Két csengetés között: a munkaközi szünet
A munkaközi szünet a pihenőidők legrövidebb típusa. Célja, hogy a munkaidőt megszakítva lehetőséget biztosítson a munkavállalónak az étkezésre, dohányzásra, mosdóhasználtra, rövid pihenésre. Bár egy átlagos 8 órás munkanapon
A munkaközi szünet a pihenőidők legrövidebb típusa. Célja, hogy a munkaidőt megszakítva lehetőséget biztosítson a munkavállalónak az étkezésre, dohányzásra, mosdóhasználtra, rövid pihenésre. Bár egy átlagos 8 órás munkanapon mindössze 20 percről van szó, ez a pár perc sok munkajogi kérdést vet fel. Nézzük meg, mit kell tudni a munkaközi szünet július 1-jén hatályba lépő új szabályairól!
A munkaközi szünet minden munkanapon megilleti a munkavállalót, ha aznap a munkaidő mértéke meghaladja a hat órát. A szabályt akkor is alkalmazni kell, ha ezt a mértéket a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidővel együtt éri el a munkavállaló munkaideje, illetve akkor is, ha az adott napon csak rendkívüli munkavégzés történik (pl. a heti pihenőnapra is munkavégzést rendel el a munkáltató). A munkaközi szünet időtartama minimum 20 perc. Az új Munka Törvénykönyve szerint, ha a fentiek szerint a munkaidő mértéke a napi 9 órát is meghaladja, a munkavállalónak további 25 perc szünet jár. Például, ha a munkavállaló 12 órás műszakban dolgozik, egy 20 és egy 25 perces munkaközi szünetre jogosult. Fontos, hogy a törvény a munkaközi szünet maximális mértékét is meghatározza. Eszerint sem a felek megállapodása, sem kollektív szerződés nem írhat elő 1 óránál hosszabb munkaközi szünetet. E szabály indoka az, hogy ne lehessen egy hosszabb ebédszünet beiktatásával burkoltan osztott munkaidőben foglalkoztatni a munkavállalót.
A törvény szerint a munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni. A munkaközi szünet ezért nem része a munkaidőnek, és így díjazás sem jár erre az időre. Például, ha a munkavállaló napi 8 órát dolgozik, úgy legalább 8 óra 20 percet fog a munkahelyén tölteni, hiszen a 20 perces munkaközi szünet nem számít bele a munkaidőbe. Díjazásra is a napi 8 óra után tarthat igényt. Természetesen a munkavállaló javára e rendelkezéstől el lehet térni, és részben-egészben beszámítani a munkaközi szünetet a munkaidőbe, illetve valamilyen díjazást biztosítani annak idejére. Kivételt képez a készenléti jellegű munkakör: ekkor ugyanis a munkaközi szünet is munkaidőnek számít. E munkakörökre amúgy is jellemző a sok „üresjárat”, amikor a munkavállaló ténylegesen nem végez munkát, csak rendelkezésre áll, éppen ezért nehéz lenne elhatárolni, hogy a mikor tölti szünetét és mikor áll rendelkezésre munkaidejében.
A munkaközi szünet időzítését a munkáltató határozza meg, de a törvény megköveteli, hogy legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni. A szünet céljához igazodóan tehát nem lehet a munkaidő elejére, vagy végére időzíteni a kiadását. A munkaidő 4. és 7. órája közötti időszakra akkor is kötelező 20 perc szünetet biztosítani, ha a munkáltató több részletben biztosítja a munkaközi szünetet. Például, ha a kollektív szerződés szerint 30 perc a munkaközi szünet, ebből legalább 20 percet ebben az időszakban kell kiadni, a fennmaradó 10 percet pedig a munkáltató szabadon oszthatja be.
A munkaközi szünet tehát nem munkaidő, ezért a munkavállalót rendelkezésre állási kötelezettség sem terheli, így akár el is hagyhatja a munkahelyet. Ennek azonban csak a hosszabb szünetek esetén lehet jelentősége, hiszen a szünet lejártával a munkaidő folytatódik, így a munkavállalónak vissza kell érnie a munkavégzés helyére, és munkára képes állapodban rendelkezésre kell állnia.
Sokszor felmerülő kérdés, hogy a munkaközi szünetet fel kell-e tüntetni a munkaidő nyilvántartásban. A törvény azt követeli meg, hogy a munkaidő nyilvántartásból naprakészen megállapítható legyen a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő kezdő és befejező időpontja. Mivel a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek, ezért álláspontom szerint a törvényből az következik, hogy a nyilvántartásban el kell különíteni a munkaközi szünet időtartamát. Más álláspontok szerint az is elfogadható, ha a nyilvántartás csak a napi munkaidő és a munkaközi szünet együttes tartamát rögzíti, és nem határozza meg pontosan, hogy a nap folyamán mikor került kiadásra a 20 perc munkaközi szünet. Tekintettel arra, hogy az új törvény azt is meghatározza, hogy három óra munkavégzés után, de legfeljebb hat óra munkavégzés előtt kell kiadni a szünetet, véleményem szerint ez a megoldás nem lesz elegendő a szabályos munkaidő dokumentáláshoz.
Egy 8 órás műszak mellett a mindössze 20 perces szünet nem tűnik túl soknak. Ez azonban csupán egy törvényi minimum, amelyet minden munkakörben, az alkalmazott technológiától, termelési folyamattól függetlenül mindig biztosítani kell. Például, ez a 20 perc az állandó figyelmet igénylő biztonsági őrt is megilleti, aki egyébként egy fél percre sem hagyhatja el őrhelyét. Ugyanígy jár a steril laborban dolgozó gyógyszerésznek is, még ha az ő esetében a labor elhagyása, illetve az újbóli belépés hosszas folyamatot jelent is. Ha azonban a munkakörülmények olyanok, hogy ennél több megszakítás is probléma nélkül biztosítható a munkaidő folyamán, úgy megítélésem szerint az együttműködési kötelezettségből eredően ez nem is akadályozható a munkáltató részéről. Például, aligha lenne jogszerű egy irodai környezetben a mellékhelyiség használatát erre a 20 percre korlátozni. De ami ennél fontosabb: a munkateljesítménynek minden bizonnyal csak ártana, ha ilyen esetben a munkáltató ragaszkodna e szabály betartásához.
Hozzászólni, valamint a hozzászólások és a teljes bejegyzés olvasásához kattintson, az Új Munka Törvénykönyve oldalra
