logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Archívum
mobile logo
  • Blogfolyam
  • HR Blogok
  • Szerzők
  • HRPortal.hu
publikálva: 2014.02.21 - 11 éve
abrijudit

Az egyén Géniusza, avagy szabadítsuk ki a szellemünket a palackból!

Mindannyian nagyon vártuk februárban Myles Downey-t. A Coaching Határok Nélkül (CHN) meghívott előadójának ennél korábbi érkezését a viszontagságos angol időjárásviszonyok tették lehetetlenné még decemberben, így került át az

Mindannyian nagyon vártuk februárban Myles Downey-t. A Coaching Határok Nélkül (CHN) meghívott előadójának ennél korábbi érkezését a viszontagságos angol időjárásviszonyok tették lehetetlenné még decemberben, így került át az időpont a jól tervezhető februárra! Biztosan nem a véletlen műve, hogy Downey csak most érkezhetett Budapestre. Ami a workshopján történt, erős évkezdést és csontunkig hatoló megélést adott: Downey gyakorlatai által összekapcsolódtunk a legmélyebb önmagunkkal, a személyes tehetségünkkel és a lehetőségeinkkel.

Myles Downey Mint mindenhol, a coachingban is megfigyelhetők trendek, – egy rövid kitekintést a coaching nemzetközi irányairól is adott Myles Downey azon a workshopon, amelyet Az utat a Géniusznak – Coaching a 21. században címmel tartott Budapesten. Downey rámutatott: a 21. század embere már azért jár a munkahelyére dolgozni, hogy értelmes munkát végezzen, és értéket állítson elő. A coaching szakma felelőssége pedig az, hogy az ügyfelek elő tudják hívni, meg tudják jeleníteni a valóságban mindazt a képességet és lehetőséget, ami bennük van.

De mi határozza meg vajon, hogy mit tudunk megmutatni magunkból? Downey erre egy képletettel felelt: a teljesítményünk = a lehetőségeink – az interferencia. Az interferenciák legrosszabb fajtája pedig a kétely. Ne a próbálkozásra tegyük a hangsúlyt, hanem inkább a gyakorlásra! A kivételes tehetséget ugyanis a 10.000 óra gyakorlás teszi, ez az eszköze, ami oda viszi.

Downey kiemelte, hogy a coach feladata az, hogy segítsen ügyfelének újra fel- és kitalálnia önmagát. Mindezt úgy, hogy elgondolkoztatja, beindítja a fantáziáját és a kreativitását, megengedi neki, hogy a hagyományos keretei nélkül legyen jelen: felszabadítja a zsenit benne. Felismerteti az ügyféllel azokat a hiedelmeket, amelyek már nem szolgálják a fejlődését, és megtartja az embert akkor, amikor már nagyon fáj a változás, hiszen akkor várható az áttörés.

Kétféle én-állapotra világított rá Downey. Az egyik tudatállapot, amelyet a bal agyfélteke működtet, és amelyben általában jelen vagyunk: az állandósult én-állapot. Ez korlátokat állít fel bennünk, mint ahogy azok a mindennapi nem mellékes tények, mint hogy mi a nevünk, mi a korunk, hol élünk. Ezzel szemben a növekedés én-állapota lehetővé teszi számunkra, hogy laza fókusszal a kereteink nyitva legyenek. Ez az a szemléletmód, amely kapcsán a kreativitás, a szabadság jelenik meg, és amelyben az határoz meg minket, hogy „Vagyunk”. Óriási a felelősségünk abban, hogy használjuk mind a két én-állapotunkat: ugyanis akkor tud felszabadulni a zsenialitásunk, ha megjelenik valamiféle egyensúly; olyan ajtón ugyanis nem lehet keresztülsétálni, ami - bár nem kulcsra - de zárva van.

DSC_5785

A mi ajtónk egy vizualizáció segítségével nyílt ki, amely kiröpített minket abból az agyonrágott valóságunkból, amelyet nap mint nap végigkísérünk a kb. 60 ezer gondolatunkkal. Ez a vizualizáció megengedte, hogy ne csak a ráció vezessen minket saját, központi kérdéseinkkel kapcsolatosan.

Ez a CHN workshop attól volt nagyon különleges, hogy a résztvevő coachok, vezetők és HR-szakemberek a saját szellemüket is kiszabadították a palackból, és megélhették azt, hogy mennyire felemelő érzés ellenállás nélkül kapcsolódni saját tehetségükhöz, és ahhoz, akik ők maguk - valójában. Egyébként ez a legjobb módja annak, hogy utána másokhoz is elemi legyen a kapcsolódásunk!

Pék Eszter.

Pék Eszter diplomás tréner, karrier coach www.pekeszter.hu

 

 

 

Többféle szervezetben, a non-profittól a multi világig a pozitív hozzáállásommal és a globális látásmódommal alkalmazkodtam a változáshoz. Az a hitvallásom, hogy az egyén tudatosságának és önismeretének növelésével és a személyes céljainak a szervezeti célokkal való összehangolásával juthatunk el a közös sikerhez: visszahozhatjuk a munka örömét, és nagyobb szervezeti teljesítményt érhetünk el.

 

Coaching Határok nélkül

Címkék:
abrijudit

A Coaching Határok Nélkül (CHN) 2011 óta hoz friss nemzetközi tudást Magyarországra a vezetőfejlesztés és a coaching terén. A CHN Nemzetközi Coach Iskola 2014 óta tart ICF ACSTH szintű 60 órás coach képzést. 2020-ban a 14. évfolyam indul. A CHN képviseli a Motivációs Térképet, az Ifjúsági Motivációs Térképet és a Neuro-Agilitás Térképet.

A szerző összes bejegyzése
Bejegyzések, amik még érdekelhetnek
2025-07-02 14:15:43
Grade rendszer – A csapatok építésének alapja
2025-07-01 09:23:39
Termékeny zűrzavar
2025-06-30 07:46:15
KvantHumanisztika Kurzus 2
CHN (Coaching Határok Nélkül)

A Coaching Határok Nélkül (CHN) 2011 óta hoz friss nemzetközi tudást Magyarországra a vezetőfejlesztés és a coaching terén. A CHN Nemzetközi Coach Iskola 2014 óta tart ICF ACSTH szintű 60 órás coach képzést. A CHN képviseli a Motivációs Térképet, az Ifjúsági Motivációs Térképet és a Neuro-Agilitás Térképet.

A blog összes bejegyzése
Hirdetés
A szerkesztő ajánlja
  • 2024-04-02 16:03:10 | Kaló István

    Informatikusok Magyarországon: Alkalmazott vagy Vállalkozó? - Fókuszban az IT Contracting

Cimkefelhő
hr coaching álláskeresés karrier e-learning vezetés motiváció munkavállaló állásinterjú vezető munkáltató toborzas állás elearning Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda önéletrajz Scotwork tárgyalás Munka Törvénykönyve tárgyalástechnika stressz munka coach Dr. Kocsis Ildikó Linkedin felmondás képzés scotwork kiválasztás szervezetfejlesztés vezetőfejlesztés változás érthető jog tippek online tanulás profitárgyaló tanulás szabadság siker tárgyalásikészség-fejlesztás önismeret
Widget Image

Főszerkesztő: Karácsony Zoltán

E-mail : zoltan.karacsony kukac hrportal.hu

Felelős kiadó: Markovics András

A HR Blog.hu kiadója a HR Portal.hu

A szerkesztőség címe: 1135 Budapest, Petneházy u. 55. I./7.

Telefon: +36 (1) 781 75 96

Gépház

Blogger bejelentkezés

Blogger regisztráció

Adatvédelem

Kiadónk további kiadványai

hrportal.hu

munkaugyi.hu

hrclub.hu

allasportal.hu

edenkert.hu

haziallat.hu