A karrierépítés alapja, avagy a tanulás tanulása

Munkám során számos családdal beszélgettem már erről a témáról, és szeretnék most Önökkel néhány hasznos vagy épp kerülendő helyzetet megosztani. Ha az ember egy gyermekpszichológussal beszélget, általában szóba kerül

Munkám során számos családdal beszélgettem már erről a témáról, és szeretnék most Önökkel néhány hasznos vagy épp kerülendő helyzetet megosztani.

Ha az ember egy gyermekpszichológussal beszélget, általában szóba kerül a gyermekük napirendje, iskolai előmenetele, továbbtanulási szándéka ill. egyéb teljesítménye. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az óvodai/iskolai élet az ő számukra egyenértékű a felnőttek „dolgozójával”. Nekik ez a munkájuk. Az ovis lét és később a tanulás. A többévnyi tanulás eredményeként pedig (ideális esetben) ők is dolgozó felnőtté válnak, akiknek majd szintén lesznek gyermekeik, és a történet kezdődik előről.

Lusta vagy amúgy sem tudná?

A kérdés az, hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből? Mielőtt ezen komolyan elkezdenénk gondolkodni, jó lenne reálisan látni, milyen képességekkel rendelkezik valójában. Vajon azért nem megy neki a matek, mert lusta, vagy nem ért hozzá és ő egyszerűen csak ennyit tud? Nyilván ez utóbbit kevés szülő mondja ki gyermekével kapcsolatban. A szülők maximalizmusa bizonyos szempontból érthető, hiszen mindenkinek a saját gyereke a legjobb, legszebb, legügyesebb. A probléma akkor van, ha ezek az elvárások túl magasak (vagy épp alacsonyak). Sokszor találkozom ilyen esetekkel, és azt kell, hogy mondjam, a dolog közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Szülőként nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen elfogadni azt, ha a gyermek gyengébb képességű. Ez majdnem olyan, mint a fogyatékosság elfogadása. Az esetek nagy részében nem megy. Ám ha mégis sikerül, akkor is ez az elfogadás sokszor azt az érzést kelti a szülőben, mintha lemondana róla, feladná, nem bízna már a gyerek sikereiben.

Hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből?

Erre egyértelmű választ sajnos nem tudok adni, ugyanis minden gyermek más. A tanulás tanulásával kapcsolatban azonban egy fontos elvet most megosztanék Önökkel. Az igazi jó tanulás akkor működik, ha a gyermek tudja, maga miatt, a saját céljai elérése érdekében tanul. Persze ez most banálisan hangzik, de mégis sok hibát el lehet és el is követnek a szülők, ha a tanulásról van szó. Az egyik az, amikor a jó teljesítményt (pl. a jegyeket) jutalmazzák. Ideig óráig eredményes, ha minden ötösért adunk egy százast, csak akkor mi lesz majd, ha nem adunk. Feltéve, hogy nem akarnak egyetemen is minden jó jegyért egy százast adni. A másik hiba, ha büntetéssel fenyegetem, és a gyerek félelemből tanul. Vajon ebben az esetben 20 évesen ki fogja majd fenyegetni? Remélem senki. Ahhoz, hogy a gyermek rájöjjön, saját magának tanul, látnia kell, milyen következményekkel jár, ha nem tanul. Kisiskoláskorban kiélezett a verseny a „Ki a legjobb tanuló?” címért. Ebben az életkorban még nagyobb a jelentősége a személyes teljesítménynek, még nagyobb a harc a tanító néni kegyeiért. Tehát eleve nem érdemes elkezdeni a tanulást jutalmazni vagy büntetni. A lényeg az, hogy a „nemtanulásnak” következményei vannak, jelen esetben a rossz jegy. Ha a jó jegy megszerzése önmagában nem elég motiváció, akkor még mindig érdemesebb a nevelésben egyébként is legeredményesebb ún. jutalommegvonást alkalmazni. Azaz, ha lustaságból nem tanul, pl. nem nézheti meg a kedvenc meséjét. Vagyis a nem teljesítésnek negatív következményei vannak, akárcsak egy munkahelyen.

Karrierépítés gyermekkorban

Mindezek mellett természetesen beszélni kell a tanulás szükségességéről is. Minél idősebb egy gyermek annál inkább képes előre tervezni a jövőjét. Túlzásokba azonban nem érdemes esni, mert egy 8 évesnek még hiába magyarázzuk mit is jelent az egyetemi felvételi. Lépésről lépésre ki lehet alakítani a célokat, amiért érdemes tanulni. Eleinte a jó félévi bizonyítvány, később a felvételikre való minél eredményesebb felkészülés a cél. A lényeg, hogy tudja, önmaga miatt, saját magának tanul. Ahhoz, hogy jövőbeli terveit sikeresen teljesítse, neki kell harcolnia. Nem nekünk és nem a tanároknak tanul. Ha minden együtt van, vagyis nem vették még el a kedvét a tanulástól, elismerik, és reálisan látják a képességeit, könnyebb kitalálnia, mivel szeretne felnőttként foglalkozni.

Csak ne essen túlzásba!

Joggal kérdezhetik, miért találkozom én tanulási problémákkal egy Neurológiai Osztályon? Mert néha túlzásokba esnek a szülők, a gyereknek meg fáj a feje. Szó szerint fáj. Nagy általánosságban túlzásnak tartom, ha 120 különórára jár a gyerek és alig van ideje pihenni; ha mindenből csak a legjobb teljesítmény az elfogadható; ha már 5 évesen professzornak képzelik el a gyereket; ha a szülők álmait készül megvalósítani, ami valójában neki inkább teher; ha nem tud megfelelni a szülői elvárásoknak és emiatt önértékelési problémákkal küszködik stb.

Persze most is, mint mindig csak azt tudom mondani, minden eset egyedi. Azt, hogy a „nemtanulás” hátterében mi áll, mindig alaposan át kell gondolni. Zárógondolatként pedig engedjék meg nekem, hogy egy másik, számomra fontos elvet megosszak Önökkel. Ez pedig az, hogy a gyerekek számára az iskola olyan, mint nekünk a munka; az otthon és a család pedig, mint nekünk a magánélet! A rendszer akkor működik a legjobban, ha mindkét helyen minden rendben van, legrosszabbul pedig, ha egyikben sincs. Azaz, ha az iskola nem megy olyan jól és sok kudarc éri a gyermeket, otthon ezt lehet (sőt kell is) kompenzálni. Túlzásokba nem érdemes tehát esni, mert ha a tanuláshoz mindig csak a stressz érzése társul, az előbb utóbb fejfájást okozhat!

Az iskolai teljesítményről, azaz az osztályzásról pedig itt olvashat.

Ha tetszik a blog, lájkolja a Facebookon!

kép forrása.cyberparents.in