logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Archívum
mobile logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
publikálva: 2020.11.24 - 5 éve
abrijudit

A CHN a WBECS-ről jelenti: Úgy bánjatok másokkal, ahogy szeretnétek hogy bánjanak veletek

A WBECS-ről jelentjük – a világ legnagyobb online coach képzési fóruma – itt minden előadásról beszámolót adunk hétről hétre.

Dr. André Vermeulen előadását élmény volt hallgatni, mert képes arra, hogy egy komoly tudományos témát közel hozzon a hallgatósághoz, mi több, szerethetővé is teszi. Számos Ted talk és közel 43 cikk publikálása fűződik nevéhez, ezek segítségével igyekszik az idegtudomány által alátámasztott személyes fejlesztési gyakorlatot agilis emberek és szervezetek szolgálatába állítani.

 

André az előadás során az idegtudomány szemszögéből mutatja be az emberekre jellemző neurológiai felépítést, illetve ennek a coaching folyamatra gyakorolt hatását.

Az emberek neurológiai felépítése számos neurofiziológiai összetevőből áll, amelyek hatással vannak arra, hogy hogyan gondolkoznak, tanulnak, dolgoznak fel új információt és tapasztalják meg az őket körülvevő világot. Ezért a coachnak nagyon fontos, hogy tisztában legyen saját és ügyfele neurológiai felépítésével, mert ez nagyban befolyásolja a coaching folyamat vagy egyéb más tanulási folyamat sikerességét.

 

Neurológiai felépítés és coaching, hogy is van ez?

 

Az alábbi dia bemutatja a coachingot az idegtudomány szemszögéből: kognitív rugalmasság, agyhullám ritmusok, gerincvelői keringés és a neuroplaszticitás

 

 

A kognitív rugalmasság azon képesség elsajátítása, amely lehetővé teszi, hogy az összes agyi területet egyszerre tudjuk a gondolkodásra, tanulásra és információfeldolgozásra használni. Ez fejleszthető az alábbi gyakorlatokkal:

  • keresztirányú gyakorlatok
  • kéz-szem koordinációs gyakorlatok
  • séta és ülésből történő felállás
  • aerobic gyakorlatok
  • nyújtás

 

A coaching szempontjából kívánatos agyhullám ritmus a sokak által ismert „alfa” állapot, amely aktivitás szempontjából a béta hullám (elfoglalt, aktív szellemi munka) és a théta hullám (álmosság állapota) között helyezkedik el. Ez a nyugodt, reflektáló állapot szükséges a sikeres coaching beszélgetéshez. Az alábbiak segítenek az elérésében:

  • konstruktív kommunikáció, humor, nevetés
  • pozitív és nyugodt környezet
  • a két kart egyszerre igénybe vevő átbujtatott gyakorlatok

A gerincvelői keringés élénkítésével lehet növelni az összpontosítás készségét. Erre leginkább a nyújtó gyakorlatok alkalmasak.

A neuroplaszticitás az agy képessége az alkalmazkodásra és a tanulásra. A neuron (=idegsejt) és a plasztikus (=változtatható, képlékeny) szavak összetétele. Ennek köszönhetően tanulunk meg új dolgokat. Főleg akkor válik nyilvánvalóvá az agy ezen képessége, amikor valaki például egy balesetet vagy betegséget követően újra „kell, hogy tanuljon” bizonyos elveszett működéseket. Az alábbiak jó hatással vannak a neuroplaszticitásra:

  • növekedésorientált szemlélet
  • pozitív érzések
  • relaxáció
  • új élmények
  • memória játékok
  • probléma megoldás
  • új tanulás / gondolkodtató feladványok

 

Számomra az előadás legérdekesebb része az volt, ami azt a 7 szempontot mutatta be, amelyek hatással vannak a coaching folyamat sikerességére attól függően, hogy az ügyfél melyik típusba tartozik:

 

  1. Relatív laterális dominancia: bal agyfélteke – logikus, verbális, jobb agyfélteke – kreatív, non-verbális
  2. Expresszív / receptív preferencia: könnyen felismerhető az alapján, hogy az ügyfél extrovertált vagy inkább introvertált
  3. 4 agykéreg kvadráns
  4. Racionális / emocionális preferencia
  5. Agyi és szenzoros dominancia profil: melyik szem, kéz és kar a domináns
  6. Szenzoros preferencia
  7. 11 intelligencia preferencia

 

Nos, a fenti lista ijesztőnek tűnhet, azonban nem kell idegtudósnak lennünk ahhoz, hogy tudatos tervezéssel beépítsünk a coaching beszélgetésbe olyan elemeket, amelyek jó hatással vannak az ügyfélre, preferenciáitól függetlenül, vagy éppen azt figyelembe véve. Ezek közül emelek ki néhány ötletet, amelyet igyekszem a gyakorlatban is kipróbálni.

 

André javaslatára a coaching beszélgetésre tekinthetünk úgy, mint egy mozifilmre, ahol az élményt a hang és a látvány együttesen adja. Ha a verbális mellett vizuális elemeket is beépítünk, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy az ügyfél mindkét agyféltekéjét mozgásba hozzuk, preferenciától függetlenül. Az expresszív ügyfelek gyakran beszéd közben dolgozzák fel az információt, míg a receptív ügyfelek esetében jobban működik, ha időt hagyunk nekik arra, hogy átgondolják, átfuttassák magukon a történteket. A 4 agykéreg kvadráns azokat a képletes nyelveket takarja, amelyek közül mindenkinél dominál az egyik, de bármelyiket működésbe tudjuk hozni. Az alábbi dia jól szemlélteti azt, hogy mi alapján lehet felismerni azt, hogy kinél melyik kvadráns az elsődleges:

 

 

 

 

  • stratéga:
    • holisztikus & elvi alapú gondolkodás
    • elismerés fontossága
    • direkt és támogató

 

  • tanácsadó:
    • emberi kapcsolatok fontossága
    • stabilitást keresi
    • indirekt és támogató

 

  • végrehajtó:
    • eredményorientált
    • direkt és irányító
    • hatalom fontossága

 

  • analitikus:
    •  pontosság és rendszer fontossága
    • tények és részletek
    • indirekt és irányító

 

Érdemes megfigyelni, hogy az ügyfél preferenciája melyik a felsoroltak közül, és ahhoz igazítani a beszélgetés stílusát.

A racionális vagy emocionális preferencia kielégítéséhez racionális és emocionális elemeket egyaránt célszerű beépíteni a coaching beszélgetésbe, azaz nemcsak a tényekről, de az érzelmekről is kell, hogy szóljon az interakció.

 

A fenti gyakorlatok közül egyik-másik kipróbálást követően akár a coaching beszélgetést megelőző feladatként, házi feladatként vagy a coaching ülést változatosabbá tevő elemként is megjelenhet. A cél az, hogy az ügyfél megfelelő állapotba kerüljön a tanulásra és a reflektálásra. Hasznunkra válhat, ha egyéb társas helyzetekben is tudjuk használni ezt a tudást, hiszen ennek segítségével akár a munkahelyen, akár magánéletünkben könnyebben megértethetjük magunkat, igazat adva a bibliai mondásnak: „Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek!”

Lehetőség van itthon is Neuro-agilitás tanácsadóvá válni. Bővebb információ a CHN honlapján található.

 

Pozsik Darinka
Business & Executive coaching
a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatója

Címkék:
abrijudit

A Coaching Határok Nélkül (CHN) 2011 óta hoz friss nemzetközi tudást Magyarországra a vezetőfejlesztés és a coaching terén. A CHN Nemzetközi Coach Iskola 2014 óta tart ICF ACSTH szintű 60 órás coach képzést. 2020-ban a 14. évfolyam indul. A CHN képviseli a Motivációs Térképet, az Ifjúsági Motivációs Térképet és a Neuro-Agilitás Térképet.

A szerző összes bejegyzése
Bejegyzések, amik még érdekelhetnek
2025-06-16 12:39:24
KvantHumanisztika Kurzus 1
2025-06-16 09:01:37
Sorozatgyilkos a vezetői karrierben: a mikromenedzsment
2025-06-16 06:20:30
A Paradoxon-elmélet és a csapatdinamika: Hogyan hozhatunk létre harmonikus, mégis sokoldalú csapatműködést?
CHN (Coaching Határok Nélkül)

A Coaching Határok Nélkül (CHN) 2011 óta hoz friss nemzetközi tudást Magyarországra a vezetőfejlesztés és a coaching terén. A CHN Nemzetközi Coach Iskola 2014 óta tart ICF ACSTH szintű 60 órás coach képzést. A CHN képviseli a Motivációs Térképet, az Ifjúsági Motivációs Térképet és a Neuro-Agilitás Térképet.

A blog összes bejegyzése
Hirdetés
A szerkesztő ajánlja
  • 2024-04-02 16:03:10 | Kaló István

    Informatikusok Magyarországon: Alkalmazott vagy Vállalkozó? - Fókuszban az IT Contracting

Cimkefelhő
hr coaching álláskeresés karrier e-learning vezetés motiváció munkavállaló állásinterjú vezető munkáltató toborzas állás elearning Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda önéletrajz Scotwork tárgyalás Munka Törvénykönyve tárgyalástechnika stressz munka coach Linkedin Dr. Kocsis Ildikó felmondás képzés scotwork kiválasztás szervezetfejlesztés változás vezetőfejlesztés érthető jog tippek szabadság online tanulás profitárgyaló tárgyalásikészség-fejlesztás tanulás önismeret siker
Widget Image

Főszerkesztő: Karácsony Zoltán

E-mail : zoltan.karacsony kukac hrportal.hu

Felelős kiadó: Markovics András

A HR Blog.hu kiadója a HR Portal.hu

A szerkesztőség címe: 1135 Budapest, Petneházy u. 55. I./7.

Telefon: +36 (1) 781 75 96

Gépház

Blogger bejelentkezés

Blogger regisztráció

Adatvédelem

Kiadónk további kiadványai

hrportal.hu

munkaugyi.hu

hrclub.hu

allasportal.hu

edenkert.hu

haziallat.hu