kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Generációváltás finisben. Sok sikeres példa van előttünk. De a kudarc még több.

A cégek generációváltásának problémája mára tömeges méretűvé vált. A rendszerváltás után a magánszektor szereplőinek száma rohamosan növekedett. A 90-es évek vállalkozásindítói mára elérkeztek a staféta átadásához.

A zömmel családi vállalkozások elsősorban a családból, baráti közegből oldják meg az utódlást. Ha nem sikerül, akkor szakmai vagy pénzügyi befektetőt keresnek, illetve kívülről hoznak új menedzsmentet. Három cégből csak egynek sikerül az életben maradás. Ez nem jó statisztika. értékek mennek veszendőbe, megdől a családi bázis. Arról nem is beszélve, hogy a magyar gazdaság alapjait adó családi vállalkozások tömeges eldőlése a gazdaság alappilléreit veszélyeztetik.

A Piac & Profit Generációváltás finisben című, január 31-én, Budapesten megrendezendő konferenciáján rengeteg jó tanács, sikeres példák, tanulságok, módszerek fognak elhangozni. A rendezvény előadói elsősorban a generációváltást, utódlást elindító cégeknek szeretnének gyakorlati segítséget adni, ha elakadtak, ha menet közben nem várt nehézségeik keletkeztek.

A többségében középméretű vállalattá nőtt cégek tulajdonos vezetőinek nem könnyű a céget átadni sem családi, sem idegen kezekbe. A családi cégek erőssége az összetartás, hosszú távon építkezés, tisztességes üzleti magatartás, érzelmi alapú elköteleződés. De hátrányban is vannak , mert a kötődések többnyire megalkuvásokkal is járnak, valamint nagyon összekeverődik a családi és cégtulajdon, -érdek, melynek szétválasztása egyben az alapja is a sikeres cégutódlásnak. Elkelne a gazdaságpolitika pozitív diszkriminációja is.

Generációváltás finisben - Legyünk a sikeres generációváltók között!


Piac & Profit konferencia. Időpont:

2019. január 31. csütörtök. 9.00-16.00

Helyszín:

Sugár Üzletközpont, Rendezvénycsarnok.
A konferencia programja, előadói, és a jelentkezés feltételei az alábbi linken:
https://piacesprofit.hu/konferenciakozpont/generaciovaltas-finisben/
Várjuk szeretettel. Ha cégátadó azért, ha utódjelölt, utód, azért!
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk