Hamlet nem szervezeti ember - talán rendszergazda lehetne belőle

És mégis, Hamlet, a nyámnyila és érzelgős értelmiségi nevét mégis ismerjük háromszáz éve, róla mégis drámát írt a híres angol is - míg a nagypályás Claudiusról, a trónbitorló nagybácsiról, a dán királyról senki sem.

Nádasdy Ádám
Limerikek

"Jó téma itt ez a Hamlet,
elkelne róla egy pamflet” –
gondolta Shakespeare úr.
Azóta csak pirul,
mert pamfletnek egy kissé pimf lett.”

Na és Fortinbras, a nevető harmadik? Ő ki volt? Ki tudja ma már. Valami norvég pasas.

Pedig: ő a sikersztori, ugye. Ma ő lenne a címlapon. Vagy mégsem???

Hát, szerintem mégsem. Lehet, hogy sikeres, de nincs benne semmi izgalom.

Ez a Hamlet nem drámai hős, sokkal inkább identitását kereső anarchista. A rendszerrel szembe menő, mentálisan kicsit sérült, boldogtalan, a minden-mindegy vesztes. Legalábbis most, az Örkény színpadán.

És mégis: ő a címszereplő.

Miért fontos hát nekünk? Mit keresünk a történetében? Miért akarjuk látni küzdelemnek látni vergődését, majd bukását és miért akarunk mégis felmagasztosulni vele?

Mert Hamlet sztorija a hiteles élet sztorija. Mert lélekben azért, ha kicsiben is, de mind efféle ellenállók vagyunk, vagy legalábbis sokan dédelgetjük magunkban ezt a képet önmagunkról. Szeretnénk azt hinni legalább, hogy mi sem tűrnénk el a gyalázatot.

Kényelmes színházi székünkben a sötét nézőtéren pár óra erejéig így mi is Hamletek lehetünk. Még akkor is, ha Hamlet olyan figura, akihez nehéz viszonyulni.

Öntörvényű, világvégi individualista. Nem szervezeti ember, nem is passzolna semmilyen rendszerbe. Fájó szívvel és rossz lelkiismerettel rúgnánk ki még a próbaidő vége előtt. Rendszergazda vagy start up-os még lehet belőle, de emberek közé ne menjen... mondjuk róla egymást közt.

A Hamletek itt élnek velünk, csak épp nem bomlik ki a történetük. Zárványnak látszanak majd a kor borostyán-emlékében. Alighanem boldogtalanok: olyasvalakik, akiket meg nem értett művésznek vagy pszichésen sérültnek tartunk. Pedig csak következetesek.

Jelen vannak ők, legfeljebb csak rejtőzködnek. Jól teszik. Hiszen ami lenyűgöz a színpadon, az a ruhatárban már inkább zavarba ejtene.

A színházban az a nagyszerű, hogy minden új bemutató egy új lehetőség az írott mű másfajta megmutatására. Az úgynevezett rendezői értelmezés persze nyilván nem garantáltan lesz mindig sikeres, de a jobbfajta színházcsinálás világában arra föltétlen alkalmat ad, hogy a néző újra és újra megfogalmazza a viszonyát a műhöz és/vagy a szereplőkhöz – vagy éppen magához a problémához. Hiszen a jó dráma igazából egy problémafelvetés.

Ez a Hamlet nem emelkedik erkölcsi magaslatokra, nem klasszabb és nem méltóbb, mint bárki más. Egy kínlódó bohóc, nemi identitásában is billegő, éretlen kölyök, aki még ahhoz is gyerek, hogy fogadja egy felnőtt nő mély szerelmét.

Arcoskodó és harcoskodó Hamlet, vad és vadóc, aki szembeszáll, egyedül és feleslegesen, de végül nem hagy maga után mást, mint hullákat - a sajátját is beleértve.

Nem úgy, ahogyan mások megformálnák, ahogyan egy hollywoodi filmhez alkalmas lenne, hanem úgy, ahogyan van.

Ez egy ilyenforma Hamlet. Őrülten, vagy csak tettetve, csaholva és komédiázva, ölve és halva.

Az Örkény Színház előadása Nádasdy Ádám fantasztikus, ropogós és recsegős új fordításában, Bagossy László rendezésében, bombasztikus, erőteljes díszletben, másfél éve fut. Nézze meg, aki még nem látta.

Mihalik Judit
Konzultáns