Blogger: Kinga Szőke

Szőke Kinga #faircoaching Én egy álmait megvalósító anyuka vagyok, 20 év multinacionális környezetben munkavállalóként eltöltött idő után úgy döntöttem, hogy váltok, mert szeretném végre megvalósítani az álmaimat. Közgazdász vagyok, pénzügyi és számviteli területeken dolgoztam korábbi életemben, innen hozom a jó rálátásomat a problémákra, valamint elemző képességemet. Mindig is fontos volt nekem az emberekhez való kapcsolódás. Annyiféle emberrel beszélgettem a munkám során, így észrevettem, hogy mindenkit másképp kell megközelíteni. Nagyon fontos, hogy legyen egy bizalmi szint, hogy megnyíljon az illető. Ez nálam kicsit nehéz volt, mivel belső ellenőri funkcióm nem aratott rögtön osztatlan sikert. Persze nem kizárólag az adott munkafolyamatról beszélgettünk, hanem személyes dolgokról is. Nekem fontos volt képet alkotni az emberről, mert a folyamatokban ők vesznek részt, tőlük lesz a vállalat valamilyen. Elvégeztem egy life majd egy life és business coach képzést. Folyamatosan tanulok, képzem magam, mert szeretnék új technikákat, ötleteket bevinni a coaching-ba, illetve tapasztalataimat és tudásomat ötvözve kialakítani egy saját módszert. Blogot is elkezdtem írni, ahol olyan bejegyzéseket írok, amelyek segítséget nyújtanak mind életvezetési, mind pedig munkahelyi kérdésekben. Fő fókuszom a vállalkozók, a nagyvállalati környezetben dolgozó munkavállalók (munkahelyi konfliktusok, főnök-beosztott viszony, másokkal való együttműködés, munkahely-váltás, vállalaton belüli előrelépés) és a kisgyermekes anyák, akik szeretnének visszatérni a munkaerő piacra. www.faircoaching.hu


Bejegyzések 1-től 30-ig