Megjelent: 4 éve

A versenyképesség a munkaerő kiválasztásán múlik

Öt év alatt versenyképesebbé válhat a magyar gazdaság. Ennek a kulcsa: a jól kiválasztott, motivált munkaerő, Fehér Zsolt, nemzetközi HR szakértő szerint.

images

A vállalatok és az ország gazdasági szempontból életképes jövője szorosan összefügg a szakképzett és motivált dolgozók megfelelő szűrésével és alkalmazásával. Viszont a legfrissebb kutatások alapján ma Magyarországon több, mint 40 százalék feletti a közepes- és nagyvállalatok fluktuációja, vagyis ötévente a teljes munkaerő bázis lecserélődik. A jelenség hátterére magyarázatot adhat, hogy a jelenleg felvett munkaerő 80 százaléka nem megfelelően kerül kiválasztásra.

Egy 2018-as MTA kutatás rávilágít arra, hogy a munkaerőhiány fogalmának pontos megértésére van szükség mielőtt megoldásokat keresünk. Egyre nagyobb a szakadék ugyanis a vállalkozások szükségletei és a rendelkezésre álló, de magasabb fizetéseket elváró munkatársak között, ami a cégek versenyképtelenségét eredményezi. Ha a cégek nem megfelelő profitrátával dolgoznak, nem képesek a legalkalmasabb munkaerőt megfizetni. A megoldás az lehet, hogy már az új munkatárs felvételekor, vagy a munkaerő fejlesztésekor meg kell találni azt a 20 százalékot, akivel érdemes dolgozni, és aki a vállalat teljesítményének nagyobbik hányadát adja.

Érdemes közelebbről megvizsgálni az egyik globális bank, Magyarországon is működő leányvállalatánál bekövetkezett munkaerőváltozásokat. A megfelelő eszközökkel kiválasztott ügyfélszolgálati munkatársakkal a bankot másoknak is ajánló ügyfelek hányada a bevezetés előtti 80 százalékról 94 százalékra nőtt. Azonban ami még ennél is fontosabb, hogy az egy főre jutó, átlagos 40 millió forintos éves veszteségráta majdnem felére, 22 millió forintra csökkent.

A vállalatok gyakran hivatkoznak a „munkaerőhiányra” olyan okként, ami miatt a fejlődési lehetőségeik beszűkülnek. A „hiányt” részben oldja meg a munkatársak magasabb bérezése, hiszen számos fejlesztés, beruházás hiúsul meg a nem megfelelően képzett munkaerő miatt. A probléma megoldására olyan elemző eszközök szükségesek, amelyek segítik az új munkatársak megfelelő kiválasztását, másfelől alkalmasak a rendelkezésre álló munkaerő fejlesztésére. A vállalatok teljesítménye az ország versenyképességének egyik legfontosabb eleme, ami lehetővé teszi a fejlett piacgazdaságokhoz való felzárkózást. Ha a vállalatok munkatársai megfelelő motivációval és képzettséggel rendelkeznek, akkor öt év után nem csupán a vállalatok leghatékonyabb munkaerő bázisa jön létre, hanem versenyképesebbé válhat a magyar gazdaság is.

Az üzleti siker attól függ, hogy jó döntéseket hozzunk a pénzről és az emberekről. Sokat fókuszálunk az első tényezőre, a pénzügyi kérdésekben rendszeresen használunk különböző módszereket és kalkulációkat, de rendszerint sokkal kevesebbet, és kevésbé szisztematikus módon hozzuk meg a munkaerővel kapcsolatos döntéseinket” - emeli ki Fehér Zsolt, nemzetközi HR szakértő. A tapasztalatok alapján azonban elengedhetetlen az adatok használata, illetve a viselkedést előrejelző módszerek figyelembevétele az interjú és az önéletrajz értékelése során, ami akár két és félszeres eredményességgel is járhat a hatékony munkaerő megtalálásában.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk

Veszély vagy potenciál a túlképzett pályázó? Így látja a fejvadász

Sok jelölt panaszkodik arról, hogy bár ő szívesen kötne kompromisszumot az elhelyezkedése érdekében, de pályázata süket fülekre talál, ha... Teljes cikk