Program

BaBér Business és a HR Portál bemutatja:

BaBér Business és a HR Portál bemutatja:
BABÉR PANORÁMA

FUTURE HR

A HR forradalma - attitűdváltás

Időpont: március 28. kedd Helyszín: New York Palota

A globalizáció, a folyamatok felgyorsulása, a helyfüggetlenség vagy éppen korábbitól eltérő munkavállaló csoportok megjelenése, mind-mind olyan befolyásoló tényezők, amelyek új kihívásokat jelentenek a HR vezetők számára. Módosulnak a hangsúlyok az egyes HR területek között, nagyobb felelősséget kell vállalniuk a munkakörök kialakításában, megfelelő kommunikáció követésében- brand építés, illetve a cégen belüli tehetséggondozásban.

Ma már jól mérhető eredményekre van szükség, melyek teljesen új nézőpontot, attitűdváltást kívánnak. Az új generációk megjelenésével eltolódtak a hangsúlyok, az újabb korosztályok számára a vállalati kultúra jóval fontosabbá válik az olyan ösztönző eszközöktől, mint a bónusz, a fejlődési lehetőség, a vállalat víziója, a vállalat által képviselt értékek. Az új igények, új munkaköröket hoznak létre, melyek teljesen új kompetenciákat igényelnek. Ráadásul az egyes felmérések alapján egyre többen lesznek azok, akik nem egy szakmában, egy meghatározott szektorban fognak életük végéig dolgozni, így a kompetenciák, készségek és motivációk valószínűleg fel fognak értékelődni a szektorális tapasztalatokkal szemben.

A globalizáció és a mobilizáció egyre meghatározóbban van jelen a HR mindennapjaiban a nagyvállalatok körében. A rugalmas foglalkoztatás, távmunka olyan lehetőséget biztosít a számukra, amit akár versenyelőnnyé is formálhatnak a munkaerő-piacon. Egy rugalmas munkaszervezéssel nem csak a vállalati hatékonyság és teljesítmény növelhető, hanem a vállalat szervezetét alkotó emberek közérzete, jólléte is javítható, ami ma már elengedhetetlen feltétel egy jól működő, egészséges vállalati kultúra kialakításához.

A 2. BaBér Panoráma konferenciánkon ezekkel a változásokkal, új trendekkel tekintünk a jövőbe. Mindezt olyan neves szakemberekkel tesszük, akik maguk is nagyvállalati környezetből jöttek, ahol már egy-egy új módszer sikeresen bevezetésre került.

Előadásaink során szó lesz a toborzásról, mint sportjátékról, új játéktérrel, mely alapjaiban változtat meg mindent, amit a munkaerő toborzásról eddig gondoltunk. Toldi Gábor (Social Talent, partner)

Példákat hallunk arról, hogyan kezeli a munkaerő-piac nyújtotta nehézségeket a MOL, mik az új stratégiák, milyen további lehetőségeket biztosít a cég a dolgozóinak, amikor már a belső karrier lehetősége nem elég. Fekete László (MOL HR igazgató)

Kiemeljük a humán kontrolling fontosságát, hol a HR szerepe az üzleti folyamatokban, illetve szó lesz az atipikus, rugalmas foglalkoztatásról, ennek helyzetéről itthon és külföldön. Dr. András Klára (Egis Gyógyszertár Zrt.,Helyettes humánerőforrás igazgató) és Lerf Andrea (Egis Gyógyszertár Zrt. képzési csoport)

Megnézzük, hogy az „agile working” terjedésével milyen új készségekre, képességekre van szükség, és hogyan sajátíthatóak el ezek a kompetenciák a versenyképesség megtartása érdekében. Szelecki Zsolt (Független szervezeti és változás menedzsment tanácsadó)

Megismerkedünk a GE Working Parents programjával, mely jó bizonyíték arra, hogy pár lelkes dolgozó összefogása mekkora nemzetközi elismerést tud kivívni egy olyan nagyvállalat számára is mint a GE. Marton Éva (GE, Europe Travel Operation Leader, a Working Parents program vezetője)

És végül, de nem utolsó sorban sztár előadónkkal rávilágítunk az új kommunikáció fontosságára, miért van szükség a régi beidegződések helyett élményalapú képzésekre és újszerű HR-es eszköztárra.
Jakupcsek Gabriella (kommunikációs szakember és tanár)

Előadók

.img-responsive
MOL, HR Igazgató
Diplomáját a Műszaki Egyetemen szerezte építőmérnökként. 2002-ben, 10 éves mérnöki múlttal a háta mögött, HR szakemberként kezdett el dolgozni a MARS Hungary-nél, Termékelőállítás és Kereskedelem divíziók HR vezetőjeként, majd később a Közép- és Kelet-Európai HR projekteket irányította. A Mol-csoporthoz 2008-ban csatlakozott, mint Magyarországi HR Igazgató, ahol irányítása alá került valamennyi magyarországi leányvállalat HR tevékenysége is (9000 főt meghaladó munkavállalói létszám, 70+ fős HR csapat).
.img-responsive
Kommunikációs szakember és tanár
Kommunikációs szakember és tanár, aki közel 25 éve foglalkozik televíziós és rádiós műsorvezetéssel, szerkesztéssel. Ez idő alatt számtalan cég kampányában és rendezvényén vett részt belső kommunikációs trénerként és műsorvezetőként is. Sokrétű tapasztalatait most újszerű és változatos vállalati képzések és előadások keretein belül adja át az üzleti élet szereplőinek.
.img-responsive
GE, Europe Travel Operations Leader, Working Parents program vezetője
A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett MBA diplomát. Emellett közgazdász és pedagógus diplomákkal is rendelkezik. 2001-ben csatlakozott a GE csapatához. Az elmúlt 16 évben a GE-n belül különböző üzletágban vezetett operatív területeket. Jelenleg a GE európai utazásait támogató operációs szervezet vezetője. 2000 óta tagja, és 2012-2014-ig üzletági vezetője a GE Women’s Network szervezetnek, amely a nők esélyegyenlőséget támogatja. 2012 óta vezeti a GE Working Parents Program elnevezésű egyedülálló társadalmi innovációt, melynek keretében a GE 2014-ben és 2015-ben is elnyerte az év Családbarát Vállalata díjat. 2016-ban a Családbarát Vállalat díj mellett Mentor Vállalat címet is kapott a Vállalat.
Egis Gyógyszertár Zrt. Helyettes humánerőforrás igazgató
Orosz-történelem-angol szakos tanárként 2006-ban szerzett okleveles humánszervező diplomát Pécsett. Itt találkozott a humán kontrollinggal, ami teljesen megváltoztatta az életét. Kilépett a közoktatásból és HR-esként kezdett el dolgozni. Több humán kontrolling rendszert, teljesítmény-értékelő rendszert épített és működetett az elmúlt években, közben folyamatosan tanult, tanított és publikált, tudományos fokozatot is szerzett e témában. A humán kontrolling kutatások mellett generációmenedzsmenttel is sokat foglalkozott, ez a két kedvenc témája saját bevallása szerint, bár helyettes HR igazgatóként ezekre egyre kevesebb időt tud szánni.
.img-responsive
Független szervezeti és változás menedzsment tanácsadó
25 év gyakorlati tapasztalattal rendelkezik komplex szervezeti átalakítások és innovatív megoldások bevezetésében. Szakterülete a kulturális, digitális transzformáció és vállalati átszervezések. Tanácsadóként dolgozik nagy multinacionális cégeknél, nemzetközi szervezeteknél és növekvő startup cégeknél. Zsolt működött vállalkozóként, vállalati tisztségviselőként és tanácsadóként, többek közt az AON Hewitt és a PwC regionális vezetőjeként. Doktori címét EU politikai tanulmányok területén szerezte, és tanult Budapesten, Edinbugh-ben és Tokyo-ban is. Vállalati pénzügyi végzettsége van az INSEAD-től valamint Kultúrák közti Vezetésből, PRINCE2 kvalifikációja szervezeti project és program menedzsment területén.
.img-responsive
Egis Gyógyszergyár Zrt. képzési csoport
Felsőfokú tanulmányait az Általános Vállalkozási Főiskolán kezdte meg 1996-ban, ahol közgazdász végzettséget szerzett Vállalkozásszervező szakon. A diploma megszerzését követően Egis marketing osztályán helyezkedett el. Egy év után váltott iparágon belül és a Sanofi OTC brand/ portfólió menedzsereként dolgozott közel egy évtizeden keresztül. Eközben megszerezte master diplomáját is a Pécsi Tudományegyetem Gazdálkodási szak, Marketing szakirányán. Okleveles Business Coachként 2010-ben a vállalati oldalt tanácsadói oldalra cserélte és többedmagával megalapította a Coaching Team-et. Először alapítóként, mint coach, tréner, marketing tanácsadó dolgozott a vállalatnál, majd három év után Tudásmenedzser igazgató lett. 2011-től folyamatosan foglalkozik generációkutatással és önkéntesként a Három Királyfi Három Királylány Mozgalmat támogatja. Jelenleg visszatért az Egishez a HR főosztályon a képzési csoportot erősítve.
.img-responsive
Social Talent, partner
HR tanácsadóként az Aon Hewitt-nál, a Legjobb munkahely felmérés országos elismertségén dolgozott. Párhuzamosan ez időszak alatt megszervezte a Personal Hungary HR szakkiállítást a Spring Messe magyarországi képviseleteként. Ezt követően a Trenkwalder Kft. kötelékében dolgozott központi régióigazgatóként, ahol 5 profitcenterért és több mint 2000 kölcsönzött munkavállaló foglalkoztatásáért felelt. Később a HVG HR Center igazgatói pozícióját töltötte be 6 éven keresztül. Ez időszak alatt piacvezetővé vált a HVG állásbörze, létrejöttek a Női karriernap és az Online toborzási konferencia rendezvények, szakmai szerkesztője volt a HR plusz kiadványnak. Jelenleg toborzási, HR kommunikációs tanácsadóként és a Social Talent, Black Belt recruiter-eket képző cég magyarországi partnereként tevékenykedik.

Jelentkezés

Jelentkezzen a BABÉR PANORÁMA konferenciánkra!

HR PORTÁL – BABÉR PANORÁMA - 2017

A konferencia díja: Earlybird február 19-ig 23 900 Ft + áfa/ fő
Február 19. után 29 500 Ft + áfa/fő
A díj tartalmazza az ebédet és a napközbeni finomságokat, frissítőket.

Online jelentkezéséről e-mailben visszaigazolást küldünk. Amennyiben a visszaigazoló levélben rákattint az aktiváló linkre, azzal elfogadja az adatok helyességét. Ezt követően a jóváhagyott adatok alapján átutalásos, ELEKTRONIKUS számlát küldünk a részvételi díjról, melyet kérünk a regisztráció visszaigazolásától számított 8 munkanapon belül - de legkésőbb a rendezvény napjáig - kiegyenlíteni. Az online regisztráció megrendelésnek minősül. Amennyiben a számlát postai úton kérik, az üzenet részben kérjük ezt feltüntetni.

A rendezvényen a részvétel feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése. Lemondást a részvételi díj teljes visszafizetése mellett a rendezvény napja előtti 5. munkanapon 12 óráig - KIZÁRÓLAG ÍRÁSBAN a info@hrportal.hu címre - fogadunk el. Az ezutáni lemondások esetében a részvétel átruházható, de a teljes díjat ki kell fizetni. Telefonos vagy egyéb szóbeli lemondásokat nem áll módunkban elfogadni.

A lemondási határidő utáni regisztráció esetén lemondásra nincs lehetőség.

Elérhetőségek

  • Időpont: március 28. kedd 9:00
  • New York Palota, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 9
  • info@hrportal.hu
  • www.hrportal.hu/baber_2017/

Jelentkezzen programunkra!