Felmérés készült Magyarország legfittebb vállalatairól
A hazánkban hiánypótló kezdeményezésként életre hívott Legfittebb Munkahely Felmérés eredményhirdetésén három: kis-, közép- és nagyvállalat kategóriákban hirdettek díjazottakat a 2013. évre vonatkozóan. A fővárosi Academy Golf Budapestben rendezett díjátadón a szervezők bejelentették: a felmérés pozitív fogadtatására való tekintettel, 2014. ősszel ismét megrendezésre kerül a kutatás.

Ez az egyre szélesebb körben elfogadott megközelítés motiválta a Legfittebb Munkahely Felmérés és díj alapítóit, a Team Rekreáció Kft. és a főtámogató Sportkártya munkatársait arra, hogy egy nyílt kutatás keretében felmérjék és elismerjék a munkavállalók egészségéért aktívan tevő hazai vállalatok, szervezetek szerepvállalását, dolgozóik fittségi állapotát, valamint hogy további cselekvésre ösztönözzék őket.
Nemzetközi szinten vannak számok, mért adatok a különböző vállalati mozgásprogramok hatásaira vonatkozóan. Magyarországon egy-két élenjáró vállalati példától eltekintve még
nagyon gyerekcipőben járunk ezen a területen és ezért is nagyon jó kezdeményezés a Legfittebb Munkahely Felmérés, hiszen a döntéshozókat is könnyebb meggyőzni úgy a testmozgás munkahelyi támogatottságának fontosságáról, hogy mindezt számokkal is alá tudjuk támasztani. - emelte ki a díjátadón tartott értékelő prezentációjában Dr. Szabó Ágnes, egyetemi adjunktus, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének és Sportgazdasági Kutatóközpontjának munkatársa.
A 2013-ban ingyenes programra összesen 34 vállalat, szervezet és több ezer munkavállaló jelentkezett. Az egyéni sportolási szokásokra és a munkaadók támogató attitűdjére, eszközeire vonatkozó kérdőívet végül 2585-en töltötték ki érvényesen. A valamennyi feltételnek (elegendő mennyiségű és minőségű kitöltés) megfelelő résztvevők között három, munkavállalói létszám alapján felállított kategóriában hirdettek nyerteseket.
A 2013. évi Legfittebb Munkahely Felmérés első helyezettjei a kisvállalat (5-50 főt foglalkoztató munkahely) kategóriában a Hansgrohe Kft., a középvállalat kategóriában (51-500 főt foglalkoztató munkahely) a GE Healthcare, nagyvállalat (501 vagy több főt foglalkoztató munkahely) kategóriában pedig a Hewlett-Packard Magyarország Kft. A felmérés eredményhirdetésére és a díjak átadására 2014. március 26-án került sor.
"Külön sportágakra szervezünk sporteseményeket az év során, például kerékpár, squash, falmászás, ping-pong és egyéb mozgásformák. Ösztönözzük az embereket, hogy vegyenek
részt ezeken, van külön levelezőlistánk, versenyeket, családi napokat szervezünk, anyagilag is hozzájárulunk a különböző kezdeményezésekhez. A Sportkártya is jelen van nálunk,
segítünk a munkavállalóknak a szerződéskötésben, gyorsítjuk a folyamatot, hogy mielőbb kézhez kapja a munkatársunk a kártyáját és mielőbb elkezdhessen mozogni. Ez a díj nekünk egy nagyon fontos elismerés és megerősítés abban, hogy jó úton haladunk." - mondta el a díj átvételét követően Csizmadia Gábor, a GE Healthcare képviseletében.
"A HP-nál már hosszú múltra tekinthetünk vissza a sportolás tekintetében. Az egészségfejlesztés nálunk részét képezi a vállalatfejlesztési stratégiának. Két éve formálisan is megalakult a wellness program és csapat, aminek egyik része kimondottan a sportra koncentrál. Abszolút vallom, hogy a fizikai jólét kihat a szellemi teljesítőképességre, tehát aki rendszeresen sportol, annak ez a mindennapi munkájára is pozitív hatással van a sport. A program nem csak felülről, hanem alulról jövő kezdeményezés is. A vezetőség a keretet adja meg, és olyan sport tevékenységeket támogatunk, olyan sporteseményeken veszünk részt, amelyben a kollégák szeretnének részt venni, ahova kedvük van menni és ezeket a kollégák önkéntes alapon szervezik. Például havi rendszerességgel részt veszünk a BSI maratonváltóin. Nagyon jó kedélyű futások ezek. A BSI cégek közötti versenyben a legtöbb kollégát tudjuk megmozgatni a futóversenyeken. A munkatársak nem csak azért vesznek részt rajtuk, hogy nyerjenek, hanem a csapatszellem az, ami összetartja és hajtja őket. Részt veszünk a Bringázz a munkába! kampányban, Kerékpárosbarát Munkahely vagyunk és van jégkorong, kosárlabda, foci csapatunk. Nagyon örülünk ennek a díjnak." - nyilatkozott Kovács Krisztina, HR igazgató, a Hewlett-Packard magyarországi leányvállalatai nevében.
"A Hansgrohe a mai napig családi vezetésű. A lassan nyolcvanéves cégvezetőt minden nap látni, ahogy a gyár hátsó kapuján kimegy biciklizni vagy futni és ez igaz az összes családtagra. Ezért nagyon örültem a díjátadón elhangzott megjegyzésnek, hogy milyen súlya van a menedzsment hozzáállásának abban, hogy milyen motiváltsága lesz a sport irányába az alkalmazottaknak, mert ez a mi szervezetünkre nagyon igaz. Úgyhogy nagyon örültünk ennek a megtisztelő díjnak." - mondta el beszédében Császár Zoltán, Hansgrohe Kft. ügyvezetője.
"A szervezők a résztvevőktől és további érdeklődő munkaadóktól kapott pozitív visszajelzésekre alapozva, korábbi terveik szerint, folytatják a programot. A 2014. évre vonatkozó felmérés felhívása várhatóan ez év szeptemberben lesz elérhető. A Legfittebb Munkahely Felmérésre mi egy hosszú távú befektetésként szeretnénk tekinteni. Nem a magunk, hanem a közösség, a munkáltatók és az egyének, a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva. Talán a közigazgatást is hatékonyabban tudjuk megszólítani, ha még többen állnak majd a felmérés mögött, még több vállalat vesz részt benne. Ennek megfelelően 2014-ben is lesz Legfittebb Munkahely Felmérés. Ősszel szeretnénk elindítani a kutatást és novemberben átadni a díjakat. Idén már egy jóval sokrétűbb, összetettebb kutatást tervezünk megvalósítani." - jelentette be Czakó Márton, a felmérést szervező Team Rekreáció Kft. ügyvezetője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Fordulat a Revolutnál: magyar fióktelep és hazai bankszámla jön 3 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?