HR 2.0 Live az ösztöndíj programokról és mobiljátékokról
Februárban ismét megrendezésre került az online marketinggel és humán erőforrással foglalkozó szakemberek kötetlen találkozója a HR 2.0 Live. A találkozón ezúttal a vállalati ösztöndíj programok, valamint a Gameloft mobiljáték fejlesztő cég Linkedln-en és Facebookon történő recruiting munkavégzése került terítékre. Beszámolónk a rendezvényről.
A februári találkozó egyik témáját a gyakornoki programok adták, Pankotai Balázs senior specialista vezetésével, aki a Magyar Telekom gyakornoki programjáért felelős. Megállapították, hogy a korábbi passzív gyakorlattal szemben ma már utána kell nyúlni a legjobb újoncoknak, nem elég a hirdetésre jelentkezőket várni, hanem állásbörzéken kell prezentálni, sőt, akár az iskolai programokba is bekapcsolódni egy-egy óra, vagy előadás szintjén. Megemlítettek néhány multi céget, akiknél még ennél is aktívabb a célközönség elérés, órákat adnak a releváns felsőoktatási intézményekben.
Felvetődött annak a kérdése is, hogy mikor kellene orientálni a fiatalokat, és vajon ez a generáció mennyire van tisztában az aktuális és leendő piaci igényekkel. Erre válaszként két szálon indult téma: a középfokú oktatás kapcsolódásáról, és a felsőoktatás aktualitásairól.
A Chronos Consulting szenior tanácsadója, Reimann Eszter tájékoztatása szerint már vannak olyan, kifejezetten középfokú oktatásban résztvevő fiatalokkal dolgozó alapítványok (Junior Achievement, Young Enterprise), akiknek többek között célja az is, hogy az alapvető gazdasági szemléletet, az információk megszűréséhez szükséges alapismereteket átadják, vagy épp gyakorlatban 'játsszanak'.
A Leövey Klára Gimnázium példáját hozta fel, ahol először hallgatóként majd előadóként tapasztalta, hogy az iskola a fakultációk felvétele és a pályaválasztás előtt karriernapot tart, melyen önkéntes előadókat - az iskola "öregdiákjainak" sorából, vagy szülők közül - kér fel, hogy röviden meséljenek a diákoknak munkájukról, vagy általában a munka világáról, esetleg iskolájukról.
Felmerült a fiatal pályakezdők röghöz kötése is, megvitatták a külföldi karrier és az alumni programok jelenlegi helyzetét, a hallgatóság képviseletét, a munkaerő-közvetítők és a munkaadók szempontjából.
Jelentős érdeklődés követte Timár Krisztina, a Gameloft Hungary HR vezetőjének beszámolóját, a digitális és közösségi játékok fejlesztésével és kiadásával foglakozó francia cég budapesti irodanyitásáról, valamint a Linkedln és Facebook közösségi oldalak segítségével történő recruiting munkáról.
Timár Krisztina elmondás szerint a Gameloft 2012 márciusában nyitott irodát Budapesten, jelenleg 23 főt foglalkoztatnak, de évvégére kb. 70 fősre tervezik a létszámot. A cégnek világszerte 28 önállóan működő stúdiója van és mobiltelefonra, okostelefonra, táblagépre, smart TV-re és konzolokra fejlesztenek játékokat. A cég elsődleges szempontja a felhasználók elégedettsége, óriási figyelmet fordítanak a piaci igényekre és ezeket elemezve minden igényt kielégítő játékokat gyártanak.
A játékok fejlesztéséhez elsősorban C++-os fejlesztőket keresnek és alkalmaznak, de szükségük van 2D grafikusokra, 3D modellezőkre is. A kiválasztás nehéz, mert nagyon magasak az elvárások, valamint ez a piac szűkös, speciális szaktudást igényel, aránylag kevés jelölt rendelkezik kellő ismerettel, gyakorlattal.
A konkurens cégektől történő elcsábítás is nehéz. A számtalan, néhány főt foglalkoztató független vállalkozás mellett a Gamelofton kívül itthon csak pár nagyobb cég működik, ezért a hazai játékfejlesztésben dolgozó szakemberek száma mindössze
néhány százra tehető.
Céljuk elérésében a recruiting minden formáját latba vetik, hirdetnek, keresnek a már megszokott álláskereső portálokon, egyetemi levelező listákon, és a közösségi oldalakon is. Ez utóbbi oldalakon történő keresés kapcsán hasznos javaslatokat osztottak meg a résztvevők, pl. a lájkolók számának növelésére, azok megtartására vonatkozóan. Elhangzott, hogy érdemes minél több oldallátogatást generálni, ha van céges hirdetés az oldalon, így annak az értékét is növelni lehet. A LinkedIn-en számos szakmai csoport létezik. A nyitott csoportokhoz bárki csatlakozhat, és részt vehet a csoport életében. A csoportokhoz való kapcsolódás pedig megkönnyíti a megcélzott személyek elérését.
A résztvevők kitértek a közösségi oldalak egyéni és céges kialakítására, és ezek technikai megoldásaira. Megállapították, hogy a Linkedln üzletközpontúbb, mint a Facebook. Aki megnézi a LinkedIn profilt, elsősorban a tapasztalatokra, a kapcsolatokra kíváncsi, ellentétben a Facebookkal, ahol a személyes fotókat, élményeket is megosztják. A LinkedIn tagok olyan adatokat töltenek fel magukról, amit jellemzően egy önéletrajzban szoktak megadni. Ettől kezdve az online önéletrajz kereshetővé válik. Bevált gyakorlat, ha valaki jelentkezik egy állásra, mire interjúra megy, a cég már ellenőrizte, hogy van-e LinkedIn profilja, és mi szerepel rajta.
Timár Krisztina kitért arra, hogy milyen nehéz megtalálni a megfelelő jelölteket. Segítségképpen a résztvevők javasolták, hogy minőségi tartalom-előállítással új jelölteket lehet találni, vagy indíthatnának egy játékfejlesztéssel kapcsolatos csoportot a LinkedIn-en. Koleszár Szilvia, a LogMeIn tehetségmenedzsere a Facebookon lévő aktivitást javasolta a Wooga német játékfejlesztő és LogMeln cégek mintájára.
Egészen szélsőséges, szellemes ötletek is elhangzottak. Egy tetováló szalon úgy próbált minél több potenciális jelölt közelébe jutni, hogy az állásra való jelentkezéshez a pályázóknak a hirdetésben szereplő üres QR kódot (kétdimenziós vonalkód) kellett kitölteniük. Tesztelve képességeiket és pontosságukat csak a hibátlan QR kód volt működőképes. A megfelelően kitöltött QR kód beszkennelése után a pályázó megkapta az álláshoz szükséges jelentkezési lapot.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Tavaly novemberről decemberre több mint 300 fővel bővült a B+N Magyarország 170 fővel pedig a sorozatgyártását felfuttató BMW Debrecenben. Egy éves... Teljes cikk
Mérhetően jobb teljesítményt nyújt az a vállalat, ahol a dolgozói kör nagyobb aránya részesül pluszjuttatásban – derül a Budapesti Corvinus... Teljes cikk
Tavaly októberről novemberre négy vállalatnál változott 100 fő felett az alkalmazotti létszám a legnagyobb cégek körében. A BMW felfuttatja a... Teljes cikk
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Hogyan változtatja meg a social commerce a marketplace-vásárlók viselkedését? 1 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Futárként keres pénzt az év magyar sorozatszínésze 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 3 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hónapja
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?