kapubanner for mobile
gyed  gyod 
Megjelent: 3 éve

Nő a GYED, a GYOD és a nyelvvizsga után visszaigényelhető támogatás is

A minimálbér február 1-jei emelkedésének köszönhetően nő a gyermekgondozási díj (GYED), a diplomás GYED, a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) és az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is.

A minimálbér növekedésével a GYED maximális összege idén tovább emelkedik, eléri a bruttó 234 360 forintot, míg a diplomás GYED az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 117 180 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 153 300 forintra emelkedik visszamenőlegesen 2021. január 1-től - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára vezette be a kormány 2019-ben a Gyermekek Otthongondozási Díját (GYOD). Az ellátás a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

A GYOD összege 2021-ben a minimálbér 88 százalékára, azaz 147 312 forintra emelkedik.

2021-ben legfeljebb 41 850 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat. A támogatás 2018-as bevezetése óta már több mint 95 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsga díját közel 3 milliárd forint értékben.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk