Megjelent: 2 éve

Egyéni fejlesztést is adunk tagjainknak - interjú Kott Zoltánnal, a Meló-Diák vezetőjével

"A diákmunkák száma már eléri, sőt néhány helyen túllépte a 2019-es szintet" - mondja Kott Zoltán a Meló-Diák Iskolaszövetkezet elnök-vezérigazgatója. A cég vezeti az iskolaszövetkezetek iparági listáját a Budapest Business Journal összesítésében. Országosan 40 irodával vannak jelen, évente 30 ezer diáknak adnak munkát több ezer partnerüknél. A vezetőt az utóbbi egy év trendjeiről, a megbízói igények változásáról és a diákok motiválásáról is kérdeztük.

images

A BBJ listája szerint 2019-ben 12 milliárd forintos árbevételt értek el. Milyen 2020-as évet zártak pénzügyileg?

A tavalyi év rengeteg kihívást jelentett számunkra a pandémia miatt, összességében az előző évhez képest csupán kb. 20%-kal esett vissza forgalmunk, ami az ágazatunkban jó eredménynek számít, így sikerült megtartanunk piacvezető pozíciónkat. A pandémia megjelenése nagy mértékben visszavetette megrendeléseinket, de az év második felére már fokozatos visszarendeződés jelent meg az igényekben. Legfontosabb eredménynek azt tartjuk, hogy sikerült megőrizni munkatársainkat és pénzügyileg stabil működésünk sem került veszélybe.

 

Milyen diákmunkákra adtak megbízást a cégek a "Covid évben"?

A Covid kezdetekor sok munkáltató először a külsős munkatársakat küldte el, ez érezhető volt a diákfoglalkoztatás területén is. Az év második felében viszont a cégek rájöttek, hogy a bizonytalan helyzetben a rugalmas diákfoglalkoztatás az egyik legjobb megoldás számukra. A megváltozott helyzetben a kereskedelemben és a logisztikában voltak kiugró igények - például futármunkák, raktári munkák, de elmondható, hogy az ügyfélszolgálati, irodai és mezőgazdasági munkák kereslete sem esett vissza lényegesen. A termelő, feldolgozó szektorok is csak rövid ideig nélkülözték a kisegítő munkaerőt, az év második felében a korábbi leállások miatti kiesések ledolgozására vettek igénybe nagyobb számban diákokat.

 

Hogyan alakulnak a munkák idén nyáron?

A diákmunkák száma már eléri a 2019-es szintet, sőt bizonyos területeken meg is haladja azt, bár a gazdaság még nem minden területen állt vissza a rendes működésre. Az idei nyárra jellemzőek az újrainduló rendezvényekhez kapcsolódó munkák, a vendéglátós és strandos lehetőségek, elsősorban vidéken pedig mezőgazdasági munkák. De folyamatosan kínálunk adminisztratív, irodai, ügyfélszolgálati és szakmai, gyakornoki állásokat is.

 

Miben változtak a megbízó cégek igényei az utóbbi időben?

Partnereink is bizonytalan üzleti környezetben voltak kénytelenek dolgozni és ezért kritikus volt számukra, hogy rugalmasan tudják változtatni létszámigényüket és ebben professzionális HR szolgáltatóként partnerük legyünk. A gyors alkalmazkodóképesség, megbízhatóság, flexibilitás, a megfelelő kommunikáció és visszajelzések, korábban is fontos tényezők voltak, de a pandémia időszakában még inkább előtérbe kerültek.

 

Hogyan reagáltak a megváltozott megbízói igényekre és a Covid hozta új helyzetre?

A pandémia rámutatott a digitális eszközök fontosságára, ezért ez irányban is tovább fejlesztettük szolgáltatásainkat. Bevezettük elektronikus beosztáskezelő és e-jelenléti rendszereinket, amelyek lehetővé teszik a munkaórák papírok nélküli egyszerű és gyors regisztrációját. Irodai, szakmai munkáknál sok partnerünk bevezette a távmunka lehetőségét, így diákjaink akár otthonról is értékes munkát tudnak már végezni.

 

Melyek a főbb kihívások az iparágban?

A munkaerőhiány bizonyos területeken már a diákmunkában is érzékelhető. Igyekszünk diákjainkat már nem csak a bérrel motiválni, hanem fontosnak tartjuk fejlesztésüket is, hogy olyan tudást, tapasztalatot szerezzenek ami későbbi karrierjük során is sorsdöntő lehet.

 

A MELÓ-DIÁK Mentorprogramban a munkaerő-piaci kompetenciák - soft skillek - történő fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt, melyeket a későbbi munkáltatók is értékelni fognak. Ilyen például a problémamegoldás, a felelősségvállalás, a kreativitás, az önállóság, vagy az alkalmazkodó képesség. E programban olyan kompetenciákat mérő önértékelő eljárások vannak, amelyek a munkavállaló diákok számára nyújtanak segítséget önismeretük fejlesztésében. A végén kiadunk egy Tanúsítványt, ami a munkaerőpiacon értékes eszköz lehet, hiszen objektív mérések és tesztek alapján tartalmazza mindazt, amiben a legjobb a diák, illetve hogy mennyit fejlődött időközben.

 

Milyen terveik vannak erre az évre?

Az idei évre már ambiciózus növekedéssel számolunk, de még mindig vannak bizonytalansági tényezők. Azzal számolunk, hogy idén a 2019-es bevételi szintünket körülbelül 10%-kal sikerül növelnünk. Terveink között szerepel még digitális megoldásaink továbbfejlesztése, hogy egyszerűbbé tegyük a munkavállalást,  és szeretnénk új típusú munkalehetőségekkel is megjelenni a piacon.

 

A Budapest Business Journal által összeállított iparági rangsor iskolaszövetkezetek kategóriában a teljes nettó árbevétel alapján

Rangsor Cég neve Teljes nettó árbevétel 2019-ben (M Ft)
1. Meló-Diák Országos Diákmunka Hálózat12,096 (M Ft.)
2. Fürge Diák Iskolaszövetkezet5,943 (M Ft.)
3. Prodiák Iskolaszövetkezet 5,621 (M Ft.)
4. EU-DIÁKOK Iskolaszövetkezet4,124 (M Ft.)
5. Mind-Diák Szövetkezet4,028 (M Ft.)
6. MŰISZ Iskolaszövetkezet3,997 (M Ft.)
7. Schönherz Iskolaszövetkezet3,584 (M Ft.)
8. Multi Job School Cooperative2,067 (M Ft.)
9. Y Generáció Iskolaszövetkezet1,875 (M Ft.)
10. Pannon-Work Iskolaszövetkezet1,82 (M Ft.)
11. MADS - Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet1,671 (M Ft.)
12. Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezet1,138 (M Ft.)
13. Jobb Kezek Iskolaszövetkezet1,121 (M Ft.)
14. Joker-Karrier Iskolaszövetkezet803 (M Ft.)
15. PannonDiák Iskolaszövetkezet758 (M Ft.)
16. Biztos Kész Diák Iskolaszövetkezet651 (M Ft.)
17. Diák-Navigátor Iskolaszövetkezet552 (M Ft.)
18. MISZ Műegyetem Iskolaszövetkezet438 (M Ft.)

A Budapest Business Journal iparági listái és összes kiadványa a www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.

  • 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető. Részletek Jegyek
  • 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása. Részletek Jegyek
  • 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket. Részletek Jegyek
  • 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal. Részletek Jegyek
További cikkek
Itt vannak a legnagyobb diákmunka-közvetítők

Nincsenek nagy változások az iskolaszövetkezetek iparági rangsorában. Őrzi első helyét a Meló-Diák. A második-harmadik helyen ugyan helycsere... Teljes cikk

Itt a legnagyobb relokációs cégek listája

A Budapest Business Journal (BBJ) legfrissebb iparági listáján az előző évekhez hasonlóan jellemzően multinacionális cégek szerepelnek, és a... Teljes cikk

Felforgatta a bérszámfejtést az új Mt.

Megvannak az első bérszámfejtési tapasztalatok a Munka törvénykönyvének idei változása nyomán. Az új típusú szabadságok átvezetése a... Teljes cikk