A férfi kézilabda EB margójára

A fájdalom dimenzióiról szeretnék itt sport coachként szólni, arról, amit a sportoló érez és nem a néző látván kézilabda csapatunk szereplését. „Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok rá. Nagyon fáj. Nem megy tovább…” –

A fájdalom dimenzióiról szeretnék itt sport coachként szólni, arról, amit a sportoló érez és nem a néző látván kézilabda csapatunk szereplését.

„Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok rá. Nagyon fáj. Nem megy tovább…” – mind ismerős problémák. A problémánál fontos a szembenézés. Ez akár közhely is lehetne, de volt válogatott sportolóként meg vannak, voltak a technikáim, hogy hogyan kezeljem az ezekhez hasonló gondjaimat. Sport coachként új feladat volt a számomra, hogy lássam - meglássam, a hozzám járó aktív, kiváló versenyzők fájdalom-csomagjai a sajátjuk, és mint ilyenek hát bizony személyre szabottak. (Mint amilyen az enyém is volt egykoron.) Az üléseken többféle technikával dolgozom, több hatékony módszer is van, pl. a vizualizálás, és a megszemélyesítés, valamint a szerepcsere. A fájdalom külön „személyiséget” kapott, lett neki saját neve, amin megszólítható. Ez a személyiség alkalmas arra, hogy megismerjük a természetét, a tulajdonságait, és így már, mint ismerőst köszönhetjük. Ezután, már csak egy lépés, hogy megvizsgálhassuk a saját szerepünket,  felelősségünket a fájdalom kialakulásában. Coachként számos lehetőségünk van a probléma mélyére ásni, pl. jól kell tudni kérdezni (ugye?). Ha jó úton járunk, azt számos jelbő

l kiderül, és kikerekedik belőle A TÖRTÉNET. Legyen itt egy példa: „A probléma az, hogy a mérkőzés, vagy a futam végén rettenetes fájdalmat érzek, ettől szétesik a mozgásom, visszaesik a teljesítményem.” – Ha itt megállítjuk a mesélést, elérkezett a tudatosítás ideje: a fájdalom az csak fáj. Lehet ez egy jelzés, ami mint egy jó stopper jelzi a mérkőzés végét. Szól, hogy már csak néhány másodperc és vége…Szól, hogy legyőzve a kellemetlen érzést, most kell mindent beleadni, hogy jó legyen. Hopp… és indul az utolsó roham. Sport coachként bátran javaslom, hogy az edzéseken érdemes a fájdalmat keresni. Keresni, ismerni, és megismerni, barátkozni vele. Ne legyen meglepetés a vele való találkozás. Érdemes megszólítani, megkérni, hogy ne akadályozza a mérkőzést, futam végét, hanem a maximális erőbedobásra késztessen. Fogadjuk örökbe a fájdalmat! Fogadjuk el, hogy a magas szintű sporttevékenység részeként, még nagyon sokszor fogunk találkozni vele. De a miénk és legyőzhető…vagy legalább is elviselhető!

Ilyés Gyula

sport coach www.judoedzo.hu [email protected]