Program

MÁSKÉPP GONDOLKODÓK

Ime az őrültek. A kiközösítettek. A lázadók. A bajkeverők. A nem odaillő emberek. Akik másképp látják a dolgokat. Akiket nem a szabályok vezetnek. Akik nem tisztelik a status quo-t. Idézheted őket, vitatkohatsz velük, dicsőítheted vagy rágalmazhatod őket. Amit viszont nem tehetsz meg velük, hogy figyelmen kívül hagyod őket. Mert megváltoztatnak dolgokat

Az Apple 1997-es GONDOLKODJ MÁSKÉPP kampányának hires mondatai ezek.Az ötödik HR PIKNIK előadói mind olyan emberek, akik másképp gondolkodnak, és változtatni akarnak a világon. Vitatkozz velük vagy inspirálódj belőlük Szeptember 21-én tarts velünk a MÜPÁ-ban.

Témákról bővebben:

Sárvári György - Belülről vezetettség
A hagyományos tudományelmélet szerint a tudás útja empírikus. Tételek kidolgozása, igazolás, modellezés, bizonyítás. Létezhet más út is? A közvetlen út belülről, a megérzéseken keresztül tárul fel. Rálépni kalandos, és hit nélkül lehetetlen, mert az inspiratív út hömpölygő folyam, mely nem tudjuk merre visz, hogyan ragad magával minket. Elhagyni a külső kapaszkodókat, a tekintélyalapú megerősítést, a hagyományos támpontokat nehéz.Repülés fogódzók nélkül, egyre erősebb belső meggyőződésből, a tudás örömteli és táguló rendszerében. Ez a minőség szakadatlan keresésének útja, folytonos megújulás egy spirálisan emelkedő horizonton. Lehetséges az ébredés? Tudunk emlékezni az ősi tudásra? Képesek vagyunk bekapcsolódni az emberiség kollektív tudattalanjába? Merjük lehívni a láthatatlan bölcsességet? Bátrak leszünk újra szabadon érezni az áramlatokat?

Joós István - A vezető útja
A Vezető Útja egy korszakos modell, aminek alapja azon meggyőződésünk, hogy senki nem születik tökéletes vezetőnek. Megfigyelésünk, hogy az egyén jó vezetővé válni csak egy speciális evolúció során, sikerrel kecsegtető, majd mégis csalódást okozó időszakokon áthaladva tud. Tapasztalatunk, hogy a korszakokat tagoló válságok és azok mélypontjai – arrogancia és kiégés, önfejlesztés és sikertelenség, helykeresés és halogatás – pontosan olyan fontosak és értékesek mint a siker (vélt) csúcsai, mert a Vezető Útján ezeket a mélységeket meghódítva, amolyan beavatási próbákat túlélve, ezekből tanulva fejlődünk mind. Az élet útjának felén eltévedni jó, sőt talán kihagyhatatlan. A modell ismerete gyorsítani segít.

Bite Barbara – Tóth Annamária – Coaching Team Fordítsd át, vezető lettél!
Ambíciózus fiatalokkal dolgozunk. Sokuk kerül közvetlenül az egyetemről vezetői pozícióba vagy pár év alatt már számos főből álló csapatot vezetnek. Nekik sikerülhet, már átfordították magukban saját vezetői forgatókönyvüket, amitől hiteles vezetőkké válhatnak. Nekik sikerülhet, mert fejlesztik magukat, támogatást kérnek, mert lecserélték az ÉN-t, Mi-re. Egy nemzetközi kutatás szerint a kezdő, fiatal vezetők 60%-a végül sikertelen lesz, nem tud megragadni és jó vezetővé válni. Nem sikerül olyan vezetővé lenniük, akivel mindenki dolgozni szeretne. William A. (Bill) Gentry Ph.D., a vezetői betekintések és elemzések vezetője, valamint a Creative Leadership Center (CCL®) vezető kutatója szerint van megoldás. Könyvében a kutatásaira és fejlesztői tapasztalatára támaszkodva olyan elméleti és gyakorlati forgatókönyvet dolgozott ki fiatal vezetők számára, amit követve, a vezetői integritás és hitelesség minden fiatal vezető számára elérhető. Hogyan néz ki ez a bizonyos forgatókönyv? Hogyan értelmezhető a magyar fiatalok vonatkozásában? Van egyáltalán különbség? Milyen tapasztalataink vannak az 5 éve futó Fiatal Vezetők Akadémiájában arról, hogy az ambíció hogyan párosul szolgálattal? Hogyan fejlődik egy fiatal vezető tudatossága, ami számos AHA élményt okoz számára és csapata számára is? A téma folytatódik délutáni workshopon.

Bankó Ádám – Langmar Péter - Vezető nélküli szervezet
Utópia a vezető nélküli szervezet? A lab.coop csapata úgy dönött megpróbálja. Partnerek, megosztják a felelősséget a kockázatot, a sikereket. Mindenki magát menedzselő vállalkozó egység, de egyesítik képességeiket, tapasztalaitaikat, hogy együtt többek legyenek. Mik az eddigi tapasztalatok? Miért választották ezt a működést? Mik a kihívások. Erről beszélnek majd.

Gerendai Károly – A Sikerkovács
1993-ban szervezett egy “házibulit" a Hajógyárin. Így indult a Sziget, ami ma a világ egyik legfelkapottabb fesztiválja. Olyan kapós, hogy tavasz végén bombaként robbant a hír, hogy eladták, de Gerendai Károly alapító továbbra is szerves része marad. 10 éve, 2007-ben elhatározta, hogy csinál egy Michlein csilagos éttermet, 2008-ban létrehozta a Costes-t, majd egy évvel később megkapta a csillagot. Most épp a Lupát alakítja fővárosi beach-é. Mit csinál, hogy csinál Gerendai Károly? Mi kellett a világsikerhez? Erről szól a pódiumbeszélgetés.

Előadók

.img-responsive
Tanácsadó
A húszas éveiben, a .com buborék idején volt webes cégével sikeres, majd saját bőrén, bukás árán tanulta, hogy a nagy egó tartósan mégsem működik. Ezután a harmincezer embert megmozgató Szívesség Közösség révén nagyszámú önkéntessel dolgozva fedezte fel a Lelkesedés erejét. Az utóbbi öt évben tanácsadóként dolgozva fejlesztette ki az emberiség ősi meséire és mítoszaira is építő korszakos modelljét, ami tapasztalata szerint a nagy betűs Vezető születésének is az alapja.
.img-responsive
Bardo Consulting
Hazánk egyik meghatározó coach tanácsadója. Itthon és külföldön dolgozik és tanít a coaching, team-coaching területén. Négy könyve jelent meg, melyek közül a "Belső harcos útja, Coaching kézikönyv" sokáig piacvezető volt az üzleti könyvek között.
.img-responsive
Szigetalapító, Michlein Csillagos Étterem tulajdonos, igazi sikerkovács. Nem ismer lehetetlent, jelenleg a LUPA tavat alakítja a fővárosi Balatonná.
Marketing szakos közgazdászként a Baumaxnál kezdte pályafutását, ahol négy hónap után már vezető pozícióban találta magát, huszonhat évesen száz fős csapatot vezetett. 2010-ben többedmagával indította el a Coaching Team-et és alapította meg saját cégét. Első nyílt képzési programjukat, a Fiatal Vezetők Akadémiáját immár kétszázan végezték el, nem eredménytelenül. 2015-ben indították el az Év Fiatal Vezetője díjukat. Barbara 5 évig volt az International Coach Federation magyar tagozat elnökségének tagja, 2015-ben elnöke.
.img-responsive
Nemzetközi projektvezetőként kezdte pályafutását, majd nem sokkal az egyetem elvégzése után már 30 ember munkájáért felelt vezetőként, később számos nonprofit szervezetet támogatott tanácsadóként. 2005 után a forprofit szférában kezdett el dolgozni, szervezetfejlesztőként, trénerként, majd coachként. 4 éve tagja, jelenleg már szakmai vezetője a Coaching Teamnek. Több mint 1000 coaching órát tudhat magáénak. 2016-ban az Év ICF Coacha lett. Az alábbi programok kidolgozása, vezetése kapcsolódnak nevéhez: Civil Vezetők Akadémiája, Energiahatékonysági attitűdformáló programok, Párkapcsolati Társasjáték, Fiatal Vezetők Akadémiája, Év Fiatal Vezetője Díj és Pályázat.
.img-responsive
A Lab.Coop partnerei, akik egy vezető nélküli, holokratikus szervezet építésébe vágtak bele 3 éve. Péter koordinál, Ádám HR ügyeket visz. Nagyon másképp csinálják, mint a legtöbb cég, és mégis működik. Hogyan? Erről beszélnek majd.
.img-responsive
A Lab.Coop partnerei, akik egy vezető nélküli, holokratikus szervezet építésébe vágtak bele 3 éve. Péter koordinál, Ádám HR ügyeket visz. Nagyon másképp csinálják, mint a legtöbb cég, és mégis működik. Hogyan? Erről beszélnek majd.

Jelentkezés

Jelentkezzen a HR Piknikre!

A RESTART ÉS A HRPORTAL BEMUTATJA: HRPIKNIK 2017

A workshop díja: Earlybird szeptember 1-ig 25 900 Ft + áfa/ fő.
Szeptember 1. után 31 500 Ft + áfa/fő
A díj tartalmazza az ebédet és a napközbeni finomságokat, frissítőket.

Online jelentkezéséről e-mailben visszaigazolást küldünk. Amennyiben a visszaigazoló levélben rákattint az aktiváló linkre, azzal elfogadja az adatok helyességét. Ezt követően a jóváhagyott adatok alapján átutalásos számlát küldünk a részvételi díjról, melyet kérünk a regisztráció visszaigazolásától számított 8 munkanapon belül - de legkésőbb a rendezvény napjáig - kiegyenlíteni. Az online regisztráció megrendelésnek minősül.

A rendezvényen a részvétel feltétele a részvételi díj előzetes kiegyenlítése. Lemondást a részvételi díj teljes visszafizetése mellett a rendezvény napja előtti 5. munkanapon 12 óráig - KIZÁRÓLAG ÍRÁSBAN a [email protected] címre - fogadunk el. Az ezutáni lemondások esetében a részvétel átruházható, de a teljes díjat ki kell fizetni. Telefonos vagy egyéb szóbeli lemondásokat nem áll módunkban elfogadni.

A lemondási határidő utáni regisztráció esetén lemondásra nincs lehetőség.

Elérhetőségek

  • Időpont: 2017. szeptember 21. 9:00
  • MÜPA 1095 Budapest Komor Marcell u. 1.
  • [email protected]
  • www.hrportal.hu/hrpiknik_2017_osz/

Jelentkezzen programunkra!