Az időbér a munkavégzés időtartamára (óra, nap, hét hónap) vetített bér, ezért a munkabért a besorolás szerinti időbér és a ledolgozott munkaidő szorzata adja meg.

Az időbér előnye, hogy egyszerű, könnyen kiszámítható és nyilvántartható mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára, hátránya viszont, hogy nem kötődik hozzá semmilyen teljesítménykövetelmény, így a tényleges munkamennyiségről nem szolgáltat semmilyen információt - nagyobb teljesítményre is csak kiegészítő elemekkel vagy differenciált bérszintekkel képes sarkallni.

Az időbért ezért ott alkalmazzuk, ahol:

- a végzett munka nem vagy csak nehezen mérhető
- a feladat változó, szerteágazó, vagy éppen túl bonyolult: túl sok figyelmet, felelősséget igényel
- az alkalmazott a technológiai korlátok (pl. adott a gépsor sebessége) vagy egyéb külső tényező miatt az elvégzett munkamennyiséget nem tudja érdemben befolyásolni
- azt szeretnénk kihangsúlyozni, hogy a dolgozó pontosan azt tegye, amit előírtunk neki (se többet, se kevesebbet)

A dolgozó időbérét megadhatjuk munkaköre vagy a benne rejlő potenciál alapján. Előbbinél az adott munkakör követelményrendszere a mérvadó, míg a potenciálbér esetén az adott személy minősítése, egyéni munkavégző képessége határozza meg az időbér nagyságát.


A) Besorolási és tarifarendszerek

A besorolási rendszer a munkakör lényeges tényezői (végzettség, szakismeret, felelősség) közül kiválaszt egy-két meghatározó szempontot, hogy azokat a különböző besorolási kategóriákba való bekerülés feltételéül szabja meg. A tarifarendszer ezzel szemben az egyes besorolási kategóriákhoz bértételeket, fizetési fokozatokat rendel, vagy értékben, vagy egy kiemelt kategóriához (pl. minimálbér) viszonyított szorzószámmal. Mindkettőnél ügyelni kell, hogy az egyes munkák között reális jövedelemkülönbségek jöjjenek létre, hiszen a nem megfelelő jövedelemarány óriási feszültségeket okozhat.


A tarifatételeknél továbbá a következő szempontokat is érdemes alaposan megfontolni:

- mekkora legyen a legalacsonyabb kategória bértétele?
- mekkora legyen a növekedési ütem az egyes kategóriák között? Minél nagyobb, annál jobban ösztönözzük a beosztottakat a teljesítményre, illetve a fejlődésre.
- legyen-e egyáltalán, és ha igen, milyen mértékű legyen az átfedés a besorolási kategóriák között? Ezzel lehetővé tesszük, hogy az alacsonyabb kategóriában lévő, de kiváló munkát végző is keressen legalább annyit, mint a magasabb kategóriájú, de kevésbé jól teljesítő alkalmazott.

A bértételek meghatározása 3-féleképpen történhet:

- fix bértétellel, amelytől semmiképpen sem lehet eltérni
- alsó-felső korlátos bértétel, amely meghatározott összegek közt helyezi el az alkalmazott járandóságát
- alsó korlátos bértétel, amelynél alacsonyabb sosem lehet, de magasabb bármikor.


B) Szenioritáson alapuló bérrendszer

Ez a bérrendszer szintén a besorolási kategóriákra épül, de megfejeli egy idősáv-rendszerrel, amely a szolgálati időtől is függővé teszi az egyes bértételeket. Elvégre az idő múlásával a dolgozók egyre gyakorlottabbakká, tapasztaltabbakká válnak, így hatékonyabb munkavégzést is képesek végrehajtani. Előnye, hogy kiszámítható előmenetelt biztosít az alkalmazottaknak, nem okoz feszültséget, hiszen mindenkinek ugyanazokat a feltételeket biztosítja; és azok is számíthatnak béremelésre általa, akik ugyanabban a pozícióban tevékenykednek évek óta.

Hátrányként azonban felróható, hogy mindösszesen egy input tényezőből indul ki, azaz feltételezi, hogy az évek múlásával biztosan hatékonyabbá válik a dolgozó, a valós teljesítményt azonban nem képes mérni. Éppen ezért nem is ösztönöz nagyobb teljesítményre, illetve a kiemelkedő teljesítményt sem díjazza jövedelemnövekedéssel.


C) Kompetencia alapú bérrendszer

Itt a munkavégzéshez szükséges kompetenciáktól (szaktudás, személyes készséges, tulajdonságok) függően a besorolási kategóriákat sávokba osztják, hogy a bérek megállapítása a valóban birtokolt kompetenciák mennyisége, illetve szintje alapján történjék. A modell alkalmazását alaposan meg kell fontolni, hiszen a kompetenciák mérése meglehetősen nehéz, arról nem is beszélve, hogy aránytalanul megnövelheti a bérköltségeket - már amennyiben átesünk a ló túloldalára, s olyan kompetenciákat is megfizetünk, amelyek a gyakorlatban egyáltalán nem hasznosulnak.


D) A munkakör értékelésén alapuló bérezés

Ez a bérezési módszer a munkakör vállalatban elfoglalt helye, rangja alapján határozza meg a besorolási kategóriákat, illetve a hozzájuk tartozó bértételeket. A tarifák itt is lehetnek alsó-felső korlátosak, sőt, még átfedésekre is mód nyílik, hogy a munkakör értékelésen kívül eső szempontok is befolyásolhassák a fizetéseket.


E) Teljesítmény szerinti differenciálás

A besorolási és tarifarendszerek fenti változatai általában a teljesítménytől függetlenül határozzák meg a díjazást.
Ezt elkerülendő érdemes egy teljesítmény alapján értékelő módszert bevezetni, melynek leggyakoribb megoldásai:

a) a besorolási kategórián belüli differenciált bérmeghatározás: az átlagos teljesítményű dolgozó a besorolási kategória "átlagos" bérét kapja, míg a jó teljesítményű az 1-10 százalékkal több, a kiemelkedő munkát végző pedig a 11-20 százalékkal több bért élvezheti. Természetesen az átlagos teljesítményszintet el nem érőket is értékeli a módszer, ők 1-10 százalékkal kevesebb bérben részesülnek.

b) változó mértékű béremelés: a dolgozók közti teljesítménykülönbségeket jól mutatják az adott besorolási kategórián és tarifasávon belül változó béremelések. Előnye, hogy az egyéni teljesítmény és az alapbér emelkedése között közvetlen kapcsolat van, így kiemelkedő teljesítményre sarkallja a dolgozókat. Ebből kifolyólag a módszer elengedhetetlen feltétele a teljesítményértékelési rendszer pontossága.

c) Prémium, jutalom (bónusz): Általában a (fix) időbér kiegészítéséül szokták alkalmazni, hogy valamely kiemelten fontos feladat elvégzésére motiválja a dolgozót. A prémium előnye, hogy rugalmassága mellett költséghatékony, mivel egy egyszer (vagy ritkán) előforduló feladathoz rendel hozzá extra juttatást, így nem válik a fix alapbér részévé. A jutalom kiosztása (bonusz) ezzel szemben szimplán az adott időszakban elért teljesítménynövekményt értékeli (azaz nincs megszabva előre sem a feltétele, sem az értéke).