kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Ön keres nettó 160 ezer forintot? - ez az átlagfizetés

Az év első felében 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Nemzetgazdasági szinten a családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset 159 300 forint volt, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 243 200 forint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

2015 első félévében 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a KSH friss adataiból.
A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,4, ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 2,9, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,2 százalékkal nőttek a keresetek.


Forrás: KSH








A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta befolyásolta.

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - keresetek 0,2 százalékponttal kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.

Az év első hat hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 243 200 forint volt.


Forrás: KSH







A pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők bruttó átlagkeresete volt a legmagasabb, 501 000 forint. A legkevesebbet, bruttó 145 900 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén dolgozók keresték.

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 194 ezren kaptak az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt, összege átlagosan 9900, illetve 9300 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 159 300 forint volt. Ebben az évben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 166 100 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 700 forint volt.

Az első félévben 2014 első hat hónapjához képest a rendszeres (azaz a prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 0,2 százalékponttal kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.

A munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy éve. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százalék volt.

Friss bérkalkulátor a HR Portálon, valamint Bérkalkulátor az elmúlt 3 év bruttó-nettó adataival és családi bérkalkulátor.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk