Megjelent: 2 éve

Rabszolgatörvény az autóiparban: Van, ahol több százezer forinttal tartoznak a dolgozók a munkáltatónak

Rengeteg ledolgozatlan órája gyűlt össze az autóipari dolgozóknak: van, akinek 350, ami kéthavi munkaidőnek felel meg. Ezeket a cégek a munkavállalók tartozásaként tartják nyilván, ha pedig valóban behajtanák rajtuk, 80-100 ezer, vagy akár 600 ezer forintot is vissza kellene fizetniük. Mindez a szakszervezetek által csak rabszolgatörvénynek nevezett 2018-as jogszabálymódosítás következménye.

Ha az elkövetkező hónapokban nem tud teljes gőzzel beindulni a termelés, hiába adna rá lehetőséget a kormány rabszolgatörvénye, a vállalatok nem tudják ledolgoztatni a hamarosan lejáró munkaidőkeretek végéig a kiesett munkaórákat. Ez nem csak a nagy gyártóknak okoz gondot, hanem a beszállítóiknak is - írja a Népszava.

A lap információi szerint a helyzet akkora veszteséget okoz az ágazatnak, hogy több cég Szijjártó Péter külgazdasági minisztert is megkereste már az ügyben. A hatályos szabályozás módosítását szeretnék elérni úgy, hogy a ledolgozatlan munkaórákat – akár némi pluszdíjazás fejében – tovább görgethessék a következő munkaidőkeretre.  

Voltak olyan próbálkozások is, hogy a dolgozókkal fizettessék ki a mínuszórákat, és bár sok munkáltató felhagyott az eddigi próbálkozásokkal, de vannak, akik a kiesett termelés költségeit továbbra sem szeretnék felvállalni, így most más utakat keresnek – mondta a lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk