Hol van még a béremelkedés vége?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPiaci elemzők véleménye szerint a bérnövekedés üteme még gyorsulhat is 2017-ben.
Még nagyobb lendületet vett novemberben a bérnövekedési ütem, hiszen a bruttó bérek 8,2 százalékkal nőttek egy év alatt 2016 novemberében. Az szja egy százalékpontos csökkentése miatt a nettó bérnövekedés üteme elérte a 9,8 százalékot. A rendszeres keresetek is tempósabban emelkedtek novemberben, mint korábban, ez arra utal, hogy a novemberben látott gyorsulás nem csupán egyszeri tényezőknek köszönhető. Így bár az inflációs ráta folyamatosan emelkedett 2016 második felében, egyelőre nem látunk lassulást a reálértelemben vett bérnövekedési ütemben - állapította meg Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.
Ez nem meglepő, hiszen a magyar munkaerőpiac kifejezetten feszessé vált és a rendelkezésre álló munkaerő alacsony szintre csökkent. A folyamatot pedig a minimálbér és a szakmai bérminimum jelentős megemelése is támogatja, így a bérnövekedési ütem akár gyorsulhat is 2017-ben. A felfutó kereslet nagy valószínűsége együtt jár az inflációs ráta gyorsulásával is. Idén 3,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, az inflációs ráta pedig átlagosan 2,3 százalék lehet - véli Ürmössy.
A nettó bérek növekedési üteme komoly pozitív meglepetést okozott novemberben - véli Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető makroelemzője. Ilyen mértékű béremelkedésre évek óta nem volt példa a magyar gazdaságban.
A bérek gyorsabban nőttek a költségvetési szférában (12,2 százalék), mint a versenyszférában (8,7 százalék). Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a novemberi átlagos prémiumkifizetések az állami szférában 37 százalékkal emelkedtek éves alapon. Az idei év január-novemberi időszakban átlagosan 8,2 százalékkal nőttek a nettó bérek Magyarországon (közfoglalkoztattak nélkül). A következő hónapokban a munkaerőhiány, a minimálbér emelése és az általa kikényszerített általános bérnyomás még ennél is dinamikusabb, akár 10 százalékot is meghaladó béremelkedést okozhat - fogalmazott Virovácz.
Tavaly összességében 6,2 százalékkal nőhettek a bruttó bérek, ami az adóváltozások miatt 7,8 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhetett, így a tavalyi 0,4 százalékos infláció mellett 7,4 százalékos nettó reálbér növekedés valósulhatott meg - kommentált Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.
Várakozása szerint idén 10 százalékkal nőhetnek a bérek. Egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő években is, amit az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások - egyes esetekben két számjegyű bérmegállapodások - is tükröznek, miközben egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése - tette hozzá az elemző.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?