meg.
A helyiség intimitását fokozza az üvegajtóra ragasztott, védőlaminálással készült, öntapadó vinyl üvegfólia, rajta az Avis víztiszta logójával. A fólia áttetszőségének köszönhetően a helyiségbe beáramlik a szomszédos lounge tér természetes fénye.
Pihenés változatos helyszíneken
Az iroda nemcsak azért különleges, mert a funkcionális bútorozáshoz természeti design párosul, hanem azért, mert az egy légterű, nyitott irodában lehetőség nyílik a pihenésre, rekreációra is. Mindez zárt és nyitott térben, egyedül és csoportosan, fix és mozgatható bútorokon valósulhat meg, hogy a szolgáltató központ dolgozójának minél nagyobb választási lehetősége legyen a pihenésre.
Az Év Irodája verseny még zajlik, a résztvevők várják a szavazatokat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk
Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk
A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 2 hónapja
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók harmada csak anonim módon jelentené, ha zaklatnák 2 hónapja
- Kapszulagardrób alapdarabok a munkához – kevesebb ruha, több stílus 2 hónapja
- Így növelhető a lojalitás: ünnepi rituálék az irodában 2 hónapja
- Hogyan válasszunk irodai forgószéket - HR- és vezetői szempontok 3 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 3 hónapja
- Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen? 3 hónapja
- A türelem pszichológiája: ezt kell megérteni és minden könnyebb lesz 4 hónapja
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 4 hónapja
- Botox vagy bukás? Egyre több dolgozó kényszerül ráncfelvarrásra a karrierje miatt 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?